Külföldön már szavazhatnak a romániai elnökre

A romániai elnökválasztáson a voksolásra jogosult csaknem 19 millió nagykorú román állampolgár eldönti, ki legyen az ország elnöke a következő öt évben. Amennyiben a 14 államfőjelölt egyike sem szerzi meg a névjegyzékben szereplő választók több mint felének támogatását, akkor november 24-én második fordulót rendeznek a két legtöbb szavazatot szerző jelölt részvételével.

A mintegy négymilliósra tehető román diaszpóra voksolását megkönnyítő, idén nyáron elfogadott törvény értelmében a külföldön tartózkodó román állampolgárok nemcsak a belföldi voksolásra kijelölt november 10-i vasárnapon, hanem már 8-án és 9-én is leadhatják voksukat.

A külföldi szavazókörök helyi idő szerint pénteken 12 órától, szombaton és vasárnap pedig reggel 7-től 21 óráig tartanak nyitva, így az időeltolódások miatt csaknem négy napon keresztül folyamatosan zajlik a román elnökválasztás első fordulója.

A külföldi szavazókörökben leadott voksok száma bukaresti idő szerint szombaton délig meghaladta a százezret. A májusi európai parlamenti (EP-) választásokon 385 ezer szavazatot adtak le külföldön.


Hirdetés

A külföldi szavazatok összegyűjtését azzal is könnyíteni próbálták a román törvényhozók, hogy az elnökválasztásra is kiterjesztették a levélvoksolás lehetősét, de viszonylag kevesen, mintegy 41 ezren jelezték, hogy élni akarnak ezzel a lehetőséggel, és közülük is csak 25 ezren küldték vissza a csütörtöki határidőig szavazataikat. A többieket a választási hatóság e-mailben értesítette, hogy szavazatuk nem érkezett meg időben postai úton, így választójogukat már csak személyesen gyakorolhatják valamely hazai vagy külföldi szavazókörben.

Romániában vasárnap nyitnak a szavazóhelyiségek, és reggel 7-től 21 óráig lehet voksolni az elnökválasztás első fordulójában.

Forrás: MTI – Fotó: pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb