Szél Bernadett ismét csak a hergelésig jutott – a tények nem zavarják

Szél Bernadett független parlamenti képviselő önmagát cáfolta meg, a tények nem különösebben zavarták - mutatott rá közösségi oldalán Rétvári Bence, a KDNP alelnöke.

Szél Bernadett sikeresen megcáfolta saját magát és az ellenzéki sajtót – írta hétfőn Facebook-oldalán Rétvári Bence. Mint kifejtette, szinte nem volt olyan ellenzéki médium, amelyik ne hozta volna a Szél-Népszava vonal álhírét, miszerint az iskolaérettségi vizsgálatok eredményét a hivatal nem mutatja meg a szülőknek, „szájzárat” tesz a szakértőkre. Ez természetesen valótlan, senki józan ésszel nem gondolhatja, hogy a szülők előtt titok lenne, hogy a gyermeküket a szakértők iskolaérettnek minősítették vagy sem. Saját maga igazolására hozott nyilvánosságra egy olyan iratot Szél Bernadett, ami épp őt cáfolja. Azt tartalmazza ugyanis, hogy a szakértői vizsgálatok eredménye a jogosult személyeknek és hivataloknak megmutatható, de másnak nem. Tehát a szülők és pl. az Oktatási Hivatal (OH) láthatja, de más nem.

Mint az alelnök felhívta rá a figyelmet, az OH az intézményvezetőknek küldött levélben is ugyanezt írta:

„Annak érdekében, hogy a kérelmező szülők/gyámok számára is megkönnyítsük a szakértői vizsgálatok eredményébe való betekintést – arra az esetre, ha a szülő/gyám a pedagógiai szakszolgálatnál érdeklődne a szakértői vélemény megismerése céljából, felhatalmazom Önt mint pedagógiai szakszolgálat járási tagintézmény vezetőt, hogy lehetőség szerint biztosítsa a kérelmezők számára az iratbetekintés lehetőségét az alábbiak szerint:

– a szakértői vizsgálat eredményébe csak és kizárólag az érintett gyermek törvényes képviselője (szülői felügyeleti jogot gyakorló szülő(k) vagy gyám) tekinthet be;

– mivel a szakértői vélemény nem tartalmaz olyan adatot, amelyet a gyermek törvényes képviselője ne ismerhetne meg, a szakértői véleményről a szülő/gyám bármiféle adat kitakarása nélkül felvételt készíthet, továbbá másolatot kérhet”.

– Elképesztő viszont az a szívtelenség és érzéketlenség az ellenzéki politikusok és médiumok részéről, hogy folyamatosan riogatják a szülőket fiktívnél fiktívebb rémhírekkel – írja Rétvári Bence. „Nyilván, ilyenkor minden szülő fokozottan aggódik, a legjobbat akarja a gyerekének, és akkor jönnek az álhírgyárosok, és saját politikai túlélésük érdekében több napra bizonytalanságba és bosszankodásba taszítanak szülőket. Az a törvénymódosítás, az OH és minden józan ember célja, hogy az iskolaérett gyerekek az iskolába kerüljenek, akik pedig még nem érettek, azok még egy évig készülhessenek az iskolára az óvodában. Mi ezt szeretnénk, politikai ellenfeleink viszont csak a botrányt.”

A KDNP alelnöke hétfői bejegyzésében idézte az OH aznapi közleményét:

„Rendben, fennakadások nélkül zajlik az iskolai felmentési kérelmek feldolgozása az Oktatási Hivatalnál: a kérelmek 72 százalékáról már döntés született, és ezek 90 százaléka támogató – közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint mindösszesen 10 874 kérelem érkezett be, ezek 72 százalékáról (7828 kérelem) már született döntés, amelyek közül az Oktatási Hivatal 90 százalékban helyt adott a kérelemnek, 2814 ügyben pedig még szakértői véleményre vár. Az ügyek lezárására 60 nap áll rendelkezésre, így az iskolai beiratkozásokig minden eljárás befejeződik, a szülők kiértesítése pedig folyamatos. Kitértek arra is: az ellenzéki médiumokban megjelentekkel ellentétben minden szülő megismerheti a saját gyermekéről készült szakértői véleményt.”

Szél Bernadett eredeti bejegyzése itt olvasható.

Kiemelt képünk: Vasárnap.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre