Az élet a fogantatás pillanatától kezdődik – Amy Sinclair iowai szenátor a Vasárnapnak

Sokat tesz azért, hogy keresztülvigye a szívdobbanás-törvényt Iowa államban. Mondhatjuk úgy, hogy ön az életvédelem egyik kiemelkedő személyisége. Mi viszi önt ebben előre, milyen meggyőződései vannak?

Az motivál engem az életvédelem területén, hogy az emberi életnek értéke van. Ez része az amerikai és az Iowa-i alkotmánynak is. Mindkét dokumentumban az első cikkely első bekezdése a személy jogairól, a személy élethez való jogáról szól. Ha be akarom tartani az ezekre tett hűségeskümet, a legnagyobb felelősségem az, hogy Iowa állam polgárainak életét védem. Egyrészt ez is segít, másrészről pedig nőként is fontosnak tartom, hogy felemeljem a hangom, kiálljak ezekért az emberekért, akik nem tudnak kiállni saját magukért. Megérdemlik, hogy szóljak értük, megérdemlik a védelmet.

Három napja elfogadtak egy törvénytervezetet Észak-Írországban, ami megengedné a nőknek, hogy a terhesség 28. hónapjáig végeztessenek abortuszt, amennyiben valamiféle fogyatékosság merül fel a születendő gyermeknél. Az Amnesty International örömmel fogadta a döntést, de az Ír Katolikus Püspöki Konferencia embertelennek nevezte.

Én személyesen azt gondolom, hogy ez embertelen. Alapvetően emberként az a dolgunk, hogy védjük a nálunk gyengébbeket. És az, hogy egy olyan szervezet, mint az Amnesty International, azt mondja, hogy ez egy győzelem az emberi jogok tekintetében, érthetetlen.

Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy lehetne az egy győzelem, hogy engedélyt adunk a sérült gyerekek meggyilkolására.

Védenünk, és segítenünk kéne a sérült embereket, nem szabad beleegyeznünk a meggyilkolásukba csak azért, mert sérültek, mert a szüleik nem akarják őket. Teljesen egyetértek a püspökökkel, hogy embertelen dolog engedélyt adni gyerekek meggyilkolására, különösen a sérültekére. A gondolat, hogy ez egy emberi jogi lépés, hagyni, hogy a nők döntsenek, nem értem, hogy alakult ki. Nem értem, miért lenne ez egy emberi jogokat támogató döntés, miközben egy másik ember életét kioltja.

Ön szerint miért van ekkora különbség az emberi jogok felfogásában?

Talán a fontossági sorrendben van különbség. Az emberi jogokért küzdő törvényhozóként egyértelműen azt mondom,

az emberek élethez való joga a legalapvetőbb, legfontosabb jog.

Vannak más jogok is, és fontos, hogy betartsák őket, de ez az alapvető, és legfontosabb. Azt hiszem, az ő prioritásaik nem ugyanazok. Amikor azt mondják, hogy egy anyának joga van arra, hogy eldöntse, akar-e gyereket, életet akar-e adni a magzatának, akkor egy másik ember élete felett hoznak ítéletet, viszont én úgy érzem, hogy az én prioritásaim máshol vannak. Egyértelműen minden nőnek joga van a saját testéről dönteni, ebben egyetértek, ahogy abban is, hogy fontos küzdeni a nők érdekeiért. De a nők érdeke nem mehet szembe a születendő gyermekek érdekeivel. Ez két különböző felfogás, de nem állhatnak ellentmondásban egymással.

Tehát a gyermekek vannak az első helyen.

Az élet az első. A munkám, az Iowában végzett intézkedéseim nem helyezik a születendő gyerek érdekeit az anya érdekei elé. A legfontosabb az élet védelme, és így a nőknek is természetesen joguk van az életük védelméhez. Ha a születendő gyermek veszélyezteti az anya életét, joga van hozzá, hogy megvédje magát. De az anyatest legfontosabb feladata, hogy minden életet védelmezzen. Nőként semmi más jogom nem lehet erősebb, mint az élethez való jog.

Ha jól megnézzük, azt találjuk, hogy Alabamán kívül mindenhol megvétózták a törvényt. Hol tart most a javaslat, mit sikerült eddig elérni?

Minden állam egy önálló, független egység. Hasonló, mint az Európai Unióban, ahol az Unió minden tagja egy önálló, szuverén ország, és a felépítése is hasonló az EU rendszeréhez. Bár az USA egyértelműen sokkal koherensebb, mint az EU, de abban hasonlít, hogy minden államnak saját törvényei, saját kormányzási szabályai vannak azokban az ügyekben, amelyek nem a szövetségi szintre tartoznak. Tehát ezért mondhatjuk, hogy az államok alkalmazhatják a saját törvényeiket az emberi élet védelmével kapcsolatban. Különböző törvények vannak például a közlekedési szabályokban is, mert erről nincs általános szövetségi rendelkezés. Szóval különböző törvények vannak, különböző felépítésű bíróságokkal. Alabamában az ottani Legfelsőbb Bíróság azt mondta ki, hogy a születendő gyermeknek ugyanolyan jogai vannak, mint bárki másnak, tehát megerősítették, amit a képviselők mondtak. Ez a nagy különbség. Iowában, az itteni legfelsőbb bíróság pont az ellenkezőjét csinálta. Úgy hiszem, az alabamai törvényt elfogadja a szövetségi bíróság is, ahogy ezek közül

a törvényjavaslatok közül sok el fog jutni a szövetségi Legfelsőbb Bírósághoz is, és a Roe vs. Wade döntést (életellenes precedens – a szerk.) el fogják törölni.

A Roe vs. Wade védi az abortuszt, és az emberek személyes döntéseként kezeli. Alabama törvénye biztosan szövetségi törvény lesz, hiszen nem mond ellent az állami bírósági rendszerükkel, mivel a bíróság már kimondta, hogy a gyerekeknek jogaik vannak.

Milyen esélyt lát a Roe vs. Wade törvény eltörlésére?

Beszéltem az életképességről, és az emberi lét definíciójáról, amit Alabama is megtett. A Roe vs. Wade ügyben mindkettőről szó van, az életképességről, és az emberi élet meghatározásáról is. Mindkettőről 1973-ban nyilatkoztak, amikor a Roe vs. Wadet elfogadták. Azóta azonban vannak új adataink. 1973-ban még teljesen más volt a gyerekek életképessége az orvostudomány miatt, mint ma.  Akkoriban az USA-ban, ha egy nő 20-21 hetesen szülte meg a gyermekét, a kicsi biztosan nem élte túl. A fejlett orvostudományi technológiának köszönhetően ma már azonban a koraszülötteknek nagy esélyük van a túlélésre. A másik különbség, hogy

a genetikai kutatások ma már egyértelműen kimutatják, hogy a születendő gyermek is egy önálló emberi lény az anya testében.

Tehát amikor az anya testéről beszélek, egy másik, különálló testről beszélek. És ez 1973 óta orvosilag bizonyítva lett, és nem is tagadhatjuk, hogy az egy másik ember, és a túlélés esélyeit sem lehet számokkal kimutatni, hiszen az is sokat fejlődött. A legnagyobb fiam huszonnégy éves, amikor terhes voltam vele, nagyon nem akarták, hogy harminchat hét terhesség előtt megszüljem. Nehéz terhesség volt és kockázatos, hogy hamarabb fog megszületni. 24 évvel ezelőtt nem is akarták, hogy megszülessen a 36. hét letelte előtt, mivel több komplikáció merülhet fel és csökken a túlélési esélye. Körülbelül négy évvel később hetes ikrek születtek. Azok a gyerekek most húsz évesek, mind túlélték, pedig koraszülöttek voltak. A Roe vs. Wadet biztosan le kell győznünk, mivel sokat fejlődött az orvostudomány, ráadásul Alabama azóta azt is újra meghatározta, hogy ki számít embernek.

Október elején a Planned Parenthood nevű abortuszpárti szervezet bejelentette, hogy 45 millió dollárt adományoz arra a célra, hogy legyőzzék Donald Trumpot, ami azt jelenti, hogy ők is részt vesznek a választási kampányban. Mit gondol, az életvédő mozgalom ki tud állni a születendő gyermekek védelméért ekkora ellenszélben?

Nem tudom, van-e az életvédő mozgalmaknak pénze arra, hogy ekkora összeggel támogassák Donald Trumpot. Ez hatalmas pénz. Aggasztó számomra, hogy olyan erős az abortuszipar, hogy 45 millió dollárt összegyűjtöttek a krízisben lévő nők kihasználásából, azért, hogy legyőzzenek egy elnököt, aki olyan sokat tett a születendő gyermekekért.

Ön szerint van lehetőség visszavágni?

Az életpárti mozgalom nagyon erős. Azt gondolom, több millió ember állna ki érte, és akár pénzt is gyűjtenének különböző kampányokkal, vagy a helyi közösségben harcolnának, nem pénzzel, hanem munkával, és erőfeszítéssel.

Katrina Jackson egy demokrata életpárti képviselő Louisiana államban. Hogy látja, van rá lehetőség, hogy a demokraták és a republikánusok létrehozzanak egy egységes platformot az olyan közös ügyekben, mint például az életvédelem?

Életvédelmi kérdésben a legtöbb esetben nem nagyon van összekötő kapocs a két párt között. A legtöbb államban az alapján választ az ember pártot, hogy életvédő-e. Louisiana egy nagyon szép eset, ahol nem ez az alapvető kérdés. A törvényjavaslatot életpárti demokraták nyújtották be, egy életvédő demokrata kormányzó írta alá. Ha bármi módjuk van rá, hogy támogassanak bennünket az ártatlanok védelmében, legyen szó születendő gyermekekről, vagy idősekről, vagy bármilyen korú sérültekről, ők biztosan kiállnának az élet mellett és támogatnának minket. Jó lenne, ha mi, az életvédő iowai republikánusok összefognánk a louisianai életvédő demokratákkal és nemzeti szinten összefognánk egy ilyen közös célért és megvédenénk azokat, akiknek szüksége van rá, mert ez nem párthovatartozás kérdése.

Nem érzi úgy néha, hogy szélmalomharcot vív?

Persze, nehéz felvenni a versenyt egy olyan anyagi háttérrel rendelkező szervezettel, mint a Planned Parenthood. Viszont az életpárti mozgalomhoz tartozó emberek összességében nem annyira zsigeri alapon működnek, ezért talán kevésbé hangos válaszokat adnak.

Amerikában az abortuszpártiak ezzel szemben dühösek, míg az életpártiak nem azok. Igazából a düh az, ami hallatja magát.

A szívdobbanás-mozgalomnak nagy szerepe volt abban, hogy képes volt hatni az emberekre, míg ha azt mondjuk, hogy bármikor megölhetünk egy magzatot pusztán azért, mert nem akarjuk, hogy megszülessen, arra az ember nem tud rezonálni.

Egy nőre, akinek a méhében ott van egy születendő magzat, különösen is hatással van, ha meghallja a gyermeke szívhangját.

Igen, mert ez azt jelenti, hogy ott valami élő dolog formálódik. 

Ha létezik rá mód, hogy az életpárti mozgalom hallassa a hangját, akkor az a születendő gyermek szívhangja kell, hogy legyen, ami egy pozitív üzenet.

Fontos, hogy nem az abortuszt szeretnénk korlátozni, hanem magát az életet szeretnénk ezzel segíteni. Nem az eljárással foglalkozunk, hanem védjük az egyén jogait és az emberi szabadságot és méltóságot. Nem hiszem, hogy nekünk le kellene győznünk a haragot, de azt sem, hogy haraggal kellene válaszokat adnunk. Nem lehet haragudni azokra a nőkre, akik egy tarthatatlannak tűnő helyzetbe kerülnek, amivel bonyolult szembenézni. Ez egy nagyon rossz helyzet. 19 éves voltam, amikor először várandós lettem. Tudom, hogy milyen érzés. A cél tehát nem az, hogy haragot ébresszünk ilyen és ehhez hasonló helyzetben lévő nők ellen. A mi válaszainknak a logikán és az igazságon kell alapulniuk, valamint fontos, hogy kitartóan reagáljunk és nem hagyhatjuk, hogy amit az abortuszpártiak mondanak, az megválaszolatlanul maradjon. Hangsúlyoznunk kell, hogy ez nem egy nők ellen folytatott háború, hanem egy emberi lény életének a védelme, aki megérdemli, hogy föllépjenek a jogaiért.

Érték valaha támadások a nézetei miatt?

Természetesen! Volt, hogy ordibáltak velem, sőt le is köptek a kongresszusban. Emlékszem, hogy amikor azon dolgoztunk, hogy adófizetői alapból ne lehessen olyan helyeket finanszírozni, ahol abortuszokat hajtanak végre, volt néhány nyilvános esemény, ahol az emberek is feltehették a kérdéseiket és átbeszélhettük az ügyet. Egyik nap négy vagy öt ilyen helyszín is volt, ahova rendőröket vezényeltek ki és mondtam is magamban, hogy ez akkor valami komoly dolog lehet. Először nem gondoltam volna, hogy ez valamiféle fenyegetést jelent, egészen addig, mikor az azt követő héten vissza nem mentem a szenátus épületébe, ahol az egyik szenátor, aki korábban rendőrként dolgozott, odafordulva hozzám úgy fogalmazott: „Hogy ment a fórum, látom élve megúsztad?!”. Kérdeztem is tőle, hogy ugyan miért, amire azt válaszolta, hogy tudott arról, hogy sokan megfenyegettek, sőt követtek is páran. Emellett kaptam fenyegető e-maileket, üzeneteket és hívásokat is, a fiamat pedig a közösségi médiában támadták. Szó szerint azt írták neki, hogy születéskor meg kellett volna őt enni. Ez egy rendkívül dühös mozgalom, amire én személy szerint nem fogok ugyanazzal válaszolni.

Amiről talán kevesebb szó esik, az a férfiak felelőssége. Lehet-e hibáztatni azokat az embereket, akik nem támogatják a barátnőjüket vagy a feleségüket a várandósság időszakában? Egyáltalán mi a férfiak felelőssége egy ilyen helyzetben?

Az USA talán annyiban különbözik, hogy ha egy nőnél kiderül, hogy várandós, akkor a férfinak jogi kötelessége, hogy pénzügyileg támogassa a nőt. Emellett igen, az apát ugyanolyan felelősség terheli a gyermekért, mint a nőt. Az apának viszont nincs (jogilag – a ford.) beleszólása abba, hogy a nő megszakítja-e a terhességet vagy nem. Ha az anya megtartja a gyermeket, akkor az apát pénzügyi felelősség terheli Iowában. Nehéz erre a kérdésre választ adni, de jelenleg ez a helyzet. Másrészről ha az a kérdés, hogy szükség volna-e egy szélesebb, morális felelősségi körre is, akkor arra a válasz az, hogy igen. Ez egy fontos társadalmi kérdés. Tovább merészkedve, ha egy nő számára valóban krízist jelent a terhesség különböző okok miatt, akkor Iowában számos olyan kezdeményezés létezik, amelyek segítik az örökbefogadást. Talán nem elegendő, mert ebből sosem lehet elég, de létezik egy olyan megoldás is, amelyet a biztonságos menedék elnevezésű törvények (Safe Heave Laws) biztosítanak. Ez azt jelenti, hogyha egy nő megszüli a gyermekét, akit nem szeretne megtartani, akkor otthagyhatja sürgősségi orvosi ügyeleteken, kórházakban, tűzoltóságon vagy a rendőrségen is. Ezt a születést követő harminc napig kérdés nélkül, mindenfajta jogi következmény nélkül meg lehet tenni, a gyermek pedig örökbe adhatóvá válik. Szóval abban az esetben is, ha a nő úgy látja, hogy nem tud megfelelően gondoskodni a babáról, akkor is biztosítani tudjuk számára a védelmet és a szülőket sem kell felelősségre vonni.

A szívdobbanás-törvények azt a benyomást kelthetik, hogy az élet az első szívhanggal kezdődik. Ön szerint mikortól lehet életről beszélni egy magzat esetében?

Személy szerint úgy gondolom, – ami egy tudományos álláspont is egyben – hogy a fogantatás pillanatában rögzül a magzat egyedi, személyre szabott DNS-állománya. Ez az, amit én az élet kezdetének tekintek és ezt is szeretném védeni. Fontos viszont a pragmatizmus, ezért vagyok annyira gyakorlatias, hogy tudjam, az emberek nem feltétlenül vannak ugyanezen az állásponton és nem szükséges, hogy mindig igazam legyen ahhoz, hogy jó dolgokat érhessünk el. Ez az, ami Iowában is történt, ahol a szívdobbanás törvény mellett a fogantatásról szóló törvényt sem tudtuk elfogadtatni, leginkább amiatt a kérdés miatt, ami a mesterséges megtermékenyítést illeti. Mivel egyedi DNS-összetételünk van a fogantatástól kezdve, de ezzel nem mindenki ért egyet még az életpártiak táborán belül sem.

Viszont azzal már nehéz vitatkozni, ha a magzatnak szívhangja van, ami az egyik legelső látható jele az életnek, mert ott van egy fejlődő emberi lény, aki azért akar a világra jönni, hogy valami sokkal több lehessen.

Ezzel még nem tartunk ott, ahol én szeretném, de már sokkal közelebb kerülnénk a kitűzött célhoz.

Egy 2018-as szántusi vitán hívőként utalt saját magára. Azt is kiemelte, hogy az első várandósság időszakában teljesen elveszettnek érezte magát. Mit üzenne most azoknak a fiatal nőknek, akik fontolóra veszik az abortuszt mint lehetőséget?

Minket, amerikaiakat úgy is ismernek, mint akik megvalósították az amerikai álmot. Ezért azt üzenném azoknak, akik egy nem kívánt terhességgel néznek szembe, hogy nem számít az, hogy valaki honnan indul vagy milyen háttérrel rendelkezik, mert valahol mégis mi alakítjuk a saját utunkat. Ezt az ember leginkább a saját példáján láthatja. Fiatal koromban rendkívül szerény körülmények között éltünk és megéltem azt a mezőgazdasági krízist is, amikor sokan követtek el öngyilkosságot a farmerek közül a kilátástalan helyzet miatt. Egy ilyen háttérrel estem teherbe 19 évesen, de visszatekintve csak arra tudok gondolni, hogy ez mennyire megerősített és ellenállóvá tett a kihívásokkal szemben. A Right to Life (Jog az Élethez) nevű iowa-i szervezet igazgatója, Caitlyn Dixon 16 évesen lett várandós, majd bekerült a Planned Parenthood egyik intézményébe, ahol abortuszokat végeznek. Amikor viszont meglátta a magzat ultrahangját, tudta, hogy nem volna szabad elvégezni a beavatkozást és megölni a babát. Amellett, hogy megtartotta, elvégezte a középiskola után a főiskolát is és így kezdett karriert. Ez nem akadályozta őt abban, hogy az legyen, aki szeretett volna lenni, hanem sokkal inkább megerősítette. Ez mindenkire igaz. Kétséget kizáróan nem egyszerű feladat, de emellett sok más dolog is az. A megoldáshoz pedig nem az vezet el, hogy megöljük a méhben lévő magzatot.

Egy 2016-os interjújában azt mondta, hogy a hagyományos családmodellt támogatja, viszont ellenzi az ellenőrizetlen migrációt (abban az esetben azt, hogy szíriai menekülteket telepítsenek Iowa államba). Ez a két téma Európában is megosztó, ön hogy látja ezeket?

Először is libertariánusnak mondanám magam. A véleményem az, hogy az államnak nincs beleszólása a házasság intézményébe, mert az összességében egy vallási kérdés. Miért kellene az államnak házasságlevelet adnia és beleszólnia abba, hogy ki kivel házasodik? Számomra ez a vallás keretein belül értelmezhető, ezért

a hagyományos családmodellt támogatom.

Ez viszont nem jelenti azt, hogy diszkriminálni kell azokat, akik nem értenek egyet velem és nem fogom gyűlölni sem a homoszexuálisokat. Nem fogom azt mondani, hogy meg kellene tagadni a munkalehetőséget vagy a lakhatást egy transzneműtől. Emberi lényekről van szó, akiknek ugyanúgy van emberi méltóságuk és megérdemlik az alapvető tiszteletet. A személyes véleményem tehát az, hogy a házasság egy vallási intézmény és a kormányzatnak nem volna szabad, hogy beleszólása legyen, ideális esetben pedig egy férfi és nő köt házasságot.

Az ellenőrizetlen migráció esetében pedig szem előtt kell tartanunk, hogy Amerika a világ legnagyobb etnikai olvasztótégelye. Olyan kulturális és etnikai sokszínűség létezik, mint sehol máshol a világon. Az ellenőrizetlen migráció viszont nem elfogadható. Ez azon a felfogáson alapszik, hogy létezik közegészségügy, munkaerőpiac és oktatásügy. Ezeknek olyan kialakított rendszere van, amire az ellenőrizetlen migráció negatív hatással van. A meglátásom az, hogy az amerikai bevándorlási rendszer működésképtelen. Fejlesztésekre volna szükség és olyan törvényekre, amelyek nem teszik lehetővé a tömeges és ellenőrizetlen migrációt. Mindemellett fontos, hogy a struktúra befogadó legyen azok számára, akik az USA-ba szeretnének menni és jobbá tenni a meglévő multikulturális rendszert.