Fogjunk végre össze! Felhívás keresztény szerkesztőtársaimhoz

Nem állunk rosszul, ami a mennyiséget illeti: a magyar nyelvű keresztény sajtó e szempontból egészen biztosan virágzik, megannyi nyomtatott sajtótermék mellett ma rádiók, televíziók állnak a kereszténység szolgálatában, az online térben pedig szinte számon tartani is nehéz, hány szerkesztőség működik (még akkor is, ha a hagyományos, történelmi egyházakhoz lojális termékeket vesszük „csupán” számításba). 

Kifejezetten üdítő a változatosság, ha azt vesszük alapul (csak vennénk már tudatosabban), hogy melyikünk pontosan kit céloz üzeneteivel. Habár tudatos szegmentáció ritkán történik, s ez nagy baj, végül kialakult, melyik sajtótermék/médium kiket ér el hatékonyan, hol igazán népszerű és részben ebből adódóan az is, milyen szerepe lehet az (új) evangelizációban, társadalmi szolgálatunk ellátásában.

Változékonyabb a kép, ha a minőséget vizsgáljuk, de fejlődési lehetőség minden műhely előtt adódik, s közösen talán ebben is hatékonyabbak lehetnénk. A minőségi újságírás egyébként is egyre inkább hiánycikk, s ha az alkotókban megvan az őszinte elkötelezettség, ne vonjuk kétségbe, hogy bármely szerkesztőség befuthat nagy, vagy az eddiginél is nagyobb pályát.

Kifejezetten rosszul állunk azonban egymással. A múlt héten egy televíziós interjúban arról beszéltem, hiteltelen és fenntarthatatlan az a helyzet, amely ma jellemez minket, tudniillik, hogy számos keresztény(!) szerkesztőség, több, egyébként jóakaratú és jóravaló szerkesztő/főszerkesztő nem áll szóba egymással, sőt, burkoltan vagy akár nyíltan támadja egymást. A missziónk nem lehet teljes, ha fennmarad ez az állapot. 

Először egymással kell szót váltanunk, azután szót értenünk, s ezután, hitelesen, egymásba kapaszkodva tudjuk majd megvívni azokat a harcainkat, amelyek előttünk állnak.

És ne legyenek kétségeink: irgalmatlanul nagy csaták következnek az előttünk álló évtizedekben! Van miért felvérteznünk magunkat.

Ugyanitt egyébként beszéltem arról is: a magam részéről kész vagyok bocsánatot kérni, amiért kell, valamint revideálni tévedéseimet. Elengedhetetlenül fontos ez a személyes lépés is. 

Lássuk be: megengedhetetlen luxus, amit ma csinálunk. Hiteltelen. Keresztényietlen. Önsorsrontó. Nem tehetjük meg, hogy így folytatjuk tovább!

Párbeszédre, személyes találkozásra hívom a magyar nyelvű keresztény sajtó vezetőit. Tegyünk egy őszinte, nagy lépést egymás felé, tegyük meg azért, Akit szolgálunk, de azokért is, akiket szolgálunk. Találkozzunk még a tél folyamán, beszélgessünk egymással, ismerjük meg a másik álláspontját, nyújtsunk kezet egymásnak! Egy csapatban játszunk, egy a cél! 

Remélem, szavam nem feleslegesen a pusztába kiáltott, hanem értő fülekre talál. Bízom benne, hogy elindulhat közöttünk egy újfajta párbeszéd. Hiszem, hogy szükségünk van rá. 

Bízok a pozitív visszajelzésekben.

 

Vágvölgyi Gergely

A szerző a Vasárnap.hu és az S4C News főszerkesztője.

Iratkozzon fel hírlevelünkre