Néhány szó mindarról, ami nem segíti a beszélgetéseinket
Hol és miért is tanulunk meg beszélgetni? Elsősorban a származási családunkban, mert a család egy olyan rendszer, amely egyensúlyra törekszik. A stabilitás igénye és a változások hatása folyamatosan erre késztetik. Ehhez az egyik legfontosabb eszköz a kommunikáció. Méghozzá az együttműködő kommunikáció, amikor a problémákat a családtagok közösen oldják meg. Eközben elengedhetetlen a saját és a másik érdekeinek kölcsönös figyelembevétele.
Nem egyszerű feladat ez. Figyelni kell a saját és valódi igényeinkre, mindezt meg is kell érthetően fogalmazni. Ezzel együtt figyelni kell a másik szükségleteire. Ha ezt megértettük, megéreztük, akkor össze is kell hangolni ezt a kettő vagy több igényt. Egyik tanárom sokat idézett mondata jut eszembe a kommunikáció kapcsán: „a Jóisten két fület teremtett nekünk és egy szájat. Talán azért, hogy többet hallgassunk és kevesebbet beszéljünk”.
Vannak mondatok, amelyek biztosan nem segítik a beszélgetéseinket. Nézzünk meg néhány, talán ismerős fordulatot ezek közül egy egyszerű példa alapján:
Hazaér a férj a bevásárlásból, és örömmel közli, hogy megérkezett. Mindent sikerült megvennie, amit a feleség kért tőle. Nagyon elégedett és büszke magára, hogy teljesítette a küldetést. A feleség örül, nézegeti a termékeket majd jelzi a férjének, hogy valami nem stimmel: „Én nem ilyet szoktam venni, mindig elfelejted, hogy a másik fajta tejet szeretem” vagy „Soha nem jegyzed meg, hogy hol kell a legfinomabb pékárut venni”.
Te mindig… Te soha… Ezt nevezzük általánosításnak.
Valóban soha nem tudja a másik? Mindig ugyanúgy csinálja? Mit is akar kifejezni? Talán azt, hogy olyan mintha nem hallgatná meg a férj, hogy nem figyel rá, nem is igazán fontos számára.
A kommunikációnkon tudunk változtatni. Az első lépés, ha a feleség észreveszi a negatív és általánosító reakcióit, második lépésként pedig kifejezi a nemtetszését vagy épp a csalódottságát. Elmondhatja, hogy figyelmességet jelentenek az apró gesztusok, mert számára ezek a szeret jelei.
Hasonlóan akadályozza kommunikációnkat a gondolatolvasás.
Itt arról van szó, hogy a ki nem mondott vágyaink teljesülését elvárjuk. Többek között az anya gyerek kapcsolatból is fakadhat ez a minta. Csecsemőkorban szimbiózis van közöttük. Az anya folyton azt lesi, hogy milyen jelzéseket ad a gyerek, és igyekszik minden szükségletét kielégíteni. Másrészt lehet ez egy tanult viselkedésmódunk is. Felnőttként viszont megkönnyítjük a kommunikációt, ha megosztjuk vágyainkat, gondolatainkat.
Sorozatunk következő részében kommunikációnk további nehezítő tényezőivel foglalkozunk.
Dobrai Zoltán
mentálhigiénés lelkigondozó, családterapeuta-jelölt
