Az elmúlt harminc év legzöldebb beruházása lesz Budapesten

Gulyás Gergely a korábbi csepeli és a hétfői ferencvárosi képviselő-testület döntésére reagálva azt mondta:

a két grémium egyirányú állásfoglalása biztosítja a szükséges támogatást, amely az atlétika világbajnokság megrendezéséhez feltétlenül szükséges.

Megjegyezte azt is, hogy mindkét kerületben ellenzéki többség van.

A kormány javaslatoknak tekinti azokat a feltételek, amelyeket a ferencvárosi képviselő-testület megfogalmazott


Hirdetés

– közölte Gulyás Gergely hozzátéve, hogy ezek olyanok, amelyek beépíthetőek az atlétikai központ fejlesztésébe. Továbbá abba a zöldpark fejlesztésbe, amely ezen a területen a korábbi tervek szerint megvalósulna. „A ferencvárosi testület javaslataival nyitott kapukat dönget” – fogalmazott a miniszter.

Ez egyébként az elmúlt harminc év legzöldebb beruházása Budapesten

– mutatott rá Gulyás Gergely.

Azt mondta, a kormány úgy tekinti, hogy a két kerületi önkormányzat döntésével a kérdés eldőlt: az atlétikai világbajnokság Budapesten megrendezhető. Ugyanakkor hozzátette: természetesen várják a Fővárosi Közgyűlés állásfoglalását is, és áttekintik majd, milyen javaslatokkal él a fővárosi testület.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb