Légtüneménytan – Tudósok megfejtették a slágerek titkát

Tudósok megfejtették a slágerek titkát, vagyis azt, hogyan kell a közönségnek tetsző, jó dalt írni. Egy kutatócsoport az amerikai Billboard slágerlistán szereplő klasszikus popsikerek több tízezernyi akkordhangzását elemezték ki statisztikailag.

Közlésük szerint megtalálták a választ:

a siker titka a változékonyság és a meglepetés megfelelő kombinációjában rejlik.

A kutatócsoport vezetője, Vincent Cheung, a lipcsei Max Planck Intézet munkatársa elmondta, az adatok segítséget jelenthetnek a dalszerzőknek a következő nagy sikerek megalkotásában.

„Bámulatos, hogy az emberek örömüket lelhetik egy zenedarabban csak attól függően, hogy a hangok miként vannak sorrendbe állítva”

– mondta a kutató.

A dalszerzők ösztönösen tudják, hogy a kiszámíthatóság nagy szerepet játszik abban, mennyi élvezetet kap a hallgató a daltól, de a közvetlen kapcsolat eddig zavaros volt.

A Current Biology című lapban megjelent tanulmány készítői kiválasztottak 745 Billboard-popklasszikust az 1958 és 1991 közötti időszakból, köztük a The Beatles Ob-La-Di, Ob-La-Da című dalát, a UB40 Red Red Wine és az ABBA Knowing Me, Knowing You című slágerét.

Fotó: PixaBay

Egy úgynevezett gépi tanulási modell segítségével matematikailag meghatározták a változékonyság és a meglepetés mértékét nyolcvanezer, egymáshoz hasonlatos hangsorban. Ezután lejátszottak egy kis szakaszt mintegy nyolcvan tesztalanynak, akiknek agyáról eközben funkcionális mágneses rezonanciatomográffal (fMRI) készítettek felvételek.

A tudósok arra jutottak, ha a tesztalanyok viszonylag biztosak lehettek abban, milyen hang következik, sokkal élvezetesebbnek tartották, mint amikor ehelyett más hanggal lepték meg őket.
Fordított esetben, ha az egyének bizonytalanok voltak abban, mi jön, élvezetesebbnek tartották, ha a következő hang nem okozott meglepetést.

Fotó: PixaBay

A zene okozta élvezet megjelenik az amigdalában, a hippokampuszban és a hallókéregben. Ezek a régiók felelősek az érzelmek feldolgozásáért, a tanulásért és emlékezetért, ugyanakkor a hangok feldolgozásáért is.

Korábbi kutatásokkal ellentétben a szakértők arra jutottak, hogy az agy jutalmazási központja (nucleus accumbens) csak a bizonytalanságra reflektált.

Cheung elmondta, azért döntöttek úgy, hogy a zenét csak hangokra csupaszítják le, mert a dallam és a szöveg az adott dalokhoz kapcsolódó asszociációkat ébreszthetne a hallgatóban, ami megmásíthatja az eredményeket.

A kutatócsoport vezetője szerint érdekes lenne megvizsgálni, hogy az eredmények más műfajok, például a dzsessz, vagy más kultúrák hagyományos zenéje, például afrikai és kínai melódiák esetében is megállják-e a helyüket – szólt idáig az MTI híradása arról a kutatásról, amely igyekezett megtalálni annak az okát, hogy az ember számára mi okozza a dalok örömét.

Fotó: PixaBay

Mai légtüneménytani sétánk során olyan rockslágereket idézünk fel, amelyek különleges instrumentumokon „csak hangokra lecsupaszítottan” szólalnak meg. Döntsék el, hogy vajon hatnak-e így is ezek a közismert dallamok?

***

Etienne de Lavaulx citerán játssza a híres Beatles slágert, az Eleanor Rigby-t. E ragyogó dallam a leírás szerint, meglepő módon csak két akkordból D-mollból és G-mollból áll!

 

A Queen Bohemian Rhapsody-ját a bandungi (Nyugat-Jáva-szigeti) Angklung zeneiskola növendékei ősi nemzeti hangszereken adják elő.

 

Már 1241-ből ismert a bandura nevű ősi ukrán hangszer, amelyen most megszólal accordion (tangóharmonika) kísérettel Queen A shownak mennie kell tovább tragikus dallama. Játszik a B&B Projekt: a Bandura és Button duó.

 

A Pink Floyd Shine On You Crazy Diamond című számát egy mandolin zenekar adja elő.

 

Gayageum (kajagum) a citerához hasonló 12 selyemhúros koreai nemzeti pengetős hangszer. Ezen játssza most Luna Lee a Doors Riders On The Storm című dalát.

 

A hárfa-gitár egy gitár alapú húros hangszer, most ezen hallhatjuk az Eagles Hotel California című country balladáját.

 

A GlassDuo üvegpoharakon játssza Sting Fragile című slágerét, a Sinfonia Varsovia kíséri az előadókat. A szám címe ezúttal világunk törékenységére is utal, hiszen a számot a víz világnapján, 2012. március 22-én adták elő. A One Like One Drop projekt gyümölcseként annyi pénz gyűlt össze, hogy a szervezők egy kút megépítéséhez tudtak hozzájárulni Dél-Szudánban.

 

Ez az alábbi könnyed összeállítás a legvégén talán végképp bizonyítja a tételt, hogy ami fülbemászó, az bármin játszva is az! A 2017. esztendő slágerét, Camila Cabello Havana című dalát ezúttal nyolc előadó feldolgozásában is meghallgathatjuk, hogy aztán egész nap a fülünkben motoszkáljon.

Nyitókép: PixaBay

Iratkozzon fel hírlevelünkre