Abortusz: könnyebb, ha meggyónod?

A Katolikus Egyház Katekizmusa 2274-es cikkelyében kiemeli, hogy „a magzattal fogantatása pillanatától kezdve személyként kell bánni, épségét a lehetőségekhez képest a többi más élőlényhez hasonlóan védelmezni, gondozni és ápolni kell.” A tízparancsolatra alapozva az Egyház mindig is védte a fogantatás pillanatától az emberi életet – és súlyos bűnként kezeli az élet ellen elkövetett olyan cselekedeteket, mint az öngyilkosság, a gyilkosság, az eutanázia vagy az abortusz.

Az abortusszal kapcsolatban mind a Tanítóhivatal, mint a pápák kiemelik, hogy nem kész ítélettel, hanem óvatosan kell a témához közelíteni, hiszen a krízisen átesett nőket és szűkebb-tágabb környezetüket a legmélyebben sebzi meg ez a trauma. Akárhogy is jött létre a nem kívánt várandósság, melynek végén az ártatlan magzat életét kioltják, nem szabad szem elől veszíteni azt, hogy ezekben az esetekben általában beszűkült tudatállapotba kerül az anya, aki sok esetben a nem megfelelő tájékoztatás miatt nincs is tudatában, hogy milyen folyamatoknak veti alá magát és magzatát, és ezeknek milyen testi-lelki következményei lehetnek.

Ferenc pápa Misericordia et Misera kezdetű, az irgalmasság rendkívüli évét lezáró, november 21-én megjelent apostoli levelében fogalmazta meg azt a rendeletet, melynek értelmében már minden felszentelt pap jogosult arra, hogy az abortusz bűnével hozzá fordulókat feloldozza. A „misericordia et misera” Szent Ágoston által alkalmazott szavak, melyeket Jézus és a házasságtörő asszonnyal találkozásával kapcsolatban használ (Jn 8,1–11), és kiválóan alkalmazható az abortuszon átesett nők eseteire is. A két szó önmagában lefordíthatatlan, jelentése ott fogható meg, hogy a szentírási történetben ketten maradtak a helyszínen: a nyomorgó és az irgalmas.

A rendelet mellett Ferenc pápa ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az abortusz egy olyan súlyos bűn, mely egy ártatlan életet olt ki. Emellett azonban kiemeli, hogy nincs olyan bűn, melyet Isten irgalmassága ne tudna elérni és megsemmisíteni, ha bűnbánó szívet talál, mely kéri az Atyával való kiengesztelődést.

Kíváncsiak voltunk rá, hogyan fest mindez a gyakorlatban, a gyóntató szemszögéből – úgyhogy megkértük Patsch Ferenc jezsuita atyát, hogy ossza meg velünk gondolatait.

– „Közülünk senki sem szabhat feltételt Isten irgalmassága számára” – szögezi le Ferenc pápa az említett apostoli levelében. Gyóntatóként lehet azt mondani, hogy több abortuszon átesett nő mer nyitni és letenni terhét a határozatot követően?

– Igazán jó kis kérdés, de hát papként a gyóntatói tapasztalatokról ugyebár nem beszélünk. Ez a „Király titka” – ahogy Avilai Szent Teréz mondja –, vagyis Istené, amibe a papoknak olykor-olykor betekintésük nyílik. Itt csak „levett sarukkal” szabad állni, beszélni nem szabad.

Az abortusszal kapcsolatban különösen nagy tapintatra van szükség. Mióta nem a püspökségeken landolnak az ilyen ügyek, biztosan nincs egyházi statisztika. Szóval hogy többen járnak-e, azt nem tudom, és egymás közt sem feszegetik ezt a témát a papok. A szexualitás kérdése általában is nagyon kényes.

Inkább személyes szinten mondanék valamit. Fiatal pap koromban egyszer – ha jól emlékszem, adventi tríduum, szóval három napos lelkigyakorlat alkalmával – nagyon sok embert meggyóntattam. A fél falut, ahogy mondani szokták. Valaki házasságtöréssel jött. Én pedig – már jó fáradt voltam, bár tudom, hogy nem mentség – abban a pillanatban arra éreztem kísértést, hogy megdorgáljam az illetőt. Hogy éreztessem vele, mekkorát is hibázott. Olyan könnyű beleesni a csapdába, hogy amikor az emberek bűneit hallgatom, egyszerre csak az ítélkező bíró szerepébe helyezkedjek. Csakhogy gyóntatóként én is ember vagyok, nem állok felette a bűnnek. Jézus Krisztus küldetésében az a dolgom, hogy úgy fogadjam az embereket, ahogy szeretném, hogy engem fogadjanak.

Szóval testvérként, ítélkezés nélkül – „irgalommal”, ahogy mondják –, bár ezt a szót én szívesen fenntartanám Isten számára… Nem is tudom, mi mentett meg akkor attól, hogy ne úgy viszonyuljak az illetőhöz, ahogy a farizeusok Jézus korában. És mennyivel inkább így kell lennie ennek az abortusszal kapcsolatban! Jézustól senki sem ment el megszégyenítve.

– Milyen kegyelmei érződnek Ferenc pápa ezen rendeletének? Lehet azt mondani, hogy akár évek, évtizedek terhét, sebeit tudja enyhíteni, gyógyítani a gyónásban kapott kegyelem?

– Én azt hiszem, hogy ez tényleg így van! Ahogy egy-egy szóval életre szóló sebeket lehet okozni, úgy életet is lehet adni, újra megnyitni a szeretet éltető áramlását.

Az önmagában nagyon nagy kegyelem, ha valaki rászánja magát a gyónásra, ha képes kimondani a bűnét. Olyan sokan önmaguk elől is tagadják… A világ is arra hangol, hogy ne merjük többé használni a „bűn” szót. Csakhogy – ezt nem én mondom, hanem a pszichiáter Carl Gustav Jung – a tényleges bűn letagadása vezet csak igazán súlyos neurózishoz! És a beismerés, a kimondás önmagában felszabadító hatású. Gyógyító dolog. Hát még, ha a pap szaván keresztül a bennünket feltétel nélkül szerető Isten irgalmával találkozunk! Egyébként a bűntől való szabadulás is csak ebben a létkörben történhet.

– Lelkipásztorként, gyóntatóként hogyan lehet hozzájárulni ahhoz, hogy csökkenjen az abortuszhoz mint „megoldáshoz” fordulók száma?

– Lelkipásztorként az az elsődleges feladatom, hogy erősítsem az emberek istenkapcsolatát. Egyébként szerintem ez az egyetlen gyógyír az elszigeteltségre, a másoktól való elidegenedésre is. Az ima harmonikus emberi kapcsolatokat hoz létre, mellesleg pedig erősíti a családok összetartását. Aki napi személyes kapcsolatot ápol az élet forrásával, annak eszébe sem jut abortuszt végeztetni.

A gyóntató mellett Csomóné Lindmayer Katalint, dúlát és szülésfelkészítőt is megkerestük.

– Az abortuszon átesett nőknek a szentgyónás adta irgalmas kegyelem lehetősége segít mélyebben feldolgozni az átélt traumát?

– Ha a feltámadás és a pünkösd után szemléljük a földi életünket, akkor nyernek igazán értelmet a szentségek. Itt kap hatalmas szerepet az, hogy képes vagyok-e szembenézni azzal, hogy Isten szeret engem. Engem, aki a „teremtményemre”, vagyis a gyermekemre nemet mondtam. Bármilyen indokkal vagy okkal. Innen már teljesen lényegtelen, hogy igazam volt-e vagy sem. Kicsit olyan ez, mint amikor gyerekként eltöröm anya kedvenc vázáját/bögréjét/vizespoharát, és utána sunnyogok, akár el is bújok, ha félek a büntetéstől. Ha elhiszem, hogy anya számára az adott tárgynál, cselekedetnél fontosabb vagyok és annál jobban szeret, akkor a szemébe tudok nézni és képes vagyok elfogadni a szeretetet, őszinte lenni önmagammal és vele is.

Meg tudom már látni, hogy ügyetlen voltam, nem találtam más megoldást, kilátástalannak vagy tehetetlennek éreztem magam, de mindezekkel együtt szerethető vagyok. Felelősséget tudok vállalni a tetteimért, cselekedeteimért.

– Mit jelenthet egy abortuszon átesett nő számára a feloldozás reményével belépni a gyóntatószékbe?

– A gyóntatószékben arra van szükség, hogy a tiszta szándékomat kifejezzem és meghalljam, hogy Isten szeret engem. Úgy, ahogy vagyok. Ezért gyönyörűséges számomra ez a szentség, mert azzal ér véget, hogy a saját számmal mondom ki, hogy „Örökké szeret minket!” Engem is, a gyermekemet is, mindenkit. Minket.

– Dúlaként hogyan látja az anyukák helyzetét, akik abortuszon gondolkodnak? Találnak a kétségbeesett nők segítséget, lelki támogatást a helyzetük megoldására, mely nem követeli a magzatuk életét?

– Vannak olyan dúlatársak, akik vállalnak kísérést az abortusz elvégzése alatt is. Sokszor azt tapasztalom, hogy megrázó, számunkra általánosságban félelmetes indokkal érkezik anya, és a társadalom nagy része afelé tolja, hogy inkább vetesse el, mert úgy könnyebb lesz.

Egy megerőszakolt nőnek nem az a baja, hogy kisbaba nő a hasában, hanem az, hogy megerőszakolták. Ha nincstelen és kilátástalan, nem az a baja, hogy kisbaba nő a hasában, hanem az, hogy éhes és fázik. Ha leragadunk annál, hogy kinek van igaza és mennyire szánjuk őt az adott helyzetében, akkor nem látjuk meg a valódi problémát. Itt jön be a közösség megtartó ereje, vagy a saját traumáink rápakolása a másikra. Ahelyett, hogy kenyeret, ruhát, szállást, terapeutát segítenénk találni, finanszírozni, ahelyett azt erősítjük, hogy menj, vetesd el azt a gyereket, akkor könnyebb lesz mindenkinek. Hú, de jó, rólam is leveszed a terhet, feszültséget. Az abortusz miatti feldolgozatlan traumákat így adjuk tovább.

Egy későbbi szülésnél ezek az emlékek előtörhetnek. A várandósság, a szülés egy elképesztően mély lelki folyamat, amikor akár a test, akár a lélek jelez, hogy van szembenéznivaló. Épp ezért elképesztő lehetőség is. Ha tudunk róla.

A szülésnek van egy olyan szakasza, amikor az abortusz mint téma megjelenik, és ha a szülést kísérő szaksegítség és team ezzel a kérdéssel tisztában van, akkor megfelelő kérdésekkel, jelenléttel az édesanya ebből a megrekedésből tovább tud lépni. A medikalizált szülészeti modell, ami kizárólag a matériát, a testet figyeli, a lelki folyamatokat nem ismeri és nincs is rá ideje, korlátokat szab, valamilyen szülésgyorsítóhoz vagy császármetszéshez folyamodik. Az a minta, hogy életveszélyben van a gyerekem (az abortusznál egyértelműen) a szülésnél is megjelenhet, és erre ugyanúgy, mint az abortusznál, az a megoldás, hogy a szakszemélyzet kisegíti a babát valamilyen, általában a test számára erőszakosnak érzékelhető módon. A szülés ebben a mintában leképezte a feldolgozatlan abortuszt.

Terapeutaként olyan édesanya segített megérteni, és paradigmát váltani az abortuszkérdésben, akinek az egyetemi évei alatt abortusza volt. Amikor találkoztunk, épp nyolcadik hónapos várandós volt. Majdnem 15 évvel később az abortusza után – a második babájával. Ő akkor elmondta, hogy számára most, visszatekintve az a legfájdalmasabb, hogy azt a gyermekét nem tudta szeretni – és már nem is fogja tudni.

És itt jön be az isteni kegyelem, ami azt mondja, hogy mindig, minden körülmények között szeretlek és szeretni foglak.

Az örökkévaló jelen lehetőséget nyújt számunkra, hogy tértől és időtől függetlenül a szeretet terében, a tiszta szándék erejével megszeretgessük azt a kisbabát, akire egyszer nemet mondtunk. Bármikor. Bárhol.

Az abortusz következtében az élettani folyamatok megrekednek, és elindul egy gyászfolyamat, ami nagyon sok esetben nem tud végigmenni. Ez a későbbiekben meddőségben is tud manifesztálódni. Sokat segít, ha ezekkel a folyamatokkal tisztában lehetünk. Mint ahogy az is, hogy a gyermekeink számát kimondjuk, és nevet adunk a gyermekeinknek. Helyet adunk nekik a családi lélekben. Ezzel belenézek a bennük és bennem lévő Isten szemébe, és megláthatom a feltétel nélküli, korlátlan, minden téren és időn áthatoló és jelen lévő szeretetet.

Kiemelt képünk forrása: unsplash.com