Mező Misi: Isten segített megbocsátani önmagamnak, most otthon vagyok
Mező Misit édesanyja halála után bűntudat gyötörte, az alkoholba menekült, véget akart vetni az életének. Miután találkozott egy baptista lelkésszel, úgy érezte, szeretné jobban megismerni Istent, ezért beiratkozott a Baptista Teológiai Akadémiára. Annak idején Gyulán a kórusvezető megtanította nekik az iskolai kórusban Sillye Jenő „Múlnak az évek” című énekét, melyet azóta is szívesen énekel előadásai során. Legutóbb éppen Kiskunhalason a baptista imaház kávézójában.
A Magna Cum Laude zenekar frontembere az előadás során elmondta, már gyerekként tudta, hogy zenész szeretne lenni. Egy alkalommal találkozott Szenczy Sándorral, a Baptista Szeretetszolgálat vezetőjével. Mező Misi, aki abban az időben egy zenei tehetségkutató műsor mentoraként dolgozott, így emlékszik vissza erre a találkozásra:
– Áradt belőle a pozitív energia, olyan érzésem volt, mintha ezer éve ismerném. Amikor találkoztunk, beszélt nekem Istenről, és olyan példaértékű volt, ahogy a hitéről mesélt, hogy úgy éreztem, én is szeretném jobban megismerni Istent, akinek a létezéséről gyerekkorom óta tudok – mondta.
A legjobbkor történt a megismerkedésük. Az énekest olyan bűntudat gyötörte, amiért figyelmetlenségből nem látogatta meg az egy nappal később elhunyt édesanyját, hogy az alkoholba menekült, az életének is véget akart vetni.
– Nem tudtam elbúcsúzni édesanyámtól. Az utolsó telefonbeszélgetésünkkor azt mondta, hogy szégyelljem magam, amiért Gyulán vagyok, és nem látogatom meg a beteg anyámat. Másnap meghalt. Életem legkeményebb, legkegyetlenebb időszaka volt ez, nagyon mélyre kerültem.
Minden egyes nap azon gondolkodtam, hogyan vessek véget az életemnek, de túl gyáva voltam hozzá.
Ebben az élethelyzetben találkoztam Szenczy Sándorral, akiről a feleségem azt mondta, hogy jobb ember vagyok a társaságában – mondta Mező Misi.
A változás ezután mindenre kiterjedt. Nem hagyott fel a zenekarral, viszont kivette a repertoárból az olyan énekeket, amelyek nem méltók az Istennel megélt élethez.
Olyan dallal, ami a megcsalásról szól, az előadó már nem tudott azonosulni. Mező Misi a helyén érzi magát és elégedett a jelenlegi életével, mert úgy érzi, hazaérkezett.
– Eddig nem voltam otthon, most otthon vagyok. Isten segített megbocsátani önmagamnak.
Tudok örülni a napsütésnek és a virágzó fáknak. Hiszem, hogy csak egy hitében erős ember tud jó családapa, férj, zenész lenni – hangsúlyozta.
https://www.facebook.com/107902087263291/videos/2608219499271930/
Forrás: Baon.hu; Kiemelt fotó: Vasárnap.hu
Kapcsolódó cikkünk: