Csapatjáték szerelemmel – a házasság hete arcai a Vasárnapnak
– A házasság hete idei arcai miért ezt a mottót választották?
Rudolf:
Csapatjáték szerelemmel
– ez az, ami a legjobban tükrözi, amit gondolunk a házasságról, családról, gyermeknevelésről, az életről.
Amikor a házasság hete szervezőivel beszélgettünk, azt a példát hoztuk fel, hogy még a gyerekek érkezése előtt rengeteget vízitúráztunk. Ez tipikusan kihívásokkal teli, izgalmas dolog. A kenuzásnál mindig elmondja a túravezető, hogy mik a teendők, mire kell odafigyelni veszély esetén. Jegyes felkészítőben is részt veszünk, ezért számos esetben látjuk, hogy a párok csak az esküvőre készülnek és nem a házasságra, ami sok esetben egy vízitúrához hasonlítható. Ha belegondolunk, ez nagyon elszomorító dolog. Hiszen a házasság nagy életkihívás, amihez nem várnak el tőlünk semmilyen vizsgát, pedig sokkal, de sokkal nehezebb, mint autót vezetni vagy egy diplomát megszerezni.
Fontos, hogy ebben a kenuban (a házasságban) jó csapatként tudjunk dolgozni, így éljük meg az életen át tartó élményt. Itt megjegyzem, hogy ez csapatjáték és nem csapatmunka, mert a játék adja meg az egésznek a szenvedélyét, ami a szerelem.
Hadd legyen a házasságnak alapja, hogy minden szerelemben történik.
– Mi szolgálhat fogódzóként a házasság borúsabb napjaiban?
Eszter: Kiváltképp fontos, hogy hosszútávon gondolkodjon az ember. Aki és ami mellett döntöttünk, tűzön-vízen át ki kell állni és végigvinni. A házasság minden évszakában meg kell küzdeni, hogy ez így is legyen.
Rudolf: A házasság egy nagyon komoly elhatározás minden nehézségével együtt, amit csakis egy jó alapra lehet építeni. Tipikusan olyan ez, mint amikor az utakon látjuk, hogy jól néznek ki, amikor frissen átadják. De ha nincs jó alapja, akkor megérkeznek az első repedések, befurakodik a víz, és megfagyva, szétfeszítve hatalmas kátyúk keletkeznek. Ezért kell, hogy nagyon jó alapja legyen a kapcsolatunknak is, hogy nehogy idő előtt tönkremenjen a közös utunk. Fontos, hogy biztos döntést hozzanak a jegyesek, és a nehézségek idején is tudják, hogy az árnyék ellenére, amit a problémák jelentenek, az alap nem inog meg.
Kitartás kell az egészhez: állandóan hajtani azért, hogy a házasság egy életre szólóan szenvedélyes kapcsolat maradhasson. Mint a vitorlázórepülőnél, amivel állandóan keresni kell a felszálló légáramlatokat, nekünk is folyton fürkészni kell a lehetőségeket. Ha nagyon mélyen vagyunk, nem fogunk tudni visszatérni a fellegekbe. Mindkét félnek felelőssége van abban, hogy éljen a kapcsolat.
Sajnos az emberek hajlamosak elvi kérdéseket csinálni olyan dolgokból, amikből nem lenne szabad. Pécsi Rita mondta egyszer egy előadás alkalmával, hogy olyan problémákkal, amik egy év múlva nem számítanak, nem kell foglalkozni, végképp el kell engedni. Eszterrel nagyon jó, hogy az apró dolgokon nem lovagolunk, hanem gyorsan kő-papír-olló játékhoz folyamodunk, és így döntjük el, hogy például melyikünk pelenkázzon, vagy akár egy kimenő este épp nekem tetsző akciófilmet vagy Eszternek tetsző romantikus vígjátékot nézzünk meg egy moziban. Legtöbbször mindegy a végeredmény, csak egyet mosolygunk, és megoldódnak ezek a kérdések.
A jegyeseknek is egy kis követ szoktunk emlékbe adni, hogy ha mást nem, de az ilyen kevésbé lényeges helyzeteket ők is kő-papír-ollózzák ki, és oldják meg könnyedén.
– Mivel több a házasság egy élettársi kapcsolatnál?
Rudolf: Ez nem egy érdekszövetség, nem egy vállalkozás. Ehhez tényleg kell, hogy az érzelem tartsa össze a két embert, mert ettől lesz egy életre szóló boldog közösség. Nemrég egy barátommal beszélgettem, aki már régről együtt élt a párjával, de csak mostanában házasodtak össze. Ő mondta, csak most döbbent rá, hogy immáron családdá is váltak a párjával.
Eszter: A csapatjáték valahogy mindenhova beitta magát, ahogy Rudi cégébe, úgy a gyerekek világába is. Egy csapat van nagyon régóta a cégen belül, kettőnk között is jól működik a csapatszellem, a gyerekek négyen, illetve a teljes család is csapattá kovácsolódott. Minden fronton lehet alkalmazni a csapattal járó összetartást, és ebből sokkal jobb dolgok sülnek ki, mintha önállóan cselekszik az ember. A házasságban mi ketten és a Jóisten alkotunk egy csapatot. Ez együtt kerek.
– Ha mondanátok három érvet egy párnak arról, hogy a házasság miért jó, melyek lennének azok? Mi az, ami segítség lehet ahhoz, hogy a fiatal felismerje az általad említett biztos alapot?
Rudolf: A mai fiataloknak a világutazás a legfőbb életcéljuk, és sokan nagyon nehezen köteleződnek el az Y, Z generációban. Reményt ad viszont, hogy a világ körüli utazás után a második helyen a közösséghez tartozás áll. Más kérdés, hogy ezeket a közösségeket mostanság leginkább az őserdők és a teknősbékák megmentése tartja össze, de ettől függetlenül jó látni a kapcsolódási pontokat.
Fontos, hogy ne minden áron keressék az ideálisat pár a fiatalok. A tökéletesnek a keresésével megy el az idő, ami borzalmasan nehéz tényező, főleg a nőknél, hiszen ketyeg közben a biológiai óra. Sokszor éppen emiatt választaniuk kell munka és hivatás közül. Annak idején szerencsés voltam, hogy Eszter nem sokkal a házasságkötésünk után, 27 éves korában szülte első gyermekünket. Sok esetben a biztos alapot a nők tudják megteremteni azzal, hogy időben választanak párt, utána pedig mernek munkát beletenni és áldozatot hozni a kapcsolatért. Ehhez kell, hogy a társban meglássa az ember azokat az értékeket, melyek egy házassághoz elengedhetetlenek. Ilyen, hogy empatikus a másik, Gary Chapman szeretetnyelveit nem csak ismeri, hanem alkalmazza is.
Eszter: Emellett ismernie kell mindkét félnek a társa szeretetnyelvét, és aszerint közelednie hozzá. Itt is úgy gondolom, a hosszútávon való gondolkodás az, ami a biztonság alapkövét jelenti. Ha eldöntötték, hogy mindent együtt szeretnének csinálni, az később a gyerekeknek is biztosíték, és kettejük számára megtartó erővé kovácsolódik életük végégig.
– Ha három dolgot kellene megnevezni, hogy mi a sarkalatos pontja a házasságnak, melyek lennének azok?
Rudolf: A tisztelet, az empátia, az ünnepek megtartása különösen fontos. Ha az ember elkezd gondolkozni a másik szeretetnyelvével, és nem csak a saját dolgait próbálja ráerőltetni, az a tisztelet legszebb kifejeződése. Ezen belül fontos a párunk, az élet és Isten irányába is megélni a tiszteletet. Emellett egy gyakorlati példával élve, egy férfinál sem baj, ha néha elmosogat vagy elmegy a gyerekekkel sétálni.
Egymásért kell tudni élni.
Eszter: Nálunk elég jól működik a feladatmegosztás, ami sarokköve a párkapcsolatnak. Ne a klasszikusan beosztott feladatok legyenek, hogy a nő csak a háztartással és a gyermekneveléssel kapcsolatos feladatokat lássa el, a férfi kizárólag a munkával, pénzkereséssel foglalkozzon. Különösen jól esik, ha valamit kérés nélkül csinál meg Rudi, hiszen az egyik szeretetnyelvem a szívességek. Meg kell beszélni, ki kell alakítani egy egészséges egyensúlyt. Akár néha ez fel is cserélődhet a szerepek terén. Mindenféleképpen fontos, hogy a feladatmegosztásban rugalmas legyen a pár.
– A pörgős életben hogyan jut minőségi idő a családra és ezen túl a kettőtök kapcsolatára?
Rudolf: Nálunk esténként közös étkezés van, nagyon fontosnak tartom ezt, s nem csak mert vendéglátós vagyok, hanem, hogy együtt lehessünk a családdal, gyerekekkel. Eszter ebben nagyon jó partner, megkérdi mindig hányra érek haza, és semmi tragédia nem lesz, ha a vacsora nem hétkor, hanem fél kilenckor kezdődik.
Rendszeresen eljárunk különböző programokra, koncertekre, színházba, a kis közösségeinkbe. Van egy óvoda, amit egyesület által működtetünk, és hamarosan farsangi bált tartunk. Ebből az alkalomból mostanában táncot is tanulunk. Mindig vannak helyek, ahova elutazunk, akár a gyerekekkel, akár csak kettesben. Már a házasság elejétől, ha minden a legjobban megy is, akkor is dolgoznunk kell azon, hogy az a jó megmaradhasson. Nagyon rossz a házasságban, ha nem beszélik meg a konfliktusokat, és nem tudnak őszinték lenni egymással a felek. Nehéz és sok esetben intim dolgokat kell átbeszélni a másikkal, de erre nem szabad sajnálni az energiát, mert különben összesűrűsödhet és hatalmasat robbanhat a felgyűlt feszültség.
Eszter: Számít, hogy milyen életszakaszban van az ember és a házaspár. A házasság elején, amikor érkeznek a gyerekek, természetesen nehezebb időt szakítani arra, hogy valamit kettesben csináljunk, és ne otthon legyünk. Ehhez komoly szervezőkészséggel kell megtalálni azokat az időszakokat, amikor egy kicsit el lehet menni otthonról. Ha pici a baba, akkor sem rettegve kilépni az ajtón, hogy most összedől a világ, ha valakivel otthon marad a gyerek. Az anyák hajlamosak arra, hogy otthonra bebetonozzák magukat a monotonitásba: etetés, büfiztetés, altatás, háztartás vezetése. Egy-egy nehezebb nap végén nincs kedve az embernek kimozdulni, felvenni egy szép ruhát. Nekem ilyenkor nagyon jól esett, hogy Rudi kirángatott a négy fal közül, később mindig hálás voltam érte. Nagyon fontos, hogy ezekben az időszakokban is időt szánjunk a kettőnk kapcsolatára.
– Milyen értékeket közvetítetek a gyermekeitek felé a rohanó, egyre liberálisabb 21. században?
Eszter: Nagyon sok időt együtt töltünk, mert hisszük, hogy ez a kapcsolatokban kiemelkedően fontos. Vannak olyan párok, akik a gyerekekkel külön-külön is foglalkoznak – mi tudatosan nem szoktuk ezt csinálni. Ha úgy esik, örvendünk az anya-lánya vásárlásnak, de ezt nem tervezzük meg előre. Inkább minden programban együtt vesz részt a teljes család. Legyen szó színházról, focimeccsről, koncertről. Ha autóval utazunk, az is egy kiváló alkalom a beszélgetésre, a játékra, mert mind együtt vagyunk, akár órákon át. Az esti közös imák jelentőségét, az együtt töltött idő fontosságát szeretnénk, ha beléjük ivódna.
Rudolf: Régebb hajlamosak voltunk rá, hogy más családokkal utazzunk el valahova. Ma már tudatosan arra törekszünk, hogy ezt ne hanyagoljuk, de hosszútávon a családdal töltött idők lesznek igazán gyümölcsözőek, és erre mindenképpen szánunk időt. Mindjárt kirepülnek a gyerekek, egy pillanat… A házasságunk tekintetében most lettünk nagykorúak, s csak azt vesszük észre, hogy egy szempillantás alatt repült el ez az idő. Milyen vicces, hogy mindig ezt hallottuk a szüleinktől is…
A felkéréshez visszatérve: először nagyon meglepődtünk, hogy miért pont minket választottak a házasság hete arcainak számos prominens személyt követően. Aztán arra jutottunk, hogy ha másért nem, ezért mindenképp együtt kell maradjunk életünk végégig. Ezek után azt kívánjuk, hogy inkább legyen mindenki a házasság hete arca, hogy kevesebb válás legyen.
– Hol lelhető fel a hit a szakmai sikerekben? Vagy még inkább találó, hogy hol van Isten helye a business világában?
Rudolf: Van egy mondásom:
A Jóisten diót ad a kezembe, és azt nekem kell feltörni. Közös munka a Jóistennel, hogy én ezeket a sikereket el tudom érni.
A diót, a lehetőségeket ide kell adnia nekem, abban szerencsés vagyok, hogy ezeket meg is tudom ragadni, és megfelelő módon feltörve jó zserbót tudok belőle sütni. Számomra nagy segítség, hogy rengeteg jó ember van körülöttem. Valahol ez a talentumom, hogy ezeket az embereket meg tudtam találni és csapattá kovácsolni. Nem az én érdemem. Még azt is szoktam mondani, hogy
ha gyorsan akarsz valahova eljutni, akkor menj egyedül, de ha messzire, akkor keress társat magad mellé.
