Az óriási és olcsó amerikai piac

Lassan egymásba érnek a fekete péntekek, ráadásul a karácsony közeledtével a kereskedelem – karöltve a reklámiparral – az esztendő utolsó offenzívájába kezd minden fillérünkért.

Pedig az európai, de főleg a magyar árszínvonal kifejezetten magas – legalábbis az Észak-Amerikaihoz képest. Nagyon nagy piac, ezért olcsóbb – hangzik a magyarázat, amivel egy a baj: az európai – bár kontinensünkön a pénzpiac heterogén – közel kétszer akkora. A kevéssé elemzett magyarázat nem más, mint a hatalmas különbség, amely a két világ fogyasztói viselkedésében tapasztalható.

„Kell nekem az a nyolcvandolláros cipő, de negyvenért!” – mondta egyszer amerikai ismerősöm egy bostoni kirakat előtt. És a világ legtermészetesebb dolga, hogy negyvenEGY dollárért sem veszi meg. Ő negyvenre árazta be magának, és kész. Néhány nappal később 38,50-ért megvette.

Ez a hozzáállás általánosnak mondható arrafelé.


Hirdetés

Nem a kereslet, pláne nem a kereskedő árazza be valójában a termékeket, hanem a vásárló.

Jó, persze a kereslet hatását nem szabad alábecsülni ott sem, de a határok jóval szigorúbban vannak meghúzva fogyasztói oldalról, mint mifelénk. Odaát senki nem venne egyhavi fizetéséért egy hűtőszekrényt, vagy egy tévét…

A kamu Black Friday pedig egyáltalán nem működik, nem úgy, mint nálunk.

Az emberek eldöntik, mit akarnak venni, azért maximum mennyit hajlandók fizetni, figyelemmel kísérik a kinézett termék árát, és nem veszik be a hirtelen emelt árból lett akciós árcédulát.

Az említett okokból a kereskedői mohóság által generált infláció is jóval kisebb. A korrektebb kereskedői árazásért ráadásul nem is kell átrepülnünk az óceánt: a Lengyelországból behozott szaloncukor évek óta változatlan árú, míg a magyarok minden évben emelnek – mesélte egy hazai, kisvárosi kereskedő. Egy floridai pékség tulajdonosa nemigen teheti meg, hogy Ausztriába járjon síelni, míg Balin szép számú hazai butikos szörpölgeti a búvárkoktélt.

Európa valahol elrontotta…

Maradnak a rablásba illő árak, az átverős akciók, a legkevésbé sem tudatos vásárlók, a kellően ki nem erőszakolt fogyasztóvédelem. Termelés Ázsiában, alapkutatások Észak-Amerikában – nekünk meg maradtak a politikai pörformanszok, a viccnek is rossz Black Friday.

Piaci alapon, naná.

Szóval, miért is olcsóbb minden a tengerentúlon? Többek közt a fentek miatt. És tényleg csak többek közt.

'Fel a tetejéhez' gomb