Január 25-én Forraltbor- és kocsonyapiknik lesz Vácrátóton

Spiegelhalter László polgármester az MTI-nek elmondta, hogy hatodik alkalommal rendezik meg a pikniket. Tájékoztatása szerint

bárki nevezhet a helyszínen, Vácrátót főterén különleges kocsonyával vagy forralt borral.

A versenyre benevezett ételeket és italokat a Merczi Gábor séf és Hódos Hajnalka gasztroújságíró vezette zsűri értékeli.

A polgármester szavai szerint a piknik évről évre egyre több látogatót vonz, köszönhetően annak, hogy a hagyományos kocsonyák mellett például hal-, gyümölcs- és alkoholkocsonyákat is meg lehet kóstolni. Emellett pedig sokféle ízesítésű forralt bort és puncsot is árusítanak.


Hirdetés

A látogatók az étel- és italjegyek, az úgynevezett „Rátót-tallérok” megvásárlásával a helyi iskola fejlesztéseit támogatják.

A rendezvény vendégei között lesz Nagy Feró és Mr. Rick is.

A piknik fővédnöke idén is Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Vácrátót országgyűlési képviselője.

MTI

Kiemelt képünk a tavalyi pikniken készült, forrása: https://www.vacratot.hu

'Fel a tetejéhez' gomb