Próbálj meg lazítani – karikatúra-kiállítással emlékeznek Hofi Gézára


Hirdetés

Debreceni Tamás, a galéria vezetője az MTI-nek elmondta: Hofi Géza hatvan évvel ezelőtt éppen Debrecenben lépett először színpadra, ebből az alkalomból Próbálj meg lazítani címmel az ő személyiségét hordozó, a magyar nyelv szépségére, kifejező erejére, logikájára épülő szituációs karikatúrákat mutatnak be a galériában.

Tájékoztatása szerint a szóban megfogalmazott ötleteket, gondolatokat Fábry János karikaturista szabta Hofira, a kiállítás címét adó dal alapgondolatát Jeney Klára formázta képpé.

A Hofi Géza ihlette, április 30-ig látogatható karikatúra-kiállítást Duffek Mihály egyetemi tanár nyitja meg, majd a zeneművészeti kar ütőhangszeres hallgatóinak műsora után a résztvevők együtt éneklik el a Próbálj meg lazítani című emlékezetes Hofi-dalt.

MTI


Hirdetés

Kiemelt képünk forrása: youtube.com

 


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb