Koronavírus: francia segítséggel hozhatják haza a Vuhanban rekedt magyarokat

Menczer Tamás kiemelte: jelenleg nyolc magyar állampolgár tartózkodik a lezárt Hupej tartományban, hatan Vuhanban, ketten más városokban. Ők mind jól vannak, nem betegedtek meg, és közülük heten szeretnék elhagyni Kínát – közölte. Kifejtette: a több lehetőség közül most azt tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a magyar állampolgárokat az a francia repülőgép hozhatja el, amely péntek hajnalban indul Kínába.

A magyarok szombaton érkezhetnek meg Marseille közelébe, ahonnan Magyarországra hozzák és a budapesti Szent László Kórházban két hétig megfigyelés alatt tartják őket – mondta.

Az államtitkár arra is kitért, hogy az első francia gép már a levegőben van, megkapta a szükséges engedélyeket, de azzal csak francia állampolgárokat hoznak el. A második gépnek – amely péntek hajnalban indulhat -, még nincsenek meg az engedélyei, de jó eséllyel megkapja azokat. Folyamatos az egyeztetés az ügyben, Franciaország a kezdettől jelezte, hogy elhozza a hét érintett magyart, és ezt azóta többször is megerősítette – tette hozzá.

Megjegyezte: a gépen koordinátorként utazik egy magyar konzul Párizsból.


Hirdetés

Azt is mondta, hogy a hét magyar állampolgár el tud jutni a megadott helyszínre a szükséges időben.

Arról is beszélt, hogy a tárca megkezdte a magyarok hazaszállításának előkészítését Franciaországból, repülőgépet küldenének értük szombaton. Menczer Tamás a további lehetőségekről közölte: volt egy portugál terv is, de annak kicsi volt a realitása. Volt egy brit lehetőség is, és sokáig nagy volt a bizonytalanság, mert a gép nem kapta meg a szükséges engedélyeket a kínai hatóságoktól. Most kapták a hírt, hogy van egy gép, amely spanyol-brit kooperációban Vuhanból szállna fel a tervek szerint pár óra múlva, de annyira rövid a határidő, hogy a magyarok nem tudnának kiérni a repülőtérre, ráadásul nem biztos, hogy a gépnek van felszállási engedélye, így ezzel a lehetőséggel nem élnek – mondta.

Megjegyezte: volt egy német terv is, pénteken tervezték, hogy gépet indítanak Vuhanba, de itt sincs még meg az engedély a kínai hatóságoktól, és nem volt egyértelmű jelzés, hogy a magyarokat is elhoznák-e.

Az államtitkár megerősítette: nem tudnak olyan magyarról, aki megbetegedett volna külföldön vagy itthon, és nem tudnak olyan külföldi állampolgárról sem, aki megfertőződött volna korábban és most Magyarországon tartózkodna.

Közölte: a kínai Hupej tartományba senkinek nem ajánlják a beutazást.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb