Egy páratlan beszélgetés közismert párokkal

A három házaspárral az est moderátora olyan kérdésekről beszélgetett, hogy hogyan jutottak el a felek az igen kimondásáig, hogyan zajlott a leánykérés, és milyen nehézségekkel kellett ez idő tájt megküzdeniük, hiszen akadt, aki még jóval a rendszerváltozás előtt és a technikai eszközöket megelőzve udvarolt. De volt, akit éppen a technikai eszközök állítottak kihívás elé. Az est célja nem az volt, hogy etalonként állítsa a megszólalókat a hallgatóság elé, hanem inspirációt adjanak a párok tapasztalatai a hétköznapokra.

A Palúr házaspár, János és Kornélia — akik 29 éve házasok — felidézték annak a kornak a romantikáját és nehézségét is, amikor még az udvarlás idején Kornélia egy évet az Egyesült Államokban élt, s térben, időben távol kerültek egymástól. János elmondása szerint gyászként élte meg az elválást, amikor tudta, hogy egy évig csak a kézzel írott levelek segítenek a kapcsolattartásban. 

Hamar Noémi visszaemlékezett a három évvel korábbi esküvői készületére. Elmondta, nagy elvárásokkal indult és örömmel látta, hogy számos közös területet fedeztek fel a későbbi férjével. Donát azt az élményét osztotta meg a nagyérdeművel, hogy milyen különös érzés volt, amikor alig 22 évesen, életében először belépett egy ékszerboltba, és nem is apróságért ment, hanem egy jegygyűrűért. Majd az esküvő után érezte igazán meg a felelősségét, hogy nem csak pár évre, hanem egy egész életre szóló feladatot és felelősséget vállalt. Egyszerre nyomasztó és felszabadító katarzist jelentett számára a nagy nap.

Házasság hete 2020 – beszélgetés párokkal; Fotó: Vasárnap.hu

A házasság hete arcai, Semsei Rudolf és Dobay Eszter közel két évtized házasság távlatából is örömmel emlékezett vissza a kezdetekre. Férjként Rudolf elmondta, a kezdetekkor azt érezte, hogy Eszterrel nagyon jó lenni, időt tölteni. Ebből fakadóan igen korán kialakult benne az érzés, hogy vele le tudna élni egy életet, közösen egy irányba tekinteni.


Hirdetés

Mindhárom házaspárnak fontos a hit és annak megélése. Egyöntetűen vallották, hogy hit nélkül sokkal szegényebbek lennének, és magányos farkasokként bolyonganának a világban. Ahogy Palúr János fogalmazott,

fontos felismernünk, hogy mi Isten ajándékai vagyunk egymás számára.

Csapatjáték szerelemmel – a házasság hete arcai a Vasárnapnak

Dobay Eszter kiemelte, elengedhetetlen az egymás iránti bizalom, de ezt erősíti és összefogja az Istenbe vetett bizalom. Férje, Rudolf hozzátette, ha az egyik fél nem hívő, akkor kiemelten fontos az elfogadása és a támogatása a hívő párjának, hogy hitét gyakorolhassa. Hamar Donát a hit fontosságát abban látja, hogy

Isten az, aki húz felfele, akár egyedül vagy párként, ha éppen úgy érzi az ember, hogy a padlón van.

Arra a kérdésre, hogy milyen férjnek/feleségnek készültek még az esküvőt megelőzően, számos tanulságos választ adtak az est előadói. Felhívták a figyelmet, hogy sokan abba a hibába esnek, hogy csak az esküvőre készülnek, holott az igazi kaland, ÉLET a házasságban zajlik, amire bizony készülni kell.

Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége (balra), Semsei Rudolf üzletember és felesége, Dobay Eszter társaságában a rendezvényen. MTI/Bruzák Noémi

Semsei Rudolf találóan fogta meg az egyik lényegét a készületnek a kort jellemző tételével: „manapság a különböző applikációkat félkész állapotban is kiküldik a telefonokra. Merni kell belefogni a házasságba, és bízni abban, hogy együttes erővel a szükséges frissítéseket be lehet ütemezni. Kell készülni, de vannak olyan elemek, amikor csak menet közben tudnak igazán kiforrani”. Felesége, Eszter kiemelte,

mindig csapatban kell gondolkodni, ez az egyik kulcsa a jól működő házasságoknak.

Amikor a sikerek fényében annak árnyékairól kérdezett a moderátor, két igen fontos tanulságot osztottak meg a férjek. Palúr János bevált módszere a kis csapat és nagy csapat alkalmazása még mai napig. Ami Kornélia magyarázatában azt jelenti, hogy akár kis csapatként egy-két gyermekkel utazik el férje a külföldi fellépésekre, vagy nagy csapatként az egész család vele tart. János kiemelte, félembernek érzi magát, ha nem oszthatja meg sikereit családtagjaival.

A leghosszabb ideje házasságban élő magyar pár kerestetik!

Semsei Rudolf is a család fontosságát helyezte központi életerőnek: ha hazatér egy fárasztó, stresszes nap után, a család lesz az első és az otthoni teendők, a gyermekek ügyes-bajos dolgai, az Eszterrel való beszélgetés. Visszanézve a korábbi képeket, mindig csak azt sajnálja, hogy nem juthatott korábban több idő feleségére, gyermekeire. De a jelenben, mindig a legtöbbet kívánja adni és adja is családjának. A sikerei nem lennének, ha otthon Eszter nem biztosítana egy harmonikus hátteret. Ahogy fogalmazott: a kenuban ő a kormányos, akit sokat fotóznak, de az evezőse, Eszter nélkül nem haladna előbbre a hajó, még ha neki kevésbé jut is ki a rivaldafényből.

A kihívásokban a Hamar házaspár a közösségi média időt rabló fogságát emelte ki, mellyel sokaknak meg kell manapság küzdeni. Ha gyermekeinknek példát akarunk adni, akkor előbb mi kell magunkat kontrolláljuk. A házasság hete idei nagykövetei a harmónia ápolásának fontosságát emelték ki. Nem szabad hagyni, hogy eldurvuljanak annyira a konfliktusok, hogy akár hetekig ne szóljanak egymáshoz. A Palúr házaspár felhívta a figyelmet, hogy nem szabad abban a beképzeltségben élni, hogy mi sosem válunk el, kellő alázattal kell állni az élet dolgaihoz. Az emberiség kudarca a válás, és nagy kegyelem, ha évtizedeken át együtt tud maradni a pár, de ezért a magukét is hozzá kell tegyék.

Ami erőt ad minden nap, az az eskü, amit annak idején Isten előtt egymásnak kimondott a két fél: ha akkor igaz volt, ugyanúgy igaz kell legyen ma és holnap is.

Gyöngy-Pethő Krisztina

Fotó: Vasárnap.hu

'Fel a tetejéhez' gomb