Útitárs advent minden napjára

A kötet a Harmat-Luther kiadó gondozásában jelent meg az új egyházi év kezdetén. Úgy alakították ki, hogy a lehető leghosszabb ideig tartó adventi időszakban is alkalmazható legyen minden nap egy 5–10 perces ima erejéig, de ugyanúgy használhassa az ember akkor is, amikor az ünnepek naptári esése szerint rövid az adventi készülődés ideje.

Ízléses köntösbe szedve minden napra elénk hoz a szerző egy gondolatébresztő szentírási részt, amely alapján egy elmélkedést bont ki, majd egy imával zárja az adott napra szánt sorokat. Vasárnaponként egy-egy verssel is megajándékozza az olvasót – melyek mentén akár Mária vagy Szent József érzelemvilágát festik elénk a költők rímei. 

Ez a kis könyv az adventi időszakon túlmutatva tovább kíséri az imádkozó, várakozó lelket egész vízkereszt ünnepéig. Természetesen a csúcspontja a könyvnek – ahogy az adventi szent idő végének is – a Megváltó születése, karácsony ünnepe. A kis könyv kiváló útitárs lehet minden Istent kereső ember számára. Ha a rohanó világ hajlamos is beszippantani bennünket a mindennapok sűrűjébe, ez a kötet biztosan jó segítségül fog szolgálni, hogy elcsendesedhessen a lélek naponta néhány percre.

Fotó: Vasárnap.hu


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb