Londonban rendezik meg a világ első muszlim homoszexuális fesztiválját
Az április 11-i eseményt az idén 20 éve alapított Imaan nevű vezető angliai muszlim LGBTQ-közösség rendezi, miután 10 ezer font fölé emelkedett a közösség pénzbeli alapja – olvasható az indy100.com-on.
Az Imaan közösség önkéntesek által szervezett kampányának nyilatkozatában a következők olvashatók: „Mint LGBTIQ+ muszlimok gyakran érezzük magunkat elszigeteltnek, kirekesztettnek, és gyakran nézünk szembe a homofóbiával, a bifóbiával, a transzfóbiával és az iszlámfóbiával. Az eseményt az eddig megszervezett fantasztikus eseményekre, illetve fórumokra, megbeszélésekre, művészetekre, kultúrára és történelemre építjük – először a muszlim LGBTIQ-közösség számára”.
A szervezők a közösségi médián keresztül igyekeznek elérni azokat a muszlim queer-eket is, akiket érdekelhet az esemény. A fesztiválon résztvevő író és filmrendező, Amrou Al-Kadhi felhívta a figyelmet: „A média túl régóta próbálja félremagyarázni az iszlám queer-identitás narratíváját, (…) abból a téves feltevésből kiindulva, hogy az iszlám halálos ellensége a queer identitásnak. Az Imaan fesztiválja, a Muszlim Pride kitűnő ellen-narratívája lehet ennek, és megadja annak lehetőségét, hogy új terek nyíljanak meg előttünk”.
Kiemelt képünk forrása a pixabay.com.