Sok halálos áldozata van az emlékünnepségen történt kabuli támadásnak

Harminc fölé emelkedett a pénteki kabuli emlékünnepség elleni támadás halálos áldozatainak a száma, és legalább ötvennyolcan megsebesültek – közölték hivatalos afgán források. A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.

A fővárosban megtartott politikai gyűlésen robbanás történt és lövések is eldördültek. Az eseményen több afgán vezető is részt vett, köztük Abdulla Abdulla korábbi elnökjelölt, miniszterelnök. A vezetők sértetlenek maradtak.

Naszrat Rahími, az afgán belügyminisztérium szóvivője azt mondta, a támadást követően mintegy hat órán át tartó tűzharc bontakozott ki a biztonsági erők és a fegyveresek közt. A szóvivő hozzátette, hogy az áldozatok között nők és gyerekek is vannak.

A merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett

a szócsövének számító Aamák hírügynökségen keresztül.

A gyűlésen a hazara nemzetiségű síita kisebbség egy néhai politikai vezetőjére, Abdul Ali Mazarira emlékeztek, akit 1995-ben öltek meg a tálibok, és aki 2016-ban megkapta a „nemzeti egység mártírja” címet. A megemlékezést tavaly is megrendezték, a terrorszervezet pedig ekkor hasonló támadást követett el az ünnepség ellen.

MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre