Frissült – Huszonhét halottja van a thaiföldi túszdrámának

A fegyveressel abban a bevásárlóközpontban végeztek, ahol többeket megölt, majd túszaival együtt elbarikádozta magát.

A rendőrség megölte az elkövetőt és megmentett nyolc túszt. Néhányan megsebesültek – mondta el a névtelenséget kérő két biztonsági forrás egyike.

Anutin Csarnvirakul egészségügyi miniszter Facebook-bejegyzésben mondott köszönetet a rendőrségnek és a hadseregnek, amiért véget vetettek a város egyik bevásárlóközpontjában kialakult válsághelyzetnek.

Az öldöklés helyi idő szerint szombat délután kezdődött a Bangkoktól mintegy 250 kilométerre lévő városban, amikor a katona tüzet nyitott egy házban, majd egy katonai bázison új fegyvereket vett magához. Innen a város Terminal 21 nevű plázájához ment, ahol a forgalmas utcán válogatás nélkül lőtt az emberekre, majd bevette magát a vásárlókkal zsúfolt épületbe, ahol folytatta ámokfutását és túszokat is ejtett.


Hirdetés

A thaiföldi biztonsági erők lezárták és körülvették a bevásárlóközpont épületét, ahonnan több száz embert sikerült kimenekíteniük. A rendőrök és katonák az éjjel megrohamozták a plázát, de órákig tartott, mire végezni tudtak a közben beazonosított, 32 éves ámokfutóval.

A csalásból gazdagodtatok meg – írta az ámokfutó korábban a Facebookon. Hasznot húztok másokból. Azt hiszik, hogy a pokolban elkölthetik a pénzüket? – tette hozzá.  

A férfi röviddel a vérengzés előtt azt posztolta ki a Facebook-oldalára, hogy bosszút fog állni, de nem fejtette ki, hogy miért. A halál elkerülhetetlen mindenki számára – írta, és kirakott egy fotót is a saját kezéről, amelyben egy lőfegyvert tartott. A Facebook később törölte profilját.

A thaiföldi hatóságok szerint a vérengzést elkövető Jakrapanth Thomma alhadnagyi rangban dolgozott a hadsereg egyik lőszerellátó zászlóaljánál. A védelmi minisztérium szóvivője, Kongcsip Tantravanics az elkövető indítékairól annyit tudott mondani, a katona azután kezdett el tombolni, hogy szombaton összevitatkozott a felettesével, akit végül agyonlőtt egy nővel együtt és megsebesített egy másik katonát is. Ezt követően tért vissza bázisra, ahol dolgozott, ahonnan elvitt több fegyvert, köztük egy géppuskát és egy katonai terepjárót. Ezzel hajtott a Terminal 21 nevű bevásárlóközponthoz, de út közben is rálőtt civilekre, egyebek között egy buddhista templomnál.

A SkyNews brit hírportál egy rendőrségi forrásra hivatkozva azt írta, hogy az elkövető egy földvásárlási ügyben különbözött össze a parancsnokával.

 

MTI

Kiemelt képünkön: Katonai kommandósok egy bevásárlóközpont előtt, a Thaiföld északkeleti részén fekvő Nahon Racsaszimában (másik nevén Koratban) 2020. február 8-án, miután egy ámokfutó thaiföldi katona legalább tizenhét embert agyonlőtt, többeket megsebesített, majd elbarikádozta magát a bevásárlóközpontban.
MTI/AP/Szakcsaj Lalitkanjanakul

'Fel a tetejéhez' gomb