A halála után vált népszerűvé – József Attila-est volt a Várkert Bazárban

Nem először veszek részt az ország leglátogatottabb irodalmi estjén a Várkert Bazárban. Juhász Anna köszönti a közönséget, a meghívott vendégeket felhívja a színpadra, majd éppen, ahogy kezdődne a beszélgetés, felsír egy kisbaba. A közönségen nevetés hulláma kúszik végig. – Boldogok vagyunk, hogy a legfiatalabbak is velünk vannak – mondja Juhász Anna mosolyogva, és mielőtt belevágna a mai témába, versfelolvasás következik. Jordán Tamás a Szólt az ember című költeményt mondja el, majd Ember Márk olvassa fel az Ars poeticát.

Juhász Anna közös gondolkodásra hívja Szabó T. Annát és Tverdota Györgyöt. – Az est előtt beszélgettem ismerősökkel is, vendégekkel is, és arra a következtetésre jutottunk, hogy József Attila gyerekkori szerző. Mi lehet ennek az oka? A szülők által szeretik meg a fiatalok, vagy egyszerűen bekúszik a gyerekek életébe? És ha már gyerekkorban megismerjük, meddig kísér minket végig? Minden korban tud újat mondani? – kezdi a beszélgetést Juhász Anna.

– Nekem Petőfi volt a gyerekkori író, József Attila a középiskolai időszakban talált meg, és egész életemben végig kísért.

 Aki eljut vele egy bizonyos szintig, nem szabadul, nem jut túl rajta soha – veszi magához a szót Tverdota.

Az irodalomtörténész nem túloz, hiszen jelenleg is József Attila monográfiáján dolgozik. Elmondása szerint leginkább bajlódik vele.

Szabó T. Anna saját gyermekkora történeteit tárja a nézők elé. – Gyerekkoromban féleleműzőként volt jelen József Attila néhány verse, kamaszként pedig villámcsapásként ért a költészete – emlékezik vissza. Elővesz egy 1960-as években kiadott, rongyosra olvasott verses kötetet.

József Attila-kultusz van

– Kimondhatjuk, hogy ma egy József Attila kultusz van? Az est előtt megkérdezettek közül tízből kilencnek József Attila a kedvence, tudnak idézni tőle. Ez miért valósult meg? A tehetsége nyilvánvaló, de a halála kellett hozzá, hogy egy ilyen alak váljon belőle? – teszi fel a következő kérdést Juhász Anna Tverdota Györgynek.

– Meg vagyok hatva, hogy ennyien eljöttek. És nem értünk, nem is a színművészekért, hanem József Attiláért. Igen, van kultusza, egy intenzív érdeklődés irányul felé. Azon kevesek közé tartozik, akiknek nem volt hullámvölgy, nem volt népszerűtlen időszak az életükben. Bár hozzá kell tenni, hogy a halála után vált népszerűvé, és

elemi erővel tört ki a József Attila kultusz. A tragikus halál felhívta a figyelmet rá, hogy milyen zseniális és tehetséges költőt vesztettünk el.

Az első nagy méltatásai például nekrológokból és halotti beszédekből nőtték ki magukat. Ebből indult ki az a tisztelet, ami ma is övezi őt, és nem véletlen, hogy a magyar költészetet az ő születésnapján ünnepeljük – magyarázza Tverdota György.

József Attila egyszerűen mindenkié. Ekkor Ónodi Eszterre figyel mindenki: az Ülni, állni, ölni, halni következik. Karcos, rekedtes hangja betölti a teret. Amikor ő olvas, mintha mindenki visszatartaná a lélegzetét.

Nyirkosságot érzek, mint mikor átfúj a kabátomon a csontig hatoló szél.

Jordán Tamás fejből mondja a verseket. A Nagyon fájt közben egészen belelovalja magát a mondandóba, olyan hevülettel szaval, hogy elhiszem,

a saját érzéseit látom megelevenedni. Hosszú a vers, nyomasztó, erős és durva. Szállnak a szitkok, a szavak megsebzik a lelket. Micsoda fájdalom és düh gyűlhet fel valakiben, aki ilyet képes leírni.

A néhány pillanatos síri csönd – amit a vers váltott ki –, Tverdota elmondja, hogy ez Jordán Tamás kedvenc verse, úgy vélte, ezt el kell mondatni vele. – József Attila ezt a barátainak olvasta fel a telefonban, amikor kész lett. Nem bírták tartani a kagylót a hatása miatt – mondja halkan.

Szabó T. Anna elmeséli, hogy Weörös Sándor egy gyertya fényéhez hasonlította József Attilát. – Ha az asztalon van a gyertya, akkor nem látsz rajta kívül semmit, csak a gyertyát. Viszont ha egy messzi ház ablakában van, akkor bevilágítja a környéket. Vagyis amikor József Attila a kávéházban mellettük ült, nem érzékelték nagyságát, csak mikor már nem volt közöttük.

