Hölvényi: nincs más út, mint szoros partnerség kialakítása Afrikával

A politikus, aki a Hungary Helps program jószolgálati nagykövete is, az Európai Parlament delegációjának tagjaként Lesothóban és Ghánában tett látogatást.

Az elvándorlás legfőbb oka a munkanélküliség, az oktatás hiánya, az alapvető fizikai, gazdasági és megélhetési bizonytalanság. A migráció megelőzése érdekében helyben kell segítséget nyújtani iskolák létesítésével, a továbbképzés és a felnőttoktatás színvonalának javításával – mondta Hölvényi György.

A helyi törekvéseket és kezdeményezéseket lehet és kell támogatni, ugyanakkor egyetlen helybéli döntéshozó helyett sem lehet cselekedni. Az európai uniós pénzek felhasználásának hatékonysága csekély – mutatott rá.

Tájékoztatása szerint Ghánában a helyi társadalmakat leginkább ismerő helyi, elsősorban történelmi egyházak és felekezetek jelentős feladatot látnak el a társadalmi béke megteremtésében.


Hirdetés

Kiveszik részüket az egészségügyi, az oktatási, a szociális ellátás biztosításából is, de még a mezőgazdasági kistermelők megsegítéséből is – tette hozzá a politikus.

Hölvényi György hangsúlyozta, hogy a szomszédos Burkina Faso felőli terrorfenyegetés ellenére békés helyzetben is szükség van a Hungary Helps programra.

A programnak az egyházak által vezetett kezdeményezéseket kell támogatnia, ugyanis ez az egyetlen út, hogy közvetlenül jussanak el a támogatások a valóban rászorulókhoz, illetve a célzott területekre – mondta.

„A helyi egyházak a támogatások közvetlen célba juttatásának letéteményesei, a társadalmi béke legerősebb faktorai. Rajtuk keresztül valósítható meg a helyi társadalom életszínvonalának javítása, amelynek révén csökkenthető az elvándorlás és az Európába irányuló migráció” – fogalmazott.

 

Hungary Helps: Magyarország segíti Ghánát

A Hungary Helps Program egyik kiemelt célja, hogy Nyugat-Afrikában is elősegítse a stabilitás fenntartását és a helyi keresztények védelmét, – mondta Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára decemberben, amikor afrikai útja során Burkina Faso után Ghánát is felkereste.

Azbej Tristan útja során Mahamudu Bawumia ghánai alelnökkel és Dr. Matthew Opoku Prempeh oktatási miniszterrel, valamint Paul Essiennel, Ghána tradicionális törzsi és vallásügyi miniszterhelyettesével találkozott, majd megbeszélést folytatott a külügyminisztériumban. Az egyeztetés folyamán a ghánai fél bemutatta az ország északi régiójában a potenciális migránsok megtartását és az elfogott migránsok visszaintegrálását célzó programjait.

Azbej Tristan elismerését fejezte ki a ghánai partnereknek a migráció megfékezése érdekében tett erőfeszítéseikért, és ígéretet tett, hogy a magyar fél megvizsgálja ezen program támogatásának lehetőségeit.

 
 

 

MTI/S4C News

'Fel a tetejéhez' gomb