Ez ugyanúgy érvényes a házasságra, de a cégen belüli munkára is. Fontos, hogy jó társakat találjon az ember maga mellé. Akikkel együtt dolgozom, nem csak jó kollégák, de jó emberek is. Érdekes, amikor nő a cég, és a hierarchia miatt távolodunk a munkatársakkal, annak ellenére emberileg pont olyan közel tudunk maradni, mint korábban. Lehet, nem beszélünk minden nap, de ugyanúgy kérdésekkel, bizalmas kérésekkel fordulhatunk egymáshoz.
A Jóisten mindig súg, lehetőséget ad, ami fontos, hogy hálásak legyünk.
Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy reggelente közös imánk van a kollégákkal, kötelező a templomba járás, viszont nagyon jó érzés, amikor érkezik egy új ember a csapatba, és kiderül, hogy ő is keresztény. Értékrendünk van, és fontos számunkra, hogy példát mutassunk a munka terén is az embereknek.
– Mi az, ami éveken át visszatérést jelenthet a párunkhoz?
Rudolf: A házasságban fontos, hogy nem én, hanem mi vagyunk fontosak. Az Én alá van rendelve a Mi-nek. Ha a másik boldog, akkor én is boldog vagyok. Sokan mondják, hogy a legjobb, amit tehetünk a gyermekeikért, ha jóban vagyunk az anyukájukkal, és ez így igaz, de nem könnyű. Hiszen hajlamos az ember arra, hogy állandóan mérlegeljen. Ha csak az egyik fél rakja bele az energiáját a kapcsolatba, az nem működik.
A kenuban ott ül a Jóisten is. Lehet, hogy éppen ő a kormányos, mi pedig evezünk.
Nagyon sok esetben arra nem készülnek a jegyesek, hogy mi lesz a nehézségek idején: amikor gyermekek érkeznek, amikor házat épít az ember, és jönnek a kihívások. Amikor gyermek érkezik a házasságba, na azt nevezem én vadvízi evezésnek! Nekünk legutóbbi nehéz időszakunk éppen a télen volt, amikor Eszter apukája beteg lett.
Eszter: Múlt év végén beteg lett édesapám, és sokat jártunk orvoshoz, kórházba, majd november végén sajnos meg is halt. Ezután egész más kapcsolatunk lett Rudival, mert olyan jól mellettem állt és támogatott. Ekkor mélyen megélhettem, hogy tényleg a társam, ezt menet közben is mondtam neki, de azóta is hálás vagyok, hogy nem kellett kérlelni, hanem tudta, hogy mire van szükségem.
Rudolf: Úgy mondta Eszter, hogy
a tragédiák a családban két dolgot tehetnek: vagy eltávolítják a két embert egymástól, vagy pedig közelebb hozzák.
Különösen jól esett ez a megosztás, mert nekem az elismerő szavak az egyik szeretetnyelvem.
A szeretetünk formálódásában fontos látnunk, hogy meg tudjuk-e érteni a társunk gondolkodását, el tudjuk-e fogadni, hogy ő másként lát helyzeteket. Fel szoktuk tenni a provokatív kérdést: ki a fontosabb, a gyermeked vagy a párod? Ahogy telnek az évek látjuk, hogy mindkettőnknek kiemelkedő helyen vannak a szívünkben a gyermekek, de kezdenek felnőni, és lassan magunk maradunk. Ezzel egy időben egymás iránti szeretetünk mind jobban erősödik. Eljön az a pillanat, amikor a gyerekeink egy új családot alapítanak, akkor mi már csak a bővített családba férünk bele, és ez így van rendjén – a kamaszkori leválásnak egy fontos része, hogy nekünk is legalább annyira tudni kell elengedni őket, mint nekik minket. Ilyenkor azt kell megérteni, hogy itt van az életre szóló társunk, akivel leéljük a hátramaradó időszakot. Ezért kell neki és a Jóistennek is hálásnak lenni.
Eszter: Ha már a gyermekek nagyobbak és kirepülnek, sokan úgy gondolkodnak, hogy minek együtt élni egy olyan emberrel, akivel inkább párhuzamos életet éltek és ritkán ért össze a két életút. Ezért
fontos, hogy minél több területet úgy szervezzen össze a pár, hogy igazi találkozásaik lehessenek egymással és a Jóistennel, és ne csak a logisztikát oldják meg közösen.
– Mit tartotok legértékesebb ajándéknak a Jóistentől?
Rudolf: Az emberi kapcsolatok nagy kincset jelentenek számunkra.
A hivatás, a munka szép dolog, de az életünket nem ennek kell meghatároznia. Ha elfáradunk vagy eljöttek az utolsó idők, akkor majd a kapcsolatainkra fogunk emlékezni.
Gyöngy-Pethő Krisztina
Fotók: Vasárnap.hu/ Kürtös Kata
