Kiderül, mire mennek a britek maguktól
Egy biztos: lesz Brexit.
Sokadik dátuma már a Brexitnek 2020. január 31-e, de még egyik sem volt ennyire biztos. A múlt év végi előrehozott választás ugyanis véget vetett a politikai bizonytalanságnak és azzal, hogy
Boris Johnson és a Konzervatívok meggyőző többséget szereztek az alsóházban,
magabiztosan meg is szavazták azt a megállapodást, amelyet addig sem Johnsonnak, sem elődjének Theresa Maynek nem sikerült keresztülvinnie. A 2015 óta tartó Brexit-saga első fejezete tehát véget ér.
London magabiztosabb, mint valaha.
A nagy kérdés: mi jön ezután? A tervek szerint ugyanis Brüsszelnek és Londonnak az év végéig kellene megegyeznie a jövőbeli kapcsolatrendszerről. Ennek legfontosabb eleme a kereskedelem, egy olyan megállapodást kellene ugyanis kötni, amely nem okoz veszteséget egyik félnek sem, de nem is kelti azt a látszatot, hogy Nagy-Britannia csak papíron lépett ki, valójában olyan feltételeket fogadott el, mintha tag maradna. Ez elsőre megoldhatatlan feladatnak tűnik, és érdekes lesz megfigyelni, hogy sikerül-e év végéig mindkét fél számára megfelelő kompromisszumot találni. Ennél is érdekesebb lesz azonban az, hogy
mit kezdenek Brüsszelben az egyre magabiztosabb londoni kormánnyal?
Az Uniós tárgyalódelegáció ugyanis az elmúlt években ahhoz szokott, hogy Theresa May sokszor nem is tudott kialakított állásponttal érkezni egy-egy uniós csúcsra, annyira széttagolt volt nemcsak a brit belpolitika, hanem maga a Konzervatív Párt is. Ennek most vége, Boris Johnson ugyanis világos stratégia mentén, következetesen halad. Ha tehát Brüsszelnek nem lesz egységes álláspontja, az most sokkal láthatóbbá válik mint eddig, ez pedig komoly adut adhat Johnson és kormánya kezébe.
Jól jöhet a nemzetközösség.
Az elmúlt évek bizonytalan brit álláspontja elfedte azt a tényt, hogy kereskedelmi, pénzügyi, titkosszolgálati, katonai szempontból Brüsszelnek legalább annyira szüksége van Londonra, mint fordítva. Sőt, ha azt a tényt vesszük, hogy
a brit koronához tartozó egykori területeken London beágyazottsága jóval nagyobb, mint Brüsszelé,
az tovább árnyalja a képet. Érdekes lesz figyelni, hogy Johnsonék az esetleges bemerevedő Uniós álláspont esetén fordulnak-e az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, vagy éppen India felé. Hatalmas piacok, komoly vásárlóerővel – és Donald Trump már jelezte is, hogy kész megkötni egy „fantasztikus kereskedelmi megállapodást” Londonnal.
Egyben marad-e Nagy Britannia?
A kérdés nem is olyan régen egyszer már felmerült, 2016-ban a skótok ugyanis függetlenségi népszavazást tartottak, amelyen a többség a bennmaradásra szavazott. Csakhogy a skót miniszterelnök most azzal érvel, hogy Skócia a brexit népszavazáson és a mostani parlamenti választáson is az Európai Uniót támogató erőkre szavazott, vagyis indokolt egy újabb függetlenségi voksolás kiírása, hiszen nem hagyhatják, hogy London kirángassa őket az EU-ból. Ugyanakkor valószínűleg
Boris Johnson sem hagyhatja, hogy egy kilépéssel fenyegető referendum Nagy-Britannia egységét veszélyeztesse.
A hivatalos menetrend szerint a skót kormánynak a brit parlamenthez kell benyújtania a népszavazási kérelmet, és a szokásjog alapján Londonban ezt jóváhagyják. Kérdés: ebben az esetben Johnson szándékai felülírják a szokásjogot? Ha nem, Johnson nem csak azzal vonulhat be a történelemkönyvekbe, hogy kiléptette Nagy-Britanniát az EU-ból, hanem azzal is, hogy Skócia hivatali ideje alatt hagyta el Nagy-Britanniát.
