Egy bevált társadalmi rend felrúgása – avagy mit takar a gender fogalma?

A gender szó jelentése: társadalmi nem. A szót a nemek társadalomban betöltött változó szerepének leírására kezdték el használni néhány évtizeddel ezelőtt. Azonban az már világossá vált, hogy a társadalmi nem, vagyis a gender nem feltétlenül esik egybe a biológiai nemmel, a férfival és a nővel. Ezen a szétválasztási ponton kezdődnek a problémák, amelyek feloldhatatlanságáért a zavaros fogalmakkal dolgozó politikai lobbi felelős – fogalmaz a cikkben Frivaldszky Edit.

A szerző egy feminista konferencián hallotta a következő kérdést: Mit takar a gender fogalma? Az előadó azonnal tisztázta, hogy mást jelent a kifejezés hazánkban, mint Európa és a világ többi pontján. Ugyanis itthon a gender a két nemre, vagyis férfira és nőre utal, és azok társadalmi megjelenéseit, szerepeit vizsgálja, míg máshol a világban a többi nemi érzetet, identitást, szexuális viselkedést is magába foglalja a fogalom, többek között az LMBTQ mozgalmakat is.

Ez tehát azt jelenti, hogy az európai és nemzetközi feminista mozgalomhoz szorosan kötődő magyar tagok különbséget tennének a hazai és uniós viszonyok között, mintha ennek bármi realitása is lenne? A globalizált világban hogyan jelenthet egy angolszász kultúrából importált kifejezés mást Nyugaton, mint nálunk? – teszi fel a kérdést a szerző.

Betegség-e, ami eltér a heteroszexuális nemi identitásoktól?

Az 1970-es években a nagy amerikai pszichológiai és pszichiátriai társaságok politikai nyomásra levették a homoszexualitást a betegségek listájáról, és pszichológiai kezelésénél is kizárólag támogató hozzáállást neveztek szakmailag korrektnek.

Ezzel a döntéssel azonban azt érték el, hogy a korábban betegség- vagy viselkedészavar-kategóriába sorolt szexuális orientációk és nemi önazonosságok egyre inkább elfogadottá és támogatottá váltak.

Frivaldszky kiemeli, egy jelenség létezése és támogatása vagy a vele való azonosulás nem egyenlő egymással! Attól még, hogy elfogadjuk a homoszexualitás létezését, nem kell azonosulnunk vele és a nézeteikkel. Nem kell egy „női testbe született férfival” úgy viselkednünk, mintha valóban férfi lenne. De azzal, hogy elfogadjuk őket, joggal bízhatunk benne, hogy nem támasztanak felénk teljesíthetetlen elvárásokat: ne minősítsék át, ne cincálják szét, és legfőképpen ne definiálják újra a házasság és a család fogalmát!

A házasság a közel ezeréves európai hagyomány és a magyar alkotmány értelmében is egy férfi és egy nő között létrejövő, életre szóló kapcsolat, elég egyértelmű és könnyen levezethető a biológiai valóságból. Ha azonban valaki a saját nemének képviselőjével szándékozik „frigyre lépni”, az nem házasság! Valamilyen más típusú együttélési forma.

A nyugati országok jelentős része már beadta a derekát, behódolt az genderideológia előtt, és átértelmezték a házasság fogalmát, vagy egyenesen lerombolták azt. Már házasodhat két nő és két férfi, sőt bizonyos helyeken létszámfüggetlenné tennék a házasságot.

Házasság, együttélés, gyermekvállalás gender szemszögből

Angliában felfüggesztették olyan örökbefogadásokat előkészítő ügynökségek működését, amelyek a keresztény hitükhöz ragaszkodva elutasították azonos párok örökbefogadási igényét.

A jog egész egyszerűen nem kreálhat olyan szituációt, hogy a gyerek eleve apa vagy anya nélkül nőjön fel. Számos szakirodalom és pszichológiai felmérés bizonyítja, hogy a gyermeknek szüksége van anyára és apára. Amikor azonban a gyereket azonos nemű „szülőknek” adják, akkor szándékosan, a jog erejénél fogva lesz anyátlan vagy apátlan.

Ezt bizonyítja Heather Bwarwick vallomása, aki kezdetben a melegházasságokért küzdött, majd gyermekjogvédő vált belőle. Frivaldszky Edit cikkében idéz is tőle.

„Meleg közösség, a ti lányotok vagyok. Anyám a ’80-as és ’90-es években nevelt fel engem az azonos nemű partnerével. Apámmal rövid ideig voltak csak házasok. Már akkor tudta, hogy meleg, de akkoriban más idők voltak. Így kerültem én ide. Képzelhetitek, nem volt egyszerű az egész. Apámat két vagy három éves koromban hagyta el, hogy esélye legyen a boldogságra valakivel, akit igazán szeret: egy nővel. (…)
Azért írok most nektek, mert elétek állok a véleményemmel: nem támogatom a „melegházasságot”. De nem biztos, hogy amiatt, amire elsőre gondolnátok. Nem azért, mert melegek vagytok. Nagyon szeretlek benneteket. Hanem az azonos nemű kapcsolat természete miatt.
Felnőve, húszas éveimben pártoltam és támogattam a melegházasságot. Időben eltávolodva a gyermekkoromtól tudok csak elgondolkodni az élményeimen és azokon a hosszú távú következményeken, amelyeket az azonos nemű szüleim okoztak nekem. Csak most látom igazán, ahogyan a gyermekeimet figyelem nap mint nap, ahogyan az apjukat szeretik, és ő viszontszereti őket, milyen szép és bölcs dolog a hagyományos házasság és szülői lét.

Az azonos nemű házasság és szülőség megtagadja vagy az anyát vagy az apát a gyermektől, miközben azt állítja neki, hogy ez nem számít. Hogy mindegy. Pedig nem az. Sokunknak, gyermekeitek nagy részének ez fájdalmas.

Apám hiánya óriási űrt okozott bennem, és mindennap fájón vágytam egy apára. Szerettem anyám partnerét, de egy másik anya sosem pótolhatta az apát, akit elveszítettem. (…)
Tudjuk, hogy sokféle módon megtörhet a család egysége… De a legjobb és legsikeresebb családstruktúra az, amelyben a gyerekeket az apjuk és az anyjuk együtt neveli.”

Nem lehet vita tárgya, hogy a fenntartható és egészséges társadalom alapvető sejtje a család, ahol egy férfi és egy nő egymás felé elköteleződik. Egymás elfogadásának ára nem lehet egy bevált társadalmi rend felrúgása. Egyszerűen ez kizárt.

Az eredeti cikk ITT olvasható.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása a Pixabay.