Farsang farka: A mulatságok és lakodalmak időszaka

A farsangi ünnepkör vízkereszttől húshagyókeddig tart. Ennek az időszaknak nem csupán egyházi, hanem igen sokszínű népi hagyományai is vannak. A tradicionális paraszti társadalmakban télen volt a legkevesebb munka, ekkor vágták le a hízókat, ezért tartották ezekben a hetekben a legtöbb lakodalmat, mulatságot. Számos régióban farsang végére, azaz „farsang farkára” jutottak a legkiadósabb torkoskodások és a túlbúcsúztató alakoskodó szokások is. A tél elűzése, a tavasz várása egyúttal a böjti időszak kezdetét is jelentette.

Farsang szavunk a bajor vagy osztrák eredetű „vaschang” szóból származik, ellentétben Európa számos népével, ahol olasz hatásra „karnevál” megnevezése terjedt el. A túlbúcsúztató rituálék igen sokszínűek voltak Európa-szerte. A korábbi évszázadokban nem csupán a falusi, hanem a városi közösségek, királyi udvarok életében is jelen volt. Középkori források számolnak be arról, hogy a német fejedelemségek, valamint az itáliai városállamok lakói hogyan mulattak ilyenkor. Ebből az európai szokásból természetesen Magyarország sem maradt ki: az Anjouk és Mátyás udvarából is fennmaradtak töredékes híradások a hazai farsangi mulatságokról.  

A farsang vége a féktelenség lakomák és gyakorta a lakodalmak időszak volt. Ugyanis ekkor fogadtak a legtöbben örök hűséget a fiatalok közül. Az eladósorban lévő, de pár nélkül maradt lányokat és legényeket a farsangi menet gyakorta kicsúfolta:

Húshagyó!
Itt maradt az eladó.
Akinek van nagy lánya,
Hajtsa ki a gulyára.

A házasságra való felszólítás nem csak morális értéke miatt került előtérbe, hanem azért is, mert ilyenkor a mulatság hevében az arctalan közösség tréfásan vagy kevésbé tréfásan, de kinyilatkoztathatta véleményét. Minderre azért is volt szükség, mert a paraszti társadalomnak nem csak erkölcsi, hanem gazdasági érdeke volt a fiatalok egybekelése, az új család létrejötte. 

„Házasodjon meg az úr, mert az úr már vén kandúr!”

Farsang utolsó napján, húshagyókedden sok helyen italozással, mulatozással és egy, a telet szimbolizáló bábú elégetésével búcsúztak a leghidegebb hónaptól. A kiszebábu egy szalmából készült, felöltöztetett – de obszcén testrészeket is fedetlenül bemutató – bábu volt, melyet a fiatalok vidám mulatság közepette hurcoltak körbe a településen. Az álarcokba beöltözött, alakoskodó ifjak pajzán kicsengésű játékokkal, énekléssel és nagy zaj csapása közben égették el a kiszebábut. Egyes vidékeken nem bábut, hanem koporsót gyújtottak meg ilyenkor. Hagyományosan nagy kelepelés mellett égették el a bábut, melyet a farsangolók vidáman körbetáncoltak.

A farsangi mulatságok közé tartoztak azok a termékenységvarázsló játékok, melyet az évi termékenységet (bő gyermekáldás, jószág és bő termény stb.) voltak hivatottak elősegíteni. Például Baranya megyében a farsangolók lába alá elé kukoricát szórták, hogy ahogy abból majd a kukorica kinő, annyi tyúk is szülessen. Az égő kiszebábu tüzének átugrása nem csak a férfi virtus része volt, hanem egyben termékenységvarázslásként funkcionált, mely kiváltképpen az akkor házasulandók számára fontos aktus…

Mára kevésbé ismert, de a paraszti farsangi szokásoknak ugyancsak volt egy adománygyűjtő funkciója is. A farsangolók köszöntőt mondtak a ház lakóira, elseperték a porta előtti rosszat stb. Aki azonban nem fogadta kellő szívéllyel a farsangoló menetet, az álarcos csődülettől könnyen kaphatott pár csúnyább verset, vaskosabb megjegyzést, mint például: 

„Ne keljen meg a cipójuk!”.

Húshagyókedd után azonban elhalkultak a keresztény Európa vidékei, mert kezdetét vette a nagyböjt, melyben hús nélkül, önmegtartóztató életet éltek a munkaképesek nők és férfiak, és várták Jézus Krisztus feltámadásának ünnepét.

Kiemelt képünk forrása: Pieter Bruegel: A farsang és a böjt csatája című festménye, 1559. Forrás: Wikipedia.hu