Egység a megújulásban – a reformáció ünnepe

Jobb, ha mihamarabb félretesszük annak gondolatát, milyen sok embernek nem jelent többet október 31-e az élet és a halál kicsúfolására építő szokásokat felsorakoztató Halloween-nál, amikor is sokan „rémisztő” maskarákat öltenek magukra (mert ugye nem elég erre a farsang ünnepe), a kisebbek vadidegenektől ácsingóznak édességért, az idősebb korosztály pedig újabb indokot (?) talál arra, hogy éppen miért igya le magát a sárga földig. 

Nekünk, keresztényeknek október 31-e a reformáció ünnepe. Erről az eseményről pedig nem tudunk anélkül beszélni, hogy meg ne említenénk: bár a reformációról maguk a keresztények sem ugyanúgy gondolkodnak, a belőle fakadó világrengető változások minden területre hatással voltak.

Hogyan történt?

Az elterjedt legenda úgy szól, hogy

Luther Márton 1517-ben ezen a napon szögezte ki 95 pontból álló tételeit a wittenbergi vártemplom kapujára, mellyel a középkori egyház visszaélései és elfajzása ellen kívánt felszólalni, kiállva a tiszta és teljes evangélium hirdetése mellett. 

Valójában azonban X. Leó pápa utasítására Brandenburgi Albert mainzi érsek 1517-ben útjára indította Johann Tetzel dominikánus szerzetest, hogy gyűjtsön pénzt a Szent Péter-székesegyház felújítására, aminek legkönnyebb módja a búcsúcédula-osztás volt. Luther mélységesen elítélte ezt a gyakorlatot, ezért 1517. október 31-én tiltakozó levelet írt Albert érseknek, amelyhez csatolta 95 tételből álló írását, mintegy vitára bocsátva azt az egyházon belül. A pápaság erkölcsi züllése, a főpapok tobzódása, a szerzetesek henye élete és az alsó néprétegek teljes elhanyagolása sok hívőt szembefordított az egyházzal, de egyúttal ébren tartotta a vallás és a hit dolgai iránt való élénk érdeklődést is. A lelkek tehát elő voltak készítve – már a reformáció megindulása előtt – a tiszta evangélium befogadására. 

Békési Sándor: A sokfelekezetű keresztyénséget támadó szekularizált világban élünk

Luther tételei később hamar elterjedtek az igére szomjazó hívők milliói között. Ahogyan Tímár Pál nyugalmazott lelkipásztor írja, 

Luther eleinte nem akart egyházszakadást, hanem az egyház visszaformálását, reformációját kívánta szolgálni tételeivel. Nem rajta múlt, hogy a szakadás mégis bekövetkezett.

Mivel Luther a katolikus egyház, valamint az uralkodó felszólítására sem volt hajlandó visszavonni tanait, V. Károly császár a wormsi birodalmi gyűlés elé idézte őt mint eretneket. Luther két alkalommal jelent meg 1521 áprilisában a császár jelenlétében zajló birodalmi gyűlés előtt: nem fogadta el a pápai hatalom főségét, sőt az egyházfő és a zsinatok tévedhetetlenségét sem, számos ponton mutatva rá az egyház következetlen lépéseire. Luther értelemszerűen nem aratott sikert Wormsban, a császár április 19-én birodalmi átokkal sújtotta, műveit betiltotta, elrendelte, hogy a volt szerzetes követőit eretnekekhez illően, máglyán égessék el, elfogásáért pedig nagy jutalmat tűzött ki. A reformátor a gyűlést épségben hagyta el, később éveket töltött Bölcs Frigyes választófejedelem védnökségében Wartburgban.

Nyolc év munkája gyümölcseként 1529-ben közzétehette a Biblia német nyelvű fordítását, hittételei révén pedig új korszak kezdődött a kereszténység történetében. Reményik Sándor Az óriás című versében így tiszteleg a wormsi birodalmi gyűlés 400 éves évfordulóján 1921-ben (részlet):

„Lefojtott álmok, lenyűgözött vágyak,
Zöldből szürkébe halványult remény,
Kiábrándulás, te keserű füst:
Oltárok romján imbolyogva szálló,
Gyász, mely hamuban tépi önmagát,
Gyengeség, melyre egy világ zuhant,
Törpék mi mind, akiknek óriások álmát
Álmodni adta Isten:
Jertek ma velem.
Jertek, kapaszkodjunk az óriásba!” 

Luther a keresztyén tanítás forrásául kizárólag a Szentírást ismerte el, tagadva az egyházi hagyomány Bibliával megegyező értékét (sola Scriptura). Ez alapján két szentséget (keresztség, úrvacsora) tartott meg a hagyományos hétből, elvetette a szentek tiszteletét, a középkori egyházi rendet, és nem értett egyet az úrvacsora katolikus értelmezésével. A lutheri alapokra épült tanítás szerint

egyedül Isten kegyelméből (sola gratia) és egyedül a hit által (sola fide) juthatunk el az üdvösségre.

A tanítását továbbgondoló német és svájci reformátorok tanait Kálvin János (1509-1564) foglalta össze egy következetes rendszerbe, mely az isteni kegyelemről vallott felfogás tekintetében túlhaladta elődeit. E gondolatok nyomán élesen elkülönült a reformáció lutheri (evangélikus) és helvét (református) ága.

