Csúnya öngólt rúgtak a 444 álhírét kritikátlanul megjelenítő balliberális portálok
A légből kapott cikk megjelenését követően a politikus kikérte a CitizenGO petíciós oldaltól a pontos adatokat, melyet a mellékelt képernyőképen mindenki láthat. 2020. január 7-én 17 óra 7 perckor rögzítette a rendszer Rétvári Bence három Netflix vezetőnek – Reed Hastings Netflix vezérigazgatónak, Jeff Hensien Netflix fogyasztói osztály vezetőnek és Ted Sarandos Netflix tartalomkezelési vezetőnek – írt tiltakozó levelét, amit a többi csatlakozóéval együtt – a CitizenGO mind digitálisan, mind papíron eljuttatott a címzettekhez.
„Ez mindenki számára egyértelműen cáfolja az álhírgyárosokat. Ha a cikkek megjelenése előtt megkérdeztek volna, elmondtam volna nekik is, és akkor elkerülhettek volna egy ilyen egyértelmű lebukást. De
ők nem a valóságot akarják bemutatni, hanem le akarják járatni a nekik nem tetsző közszereplőket, és ebben nem ismernek határokat.
Amit állítok, annak mindig van alapja, most is így volt, a saját szemével meggyőződhet róla immár bárki. Amit viszont nem állítottam, azt ne kérjék rajtam számon, és ne magyarázzák bele a szavaimba utólag!” – írta posztjában a politikus.
Előzmény még:
Otromba és átlátszó hazugsággal próbálkozik a 444 nagy „leleplező” cikkében
https://www.facebook.com/RetvariBence2018/posts/10158372126377044