Folyatódik az úzvölgyi katonatemető körüli harc

A prefektus álláspontja, hogy a város tulajdonjogszerzése – a temető leltárba vétele – már alapjaiban törvénytelen volt, így a közvagyonba való áthelyezéssel ugyancsak illegálisan, jogcím nélkül szerzett látszólagos tulajdonjogot.

A közigazgatási bíróságra benyújtott prefektusi kereset a román törvények értelmében azonnali hatállyal felfüggeszti a vitatott határozatok érvényességét.

Amennyiben a Közigazgatási Bíróság megállapítja, hogy a szóban forgó határozatok nem törvényesek, (úgy) semmisnek nyilvánítja azokat, és minden olyan lépés, ami az illető akták alapján történt, semmissé válik. A végleges döntés után a jogaiban sértett fél, vagyis Csíkszentmárton kérheti a temető eredeti állapotának visszaállítását, azaz a törvénytelen építkezések lebontását, valamint a temető telekkönyvezésére vonatkozó bejegyzés törlését a Kataszteri Hivatalnál – olvasható a kommünikében.

 A közlemény Borboly Csabát, a Hargita megyei önkormányzat elnökét is idézi, aki úgy véli, a pozitív fejlemény annak tulajdonítható, hogy szeptember 10-én személycsere történt a Bákó megyei prefektusi hivatal élén.


Hirdetés

A korábbi prefektus: Maricica Luminita Cosa mindkét ügyben ultimátumot adott Darmanesti polgármesterének a törvényesség visszaállítására, de annak ellenére sem indította el a kilátásba helyezett közigazgatási pereket, hogy a kiszabott határidőig a polgármester nem teljesítette követeléseit.

A Bákó megyei prefektus a hivatal honlapján nem adott hírt a bírósági keresetekről, és román bíróságok portálján sem találhatók egyelőre meg a perek kartotékjai.

Forrás: MTI – Fotó: MTI/Veres Nándor

'Fel a tetejéhez' gomb