A Liget Budapest Projekt a főváros történelmi lehetősége

A Liget Budapest Projekt megmentéséért indított felhívást egy hónap alatt több mint harmincötezren írták alá, ami bizonyítja, hogy a petíció az elmúlt időszak legnépszerűbb és legnagyobb aktivitást kiváltó közéleti aláírásgyűjtésévé vált.

Szabó László október végén tette nyilvánossá a petíciót, és egyáltalán nem számított ekkora részvételre, érdeklődésre. Elmondása szerint a kötődése miatt vágott bele a projekt támogatásába, mivel gyerekként itt nőtt fel, vannak emlékei a háború előttről, amikor még ép állapotában létezett – majd a háború sújtotta Ligetet. A projektben lehetőséget látott, akár történelmi léptékűt.

A kezdetektől figyelemmel kísérte a projekt alakulását, a tervek bizakodással töltötték el. Ezért nem is volt kérdés, hogy Karácsony Gergely megválasztásával úgy érezte, tennie kell valamit, hiszen az új főpolgármester kijelentette, a budapestiek nem kérnek a Liget projektből.

Az általa megfogalmazott petíció rendkívüli gyorsasággal terjedt az interneten, és az a tapasztalata, hogy az emberek örömmel állnak az ügy mögé, az első aláírók – a Ligetet szerető budapestiek – után mások is csatlakoztak.

„A támogatók elsősorban azért szeretik a projektet, mert látják, hogy itt egyszerre valósulhat meg a művészetekkel való találkozás, a kikapcsolódás és a szórakozás lehetősége. Ez az ügy éppen annyira nagykanizsai, mint ahogy New York-i, zalaegerszegi vagy székelyudvarhelyi, hiszen minden magyar ember, éljen bárhol a világban, magáénak érzi Budapestet. Éppen ezért fontos, hogy mi történik a fővárosban.”– magyarázta Szabó László.

Rengetegen álltak a projekt mellé a világ legkülönbözőbb részeiről: Székelyudvarhely, Szabadka, Dublin, Milánó, Göteborg, Calgary, London, New York.

A kérdésre, hogy mire emlékszik vissza a legszívesebben a gyerekkorából – ami annyira kötődik a Ligethez -, Szabó László így válaszol:

„A Széchenyi fürdőben tanultam meg úszni, a városligeti jégpályán tanultam meg korcsolyázni. A vasárnapi séták a szüleimmel elmaradhatatlanok voltak. Nagyon megmaradt bennem a park szépsége és rendezettsége, hogy akármerre mentünk, a rend volt jellemző. Akkor még minden a helyén volt, vigyáztak a tisztaságra, mindenki tudta, hogy mi a dolga és tette is a dolgát. Az emberek illemtudók voltak, sétáltak, ültek a padon, a gyerekek játszottak, labdáztak – egy szép, idilli képre emlékszem, a ’40-es évek elejéről. Majd jött a háború, a bombázás. Rommá lőtték többek között az Iparcsarnokot, ami, megjegyzem, sokkal nagyobb területet foglalt el, mint a későbbi Petőfi Csarnok. Aztán lassan, lassan visszatért az élet a Ligetbe, amit persze, össze se lehetett hasonlítani a háború előttivel.”

Szabó László a projektből  különösen fontosak nevezte a Vakok kertjét, az elkészült ifjúsági sportpályákat, a Magyar Innováció Házaként újjáépült Közlekedési Múzeumot. De bevallja, valójában nem tud választani, ugyanis az a kedvence, aminek a terve éppen elé kerül.

„Nem tudom elképzelni egyik épületről se, hogy ne épüljön meg. Ha minden terv megvalósul, és minden a helyére kerül, akkor lesz teljes a Városliget.”

A teljes cikk itt olvasható.

Fotó és videó: ligetbudapest.hu