Székelyföld „médiaapostolai” – Példaképünk: a Csúcs házaspár

Csíksomlyó kincse című kisfilmjükkel a III. Kulturális Filmek Fesztiválján 2017-ben kiérdemelték a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával kiosztott közönségdíjat. Idén az V. Kulturális Filmek Fesztiválon a Küzdelem a hősökért című alkotásukkal lettek nyertesek. Beszélgetés a munka és a család kölcsönhatásáról, a hit értékéről.

– Gyermekként a családban álltak példaképek önök előtt?

Mária: Gyermekként a legidősebb unokatestvérem családját tekintettem követendő példának. Aztán egy beszélgetés során kiderült, hogy ők éppen a szüleimet, a mi családunkat választották példaképnek (nevet).

– Kezdetben más szakmában tevékenykedtek. Ha jól tudom, önkéntes feladatok által talált önökre a televíziózás világa. Vagy fordítva alakult?

Péter: Annak idején megkerestem a városban működő kábelszolgáltatót azzal az ötlettel, hogy legyen helyi műsoruk. Akkor indult a Duna TV, magam pedig úgy gondoltam, hogy ha már van a nemzetnek televíziója, legyen a mi városunknak is. Az ajánlatunkat elfogadta Szőke Béla igazgató, és kipróbáltuk. Csíki Zsolt kollégával együtt alapítottuk a Csíki TV-t. 1993. május 19-én képújsággal indult az első műsorunk.

Mária: A kezdetekkor önkéntesként jártam be az alakuló szerkesztőségbe. Aztán júliusban versenyvizsgát hirdettek, hogy szerkesztő-riportert találjanak. Általános műveltségi tesztet kellett kitölteni, és egy tudósítást írni egy videófelvétel megtekintése után. Tanárok, tapasztalt újságírók előtt vizsgáztunk más jelentkezőkkel együtt, „többlépcsős” felvételin, hogy alkalmazottként dolgozhassunk az általunk alapított televíziónál. Végül négyen maradtunk a felvételizők közül, és saját tudósítást is készíthettünk kölcsönkamerákkal.

Hatalmas lelkesedéssel, hivatásként vállaltuk közösségünkért azt a munkát. Mindketten a Brassói Transilvania Egyetemen műszaki szakot végeztünk, de azért, hogy a lehető legjobban helytálljunk a tévézésben, felvételiztem a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium újságírás szakára. Ez a Sulyok István Egyetem (a jelenlegi Partiumi Keresztény Egyetem) keretében indult. Három gyermek mellett nem mehettem nappali képzésre, ez volt akkor az egyetlen lehetőség Romániában, ahol ilyen formában lehetett magyar újságírást tanulni. Aztán két évet Budapestre jártam, a Sára Sándor alapította Dunaversitas mesterkurzusán dokumentumfilm rendezést tanultam.

– Székelyföldön úttörők az egyházi média szolgálatában. Hogyan talált önökre ez a szolgálat?

Mária: A Csíki TV szerkesztőjeként naponta híradóztunk, több műsort indítottunk, készítettünk. Volt gazdasági, egészségügyi témákat ismertető és élő adásban zajló TV-játék is a vezetésemmel.

Mindketten katolikus családban nőttünk fel. Gyermekkorunkban jártunk templomba és hittanra is. Csíkban nagyon sokan vallásosak, számos egyházi esemény volt, amelyek fontosak voltak az itt élőknek. Ezekről a napi híradóban csak két-három perces tudósítások fértek be. Ezért indítottuk el 1996. szeptemberében a Csíki harangszó című, heti fél órás rovatot.

2001-ben eljöttünk a Csíki TV-től, saját stúdiónkban készítettük el a műsort, de akkor is vállaltuk. Mivel már nem voltunk a cég alkalmazottjai, itthon dolgoztunk, és készre vágva küldtük a szerkesztőségbe az anyagot, hogy adásba tegyék.

Péter: Úgy éreztük, hogy szükség van Csíkban egy ilyen műsorra. Márton Áron püspök csíkszentdomokosi centenáriumi emlékünnepéről készült az első adás. 13 éven át volt ez a Csíki TV állandó műsora. Nagyon sok jó visszajelzést kaptunk. Sokan bátorítottak. De számos nehézséggel is küszködtünk: gyakran éjszaka vágtuk az anyagokat; aztán nem volt pénz kazettára, és évekig Ft. Tamás József püspök úr fizette ki a kazetták vásárlását. Olyan évek is voltak, amikor semmi pénzt nem kaptunk a műsorért – mi finanszíroztuk a teljes gyártási költséget. 2009-ben azért kellett végül megszüntetnünk, mert a tévénél vasárnaponként már nem volt adásbejátszó munkatárs.

– Mondhatjuk azt, hogy a híradózás, a köz ilyen értelemű szolgálata egy szerelem?

Mária: Nem. Észrevettük, hogy jó lenne, ha létezne itthon egy saját televízió, ami a helyieké. Inkább elköteleződés volt a csíki közösség iránt. Fontosnak láttuk,

megpróbáltuk a tőlünk telhetően legjobban szolgálni közösségünket, városunkat, szülőföldünket.

1995-től a Duna Televízió csíki tudósítói lettünk, a „Csíki TV-s korszakunk” lezárása után már saját kameránkkal dolgozva maradtunk a magyar köztelevízió tudósítói, és lettünk a román köztelevízió Magyar adásának csíki tudósítói is.

– Életük folytonos mozgás, melyben fáradhatatlanul helytállnak. Hogyan jut idő a család meghittségének őrzésére? Van erre „rituáléjuk” ?

Péter: Próbáltunk és próbálunk helyt állni. Hogy menyire sikerült, azt talán a nézők és a gyermekeink tudják megmondani. Mi ezt a hivatásunkat családban „gyakoroljuk”.

A teljes család együtt élt ezzel a munkával.

–  A nehézségek idején, amikor a munka teljes embert követel, ugyanakkor a családban is helyt kell állni, mi az, ami segíthet?

Mária: Szüleinktől kaptuk a legtöbb segítséget. Megtapasztaltuk, hogy

a leggyorsabb és legfontosabb segítséget elsősorban a család adja,

szüleink és testvéreink. Mindig hálásak voltunk azért, hogy nagyszerű családdal áldott meg Isten. 

– Bár már kirepültek a fiúk, de visszatekintve mi volt az az érték, amit kiváltképpen át akartak adni számukra?

Péter: A család fontosságát.

A becsületet és kitartást, azt, hogy az ember amit elkezd, azt csinálja végig.

Mária: Isten és az emberek szeretetére, a teremtett világ tiszteletére, tisztességre próbáltuk nevelni, tanítani őket. Hogy értékelni tudják, és legyenek hálásak azért, amit a Gondviselés adott nekik: családjukat, barátaikat, közösségüket. Segítsék azt, akit tudnak, legalább bátorító szavakkal, mosollyal vagy meghallgatással. Sokszor elmondtuk nekik,

nem véletlenül születtek Székelyföldre. Lássanak világot, menjenek külföldre tapasztalatot és tudást szerezni, de a szerzett kincseket itthon hasznosítsák.

Valójában azokat az értékeket próbáltuk átadni, amelyeket mi is szüleinktől kaptunk.

–  Miért hálásak leginkább a Jóistennek?

Péter: Mindenért hálásak vagyunk: mindent Isten segítségével érhettünk el.