A többség szerint igazságtalan és eltúlzott a gyöngyöspatai roma családok kártérítése

Az alapítvány közleményében azt írta, a politikai közbeszédben nagy visszhangot váltott ki az a bírósági ítélet, melynek értelmében szegregáció okán összesen több mint 100 millió forintos kártérítésben részesülnek a gyöngyöspatai roma családok, ezért vizsgálták meg, a januárban ezer fő telefonos megkérdezésével készült kutatásukban, a magyar lakosság álláspontját.

Hozzátették, az „amerikai spekulánshoz”, Soros Györgyhöz köthető NGO által kezdeményezett eljárás széles körben ismertté vált: a lakosság közel kétharmada (64 százaléka) hallott az ítéletről, 36 százalékuk nem értesült róla.

A felmérés rámutat, hogy a 100 millió forintos kártérítési összeg társadalmi megítélése negatív: a megkérdezettek több mint kétharmada (69 százaléka) igazságtalannak, eltúlzottnak véli mértékét, és mindössze a 20 százalékuk ért azzal egyet. A véleménnyel nem rendelkezők aránya ebben a kérdésben 11 százalék.

 A baloldali szavazók többsége (47 százalék) sem tartja megfelelőnek az összeget, ezzel szemben a 43 százalékuk jogosnak gondolja, 10 százalékuk pedig nem formált véleményt a kérdésben.


Hirdetés

 A jobboldali választók több mint háromnegyede (81 százalék) és a középen állók kétharmada (68 százalék) szintén nem ért egyet a megítélt kártérítés összegével, a másképp vélekedők aránya e közegekben 7, illetve 22 százalék, a véleménnyel nem rendelkezőké 12 és 10 százalék.

Forrás: MTI – Kiemelt kép: szazadveg.hu

'Fel a tetejéhez' gomb