A lutheri reformációt a német-svájci Zwingli Ulrik vitte tovább, ki mártírhalálával pecsételte meg a reformáció melletti síkraszállását. Kálvin János Genfben a Keresztyén vallás rendszere (1535) című művében fektette le a reformátori teológia alapjait, illetve fejtette ki annak főbb tanításait. A reformáció a Szentírás újra-felfedezése által juttatta el a reformátorokat azokhoz az igazságokhoz, melyekért egész életüket Isten ügyének szánták. 

A magyar reformáció 

A magyarországi reformáció első időszaka a 16. század közepéig tartott, ekkor a wittenbergi egyetemről hazatért diákok és az új tanokat elfogadó katolikus papok Luther tanításait hirdették. A helvét reformáció az 1550-es évek elejétől a magyar reformáció történetére is hatással volt. Az első, helvét irányzatot követő magyar reformátor, a gyulafehérvári kanonokból prédikátorrá lett Kálmáncsehi Sánta Márton volt, aki a svájci hitújító gyakorlatok nyomán a tiszántúli templomokból eltávolította az oltárokat, szobrokat és festményeket. Magyarország 15. és 16. századi történetén is láthatók a katolikus reform, a reformáció elterjedése és az ellenreformáció hatásai.

A 16. század elején a reformáció volt az az irány, mely kézzelfogható válaszokat adott a társadalom különböző rétegeinek kérdéseire, mely biztos pontnak tűnt a politikai és egyházi struktúrák átalakulása és bomlása során.

Hazánkban a reformáció terjedését a mohácsi csata elvesztésének fájdalma, illetve a török hatalom térnyerésének következtében kialakuló politikai válság és a katolikus egyházi struktúrák pusztulása is elősegítették. A reformáció adta válaszok és lehetőségek hatottak a Kárpát-medence gondolkodóira és a következő századokra is.

A reformáció hatása és megítélése 

A reformáció megváltoztatta az emberek gondolkodásmódját, egyre fontosabbá vált a személyes istenkapcsolat, de a nemzeti identitás is. A katolikus egyház vezetői megkerülhetetlennek találták a megújulási mozgalmak erejét, ezért a tridenti zsinaton (1545-1563) átfogó reformprogramot dolgoztak ki. Célzott válaszokat fogalmaztak meg azokban a kérdésekben, melyeket a reformáció követői felvetettek, megszilárdították az egyházfegyelmet, és hangsúlyozták a lelkipásztori szolgálatot. Sajnos azonban a vágyott egységet sem a katolikus egyházzal, sem a reformáció mellett állók között nem sikerült helyreállítani.

A reformáció eredményeként egész Európában lelki ébredés, megújulás ment végbe, gyümölcsei azonban az egyházon kívül is jelentkeztek az élet minden területén. Ahogyan Tímár Pál fogalmaz: „Az ünnep üzenete pedig minden református és keresztyén ember számára ugyanaz: újra és újra vissza kell formálódnunk Krisztus lelki arcára, mert rajta keresztül láthatjuk Isten emberi és a mi Isten szerinti arcunkat”.

Tudta? A keresztyén vagy keresztény elnevezés görög eredetű bibliai kifejezés, de a magyarba szláv közvetítéssel került, és több hangtani változáson is átment. Ma a régies „-tyén” végződésű alakot szinte csak a protestánsok használják, a modern „-tény” végződésűt pedig főleg a katolikusok, de protestánsok is. A legtöbb ember számára ennek nincs jelentősége, de olyanok is akadnak, akik egyik vagy másik forma használata mellett kardoskodnak. A mai nyelvészek szerint egyik változat sem hibás, mindkettő elfogadható. A két változat között eredetileg, illetve végső soron nincs tartalmi különbség: Krisztus híveire utal. A modern alak (keresztény) a népetimológia szülötte: 18. századi katolikus prédikátorok úgy akartak – naiv, de praktikus módon – „instant” értelmet adni a keresztyén kifejezésnek, hogy belehallották, belemagyarázták a „kereszt” szót. Így lett a kereszténység a kereszt vallása a magyar köztudatban. (Más nyelvekben ilyen áthallást nemigen találunk.) A keresztyén változat a régebbi, a 18. századig minden felekezet és bibliafordítás (Károli, Káldi) ezt használta. A szavak kiejtése, jelentése és használata azonban a századok során módosul, és egy felekezetben sem használják kizárólagosan: elmondható, hogy a reformátusok többsége a keresztyén elnevezést használja, de az összes többi protestáns hátterű felekezet tagjai bár eltérő arányban, de vegyesen mindkettőt. A keresztény változat a 18. század óta – a hazai katolikus többség miatt eleve, illetve a nyelvújítók révén – elterjedtebb, így ez a mai magyar közhasználatnak megfelelő kifejezés. Hogy ki melyiket használja, annak eldöntése gyakorlatilag felekezeti kultúrától, korosztálytól és egyéni választástól függ. Forrás: apologia.hu

 

***

A cikk megírásához segítséget a presbiterkepzes.hu, a rubicon.hu, valamint a reformacio.ma nyújtott.
Kiemelt kép forrása: pixabay.com