Gulyás Gergely: a kárpátaljai magyarság sokszorosan bebizonyította, van jövője szülőföldjén

A kárpátaljai magyarság, amely építő és alkotó részese az országnak, amelyben él, sokszorosan bebizonyította, hogy nemcsak múltja, jelene, hanem jövője is van szülőföldjén – jelentette ki Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Beregszászon, amikor felavatta II. Rákóczi Ferenc életnagyságú lovas szobrát.

A város Budapestről elnevezett egyik központi terén felállított szobor avatási ünnepségén mondott beszédében Gulyás Gergely a többi között hangsúlyozta, hogy II. Rákóczi Ferenc itt lépett magyar földre, és itt köszönt el hozzá mindvégig hű híveitől. Példája velünk és máig hat, a szobra nem valaki vagy valakik ellen, hanem valakiért vagy valakikért áll – mutatott rá. Emlékeztetett arra, hogy „II. Rákóczi Ferenc nemcsak a magyarság hőse, nemcsak Kárpátalja minden nemzetéé, amelyek kiálltak a közösség védelmében, hanem minden szabadságszerető emberé, mindenkié, akinek számít az emberi méltóság, az anyanyelv használata és az anyanyelven való oktatás lehetősége, a jogállam, az önbecsülés és a tisztelet értékei.”

„Mindenkié, aki tudja, hogy nem élhetünk egymás ellenében, csak együtt”

– tette hozzá. A miniszter kiemelte: a Rákóczi-szobor arra figyelmeztet, hogy ki kell állnunk önmagunkért és egymásért.

Magyarország ennek szellemében vesz részt a nemzetközi életben, és azt szeretné, már csak a kárpátaljai magyarság érdekében is, hogy Ukrajna számára is nyitva lenne az út a NATO-ba és az Európai Unióba – mondta. Hangsúlyozta: „Mindenkire számítunk, és mindenki számíthat ránk, aki meg kívánja adni szövetségeseinek mindazt, amit a maga számára is szeretne megkapni, beleértve az emberi jogok, a szabad anyanyelvhasználat és anyanyelvű oktatás jogának tiszteletben tartását.”

Gulyás Gergely rámutatott,

„a kárpátaljai magyarság sokszorosan bebizonyította, hogy építő és alkotó részese az országnak, amelyben él. A kárpátaljai magyarság sokszorosan bebizonyította, nemcsak múltja, jelene, hanem jövője is van szülőföldjén.”

Bízhatunk mi is abban, amit a nagyságos fejedelem íratott a zászlajára: Isten az igaz ügyet nem hagyja el – zárta beszédét a miniszter.

Babják Zoltán, Beregszász polgármestere köszöntőjében azt emelte ki, hogy Rákóczi Ferenc talapzattal együtt több mint hat méter magas szobra, Győrfi Lajos, Püspökladányban élő szobrász alkotása

a város új jelképe, zarándokhely lesz. Felállítása a Rákóczi emlékévben megerősíti a helyi közösséget,

és nem gyengíti Ukrajnát – húzta alá. Köszönetet mondott a szobrászművész mellett a magyar kormánynak a szoborállításhoz nyújtott támogatásért, Grezsa István miniszteri biztosnak a kezdeményezés megvalósításában vállalt közreműködésért.

Brenzovics László, a szoborállítást Beregszász polgármesteri hivatalával közösen kezdeményező Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke beszédében elmondta:

II. Rákóczi Ferenc lovas szobrának a felállításával a beregszásziak 126 éves álma valósult meg,

hiszen a város lakossága ennyi évvel ezelőtt indított gyűjtést a nagyságos fejedelem alakjának köztéri megörökítésére, de a történelemnek a térséget sújtó fordulatai miatt ez csak most teljesedhetett be. „Rákóczi egyértelműen vidékünk hőse, nemzetiségtől függetlenül, alakja, szabadságért folytatott küzdelme évszázadok óta él a nép emlékezetében, szobra tehát méltó helyre került” – mutatott rá a KMKSZ elnöke.

MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre