Vegyük észre karácsonykor, hogy a mi életünk is ajándék!

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete kétszázötven rászoruló gyermeknek adott át névre szóló karácsonyi ajándékcsomagot a budapesti Magyar Szentek Templomában hétfőn. Erdő Péter kiemelte: az ünnep arra való, hogy „felemelkedjünk a hétköznapokból” és „észrevegyük, hogy a mi életünk is ajándék”.

Isten miden embernek személyre szóló ajándékcsomagot készít, mindenkinek más sorssal, más adottságokkal. „A mi feladatunk, hogy hálát adjunk ezért az ajándékért, az életért, és kibontakoztassuk Isten dicsőségére és embertársaink javára” – fogalmazott a bíboros.

Csorba Gábor, a Szent Erzsébet Karitász Központ igazgatója ismertette: az adományokat az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye területén lévő katolikus iskolák diákjai, külföldi adományozók és a Karitász Angyalbatyu programjához csatlakozók ajánlották fel, és a Karitász munkatársai állították össze a névre szóló, a gyerekek érdeklődésének, korának megfelelő csomagokat.

Mádl Dalma, Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök özvegye, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete ajándékot ad egy kislánynak a szervezet karácsonyi ajándékosztásán a budapesti Magyar Szentek Templomában 2019. december 23-án. Az eseményen kétszázötven rászoruló gyermeknek adtak át névre szóló ajándékcsomagot. MTI/Illyés Tibor

Az ünnepségen részt vett Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

MTI – Fotó: MTI/Illyés Tibor

Iratkozzon fel hírlevelünkre