Jordán Tamás – hogy még inkább nyomatékosítsa az előbb elszavalt vers mondanivalóját – egy négysoros átkot is megoszt a közönséggel, amelyet a Magány című versből idéz.

A tragédiák lavinája

Szabó T. Anna a már gyerekkorban átélt számos tragédiával és megaláztatással magyarázza ezt a rengeteg negatív érzelmet. Tverdota azonnal reflektál az elhangzottakra.

– Utcagyerek volt. Őt ez akkoriban nem zavarta, hiszen ez volt a természetes számára: a szegénység, a proli sors. Nem bántotta ez őt annyira, mint azt mi gondolnánk.

A lavina ott indult el, amikor az édesanyja meghalt, és egy valódi, nagybetűs tragédia törte meg az életét.

– szögezi le az irodalomtörténész.

Utána elkerült Makóra, a nővéréhez és annak férjéhez, bekerült egy polgári, civilizált életbe, megismerkedett a Nyugatos költészettel. Alig vannak ez időből visszaemlékező versek. Azonban, amikor elkezdett terápiára járni, akkor előjöttek az emlékek: ettől kezdve ír, kutat, egy évtizeddel később törnek a felszínre az emlékei. Gyakorlatilag ezekből csinál költészetet.

Ezután meghallgatjuk a Kései siratót Ember Márktól, a Majdot Ónodi Esztertől és a Tudod, hogy nincs bocsánatot Jordán Tamástól. Márk úgy beszél, hogy pislogni is elfelejtek, csak nézem őt a színpadon, ahogy a lapról fel-felpillant.

Egyre hevesebben beszél, egy pontnál a hangja is elcsuklik. Döbbenetes, amit véghez visz. Érzem benne a művészi finomságot, azokat a nüanszokat, amelyek lehetővé teszik, hogy átadja a verset, sőt egy kis darabot magából is a közönségnek.

Juhász Anna egy felvetéssel fordul a tanár úr, Tverdota György felé, miszerint József Attilának kevés istenes verse van.

– Nincs kevés, csak a pályája kettészakad: Isten egyre kevésbé játszik szerepet a gondolkodásában, majd szép lassan eltűnik. Fiatalkorában írt többet, foglalkoztatta őt, tájékozott volt. Majd az életének utolsó évében jelent meg megint Isten: négy istenes verset írt. Amikor megismerkedett Flórával, felébred benne a remény, hogy lehet még boldog ember. Ebben az időszakban írja a Születésnapomra című versét, mely határozottan pozitív hangvételű írás,

ekkor hónapokig boldog volt. De aztán újra felüti a fejét a kétségbeesés és az Istenbe kapaszkodás vágya.

József Attila költészeténél nem lehet kikerülni a szegénység témáját feldolgozó műveit. Egy dolog van, ami végigkíséri az életét: sosem hagyta cserben a szegényeket, a szegények költője volt. Ezen versei pedig azért tudnak általános érvényűek és mindig aktuális mondanivalóként megmaradni, mivel a szegények és gazdagok közötti viszony és ellentét mindig megmarad. Szabó T. Anna kiemeli a Legutolsó harcos és a Külvárosi éj című verseit. Az utóbbiban kifejti a szövőnők álmát, az éjjel a kocsmában üldögélő napszámos sorsát… Ezek nem változnak, az ilyen sorsok és élethelyzetek állandók. Anna elmeséli, hogy a Munkások című vers szeretete egy diákkori emlékből fakad: az iskolában a barátnője megkérte, hogy takarítsa ki helyette az osztályt, cserébe közben olvas neki verseket. Söprögetés közben ámulva hallgatta a verset, húzta az időt, hogy még többet halljon. Azt mondja, örül, hogy ez az élmény az iskolában érte, de mégsem egy tanórán, hanem fizikai munka közben. Megértette, hogyan lehet erről a témáról jól írni.

Ezután a személyes kedvencem jön: Ónodi Eszter olvassa fel az Isten itt állt a hátam mögött című verset. Az egész olyan megrendítő, erőt sugárzó, tényszerű, de érzelmes.

Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot

Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábra állni, bennem.
 
Úgy segített, hogy nem segíthetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Úgy van velem, hogy itt hagyott magamra.
 
Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.

„Születtem, elvegyültem és kiváltam”

Felmerülhet a kérdés, hogy József Attila mivel tűnt ki? Mitől volt más, mint a kortársai?

– Az egy dolog, hogy egy adott generáción belül ki milyen. Az előző és a következő generációtól könnyű különbözni, az idő sokat változtat a költészeten; a kortársak közül kiemelkedni azonban nagy dolog. József Attila a nyugatosok második generációjához tartozott, és a szépség igénye nála megmarad. A célja az, hogy az írás, a vers élvezeti termék legyen, tetsszen a közönségnek. Dzsida Jenő szerette őt, hasonlít is József Attila költészete az övéhez: a díszítettség, a szépségre való törekvés hasonlít hozzá.

Odaadta magát a költészetnek, ezért is vált égetően személyessé: nem tolja el magától a felelősséget.

– magyarázza Tverdota György.

Felemelő átélni azt a légkört, hogy ez az egész értekezés József Attiláról nem egy steril, információ átadásos helyzetben történik, hanem nevetéssel teli, személyes, élő, igazi a beszélgetés,

a színészek lelke feloldódik a versekben, minden egyes kimondott szóval adnak magukból egy darabot. Egymásból töltekezünk.

A költőknek általában a szerelmi életét ismerjük a legjobban, a szerelmi költészet a legnépszerűbb, sokan a szerelmi bánat idején tudnak azonosulni bizonyos költőkkel, versekkel. Így van ez József Attilánál is, főleg a Flórához írt versei és a levelezésük az, ami kíváncsisággal tölti el és izgalomban tartja az olvasókat.

Részletek hangzanak el Vágó Márta leveleiből, melyeket József Attilának írt. A szerelmük be nem teljesülése egészen tragikus, mivel a levelekből mély és igazi érzelmek rajzolódnak ki. József Attila néhány sora is szívbemarkolóan hat:

„mennyivel jobb nekem, mert én téged látlak, te csak engem.”

De ott van Gyömrői Editnek, József Attila pszichoanalitikusának szála is. Olyan nőre volt szüksége, akiről álmodozhat, akiért oda lehet. De aztán 1937-ben minden megváltozott, ugyanis belépett Flóra az életébe. Ember Márk készül felolvasni a Gyermekké tettél című verset, azonban előtte a közönséghez fordul.

– Érdekes ez az este. Felfedezéseim vannak, azt hiszem. Sok mindenről volt szó József Attila kapcsán, de azt is fontos kiemelni, hogy milyen jófajta humora, zseniális viccei voltak. Azt látom, hogy a korosztályomhoz közel áll az irónia, mert ezzel küzdünk meg az igazi, valódi érzelmekkel. Ez most közelebb hozta őt hozzám –  vallja be a fiatal színész. Majd elhangzik az egyik legfontosabb József Attila gondolat.

„Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.”

Tverdota nem tud olyan lelkesen beszélni Flóráról, mint Gyömrőiről. Nem akarta összekötni az életét József Attilával, Illyés Gyulát választotta. A Flóra versekben József Attila idealizál, eltávolítja magától a személyt, akihez szól. Mártánál viszont egy mély és intenzív viszony leképződése látszott.

– Mindenkinek változik a képe egy adott költőről, ha más módon nem is, életkor szerint biztosan. Nem szabad, hogy elhallgasson a beszéd, hogy életben maradjon, változnia kell. Ez olyan, mint a tőzsde: az idők folyamán változik az árfolyama, a kor igénye szabja meg, mi lehet érdekes egy adott generáció számára és mi nem – mutat rá.

Anna megkérdezi Szabó T. Annát, hogy mit fog olvasni este, ha hazamegy. – Flóra könyvét fogom újraolvasni. Verseket nem tudnék elviselni, ahhoz túl megrendítő volt ez az este – jelenti ki.

Juhász Anna az Ódával szeretné zárni az estét, de Jordán Tamás szót kér, és egy javaslattal élne, miszerint az Ódát úgyis mindenki ismeri, ő mást mondana el, méghozzá egy fogadásból született verset. József Attila kihívása ugyanis arról szólt, hogy tíz perc alatt képes-e beleírni a végzet szót egy bridzs témájú versbe. Természetesen sikerült. Ez lett az Osztás után.

A kártya ki van osztva. Reszketünk,
Észak, Kelet, Nyugat és Dél kezében,
bubik, királyok, dámák jelmezében
s szótlanul várjuk, mit tesz végzetünk.

Ki vagyunk osztva. Megvan helyzetünk.
Mit tehetnénk a szabály ellenében?!
Mint mozdulatlan csillagok az égen,
változhatatlan rajzunk, jellemünk.

Vörösek és feketék, vérben, gyászban,
fényesre lakkozottan, lámpalázban
így kell kinek-kinek sorsára várni,

hogy boldogságunkat, mit rejt szerelmünk,
a gyönyörű sikert, mely megvan bennünk,
ki tudja-e a végzet licitálni.

Szűnni nem akaró taps visszhangozza a közönség elégedettségét. Juhász Anna pedig köszönetet mond mindenkinek: a közönségnek, az íróknak, a színművészeknek,

de legfőképpen József Attilának.