Mel Gibson lélekszaggató Krisztus-filmje, vagy a gördeszkás plébános lehetséges, hogy több embert fordított Jézus felé, mint valahányezer tanmenet szerinti, veretesebb nyelvezetű egyházi „tréning”. Az emberek érzékenységét, ingerküszöbét durván deformálta az idő, meg kellene találnunk tehát a szívükhöz vezető újdonsült utakat.
A Rossz ugyanis hamar alkalmazkodik. Mint valamiféle gonosz vírus, egyből megkerüli az akadályokat, észreveszi a csapdát és mindenáron eljut oda, ahol a leghatékonyabb a rombolás. Ha a kor embere, embergyereke a zenére fogékony, akkor húrokat penget. Ha az internet szabadul el, akkor a világhálón kelleti magát – zabálandó formában. A legújabbkori urbánus népszokások, a divat, a trend – mind eszköze ahhoz, hogy eljusson a lélekig és ott eljátssza az elefántot a porcelánboltban.
Szerencsére ez igaz a Jóra is. Ezért példálóztunk az említett Mel Gibson-filmmel, A passióval, amelyen hegyomlásnyi kigyúrt kopaszok zokogtak a moziban.
Volt is sivalkodás a keresztény elhajlással semmiképp sem vádolható Hollywoodban…
A gördeszkás plébános ezzel szemben a jófejséggel hódított és szerzett híveket: nem kell Savanyújóskának lenni a hit által. Vagy ahogy a Tűzszekerek – már megint egy kultikus mozifilm – olimpikonja mondta:
hirdetés„…nem hihetik azt a gyerekek, hogy Isten játékrontó!”
Szóval – ahogy ma hívják a követendő hangadót – influenszerek is kellenek. Gördeszkás plébik, nagydumás tisztaszívűek, szórakoztató produkciók, ahol a hit nem tárgya, hanem mintegy mellékes, de köztudott jellemzője az előadó(k)nak. Laci, a hitoktató ne játssza el, hogy nem akad meg a szeme egy szép hölgyeményen, mert de – és ha az ellenkezőjéről akarna győzködni, máris ájtatosnak és álságosnak hatna minden egyéb vonatkozásban is.
Ha néhol szirupos is, ha a Károli-biblia korához mérten eretneknek tűnik is – vegyünk tudomást a korról és mindarról, amit az eltelt idő az emberek befogadóképességével, mindennemű fogyasztási szokásaival művelt.
A Rossz nem követi el ezt a hibát. A Jó se tegye. Szerintem.
Mészáros Erika
