Egyre több részlet kerül napvilágra Szulejmáni likvidálásának előzményeiről
A The Wall Street Journal című lap információi szerint Donald Trump amerikai elnök nem csütörtökön hozott döntést a Szulejmáni és Al-Muhandisz elleni célzott támadásról, hanem még december 27-én, azt követően, hogy az Irán támogatását élvező milicisták az iraki Kirkuk közelében lévő amerikai támaszpont ellen támadást intéztek, amelyben életét vesztette az amerikai hadsereg egyik alvállalkozója is.
A lap információi szerint az amerikai hírszerzés és biztonsági szolgálatok egybehangzóan arról tájékoztatták a karácsonyi ünnepeket már a floridai villájában töltő Trumpot, hogy az amerikai érdekeltségek elleni merényleteket Kászem Szulejmáni irányította, és Libanonban, Szíriában, valamint Irakban további offenzívákat készít elő.
A Fehér Ház egyik, neve elhallgatását kérő tisztségviselője a The Wall Street Journal munkatársának elmondta: Mike Pompeo külügyminiszter, Mark Esper, a védelmi tárca irányítója és Mark Milley tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője meggyőzte az amerikai elnököt, most van észszerű esély arra, hogy a csapásméréssel nem háborút robbantanak ki, hanem az Iránon belüli mérsékelt erőket erősítik. A politikusok részletesen megvitatták a csapásmérés jogi hátterét is, azt, hogy Szulejmániék likvidálása minősíthető-e önvédelemnek.
Washington tisztában volt azzal, hogy a Mar-a-Lagóban történt egyeztetés után öt nappal Szulejmáni Bagdadba érkezik repülővel. Ekkor vált alkalmas célponttá – idézte a Pentagon (amerikai védelmi minisztérium) munkatársát a The Wall Street Journal. A bagdadi nemzetközi repülőtérről a fővárosba bevezető úton ugyanis nagyon kevés kijárat van és az utat végig magas fal övezi. A lap megfogalmazása szerint ez az amerikai döntéshozók számára optimális helyszín volt a célzott likvidáláshoz.
A The Wall Street Journal információi szerint a Trump-kormányzat első két évében az illetékes döntéshozók többször is megvitatták Kászem Szulejmáni eltávolításának lehetőségét. Ám nehéz volt meghatározni a tartózkodási helyét, annál is inkább, mivel nagyon ritkán és akkor is csupán rövid időre hagyta el Iránt. Ezért nem született döntés a likvidálásról.
Az amerikai közszolgálati rádióban (NPR) elhangzott összeállítás szerint Mike Pompeónak már évek óta célkeresztjében volt az iráni tábornok. Már 2015-ben – amikor még Kansas republikánus képviselője volt a washingtoni kongresszusban – rendszerváltozást szorgalmazott Iránban és Kászem Szulejmánit nevezte meg a második legfontosabb embernek perzsa földön. Akkor egy rendezvényen arról beszélt, hogy Szulejmáni kezéhez amerikaiak százainak vére tapad.
Az NPR felidézte, hogy Pompeo 2017 júliusában, amikor már a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője volt, a coloradói Aspenben évente megrendezett híres biztonsági fórumon is beszélt Szulejmániról. Arra a kérdésre, hogy realista, vagy járható megoldás-e a rendszerváltoztatás Iránban, azt felelte: a bajkeverők, Kászem Szulejmáni és a bandája, nem megválasztott tisztségviselők. Mi ezekre az emberekre figyelünk halál komolyan, hogy ne folytathassák tevékenységüket és ne legyen hatalmuk.
A rádióműsorban emlékeztettek arra is: Pompeo még abban az évben bejelentette, hogy levelet intézett Szulejmánihoz és Irán más, egyébként meg nem nevezett vezetőihez. A levélben arra figyelmeztette őket, hogy egyre veszélyesebb magatartást tanúsítanak Irakban, és az Egyesült Államok őket fogja felelősnek tartani az Irakban lévő amerikai érdekeltségek elleni bármely támadásért.
MTI – Fotó: MTI/AP/Iraki miniszterelnöki sajtóiroda/Hoffmann György