Trump az első elnök, aki részt vesz az életpárti felvonuláson

Donald Trump az első olyan amerikai elnök, aki részt vesz pénteken a March for Life (Menet az életért) életpárti megmozduláson. Amióta a magzatelhajtást 47 éve legalizálták, azóta minden évben megrendezik a felvonulást Washingtonban a megfogant élet védelméért.

 

Az amerikai elnök a tavalyi March for Life alkalmára szánt videóüzenetét közölte újra a Twitteren, és kommentárként megjegyezte: „Találkozunk pénteken… Nagy kiáltás!” – vagyis támogatását fejezte ki.

Jeanne Mancini, a megmozdulás főszervezője közleményben üdvözölte a hírt, és kiemelte, hogy szívélyesen várják az eseményre az Amerikai Egyesült Államok elnökét. 


Hirdetés

– Izgatottan várjuk, hogy személyesen is megtapasztalhassa az elnök azt az elhivatottságot, ami az aktivistákat jellemzi a meg nem született gyermekek védelmében – mondta.

A főszervező ugyanakkor kérte az elnököt, hogy növelje az intézkedéseket a meg nem született gyermekek védelméért. Háláját fejezte ki Donald Trumpnak és az élet védelméért harcoló szerveteknek az eddigi eredményekért, és további sikereket kívánt az élet védelmét célzó jogi szabályozások terén. 

Hatalmas tömegek gyülekeznek az élet menetére

Bár Trump az első olyan amerikai elnök, aki személyesen is csatlakozik az eseményhez, korábban Ronald Reagan és George W. Bush elnökök is üdvözölték az eseményt, az ő támogató jelenlétükkel azonban nem számolhattak az élet védelméért felszólaló aktivisták és civilek.

 

Forrás: catholicnewsagency.com

A témában olvasásra ajánljuk:

A halál száma: 61 628 584

 

 

'Fel a tetejéhez' gomb