Orbán: mutassuk meg a világnak, milyen a keresztény szabadságra épített élet!

A kormányfő úgy fogalmazott: a hivatását vesztett liberális demokráciákkal szemben Közép-Európában ma a kereszténységből fakadó kulturális és civilizációs életerő nyilvánul meg.

A keresztény szabadságot fenyegető, Európa keresztény kultúráját feladni akaró liberálisok támadásait Közép-Európában eddig sikeresen elhárították, és a keresztény szabadságot kívülről fenyegető veszedelmet, a migrációt is sikerült itt megfékezni – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Ne féljünk kimondani, hiszen már mindenki látja: Magyarország a hegyen épült város, és köztudott, hogy azt nem lehet elrejteni. Nőjünk fel ehhez a küldetéshez, teremtsük meg magunknak és mutassuk meg a világnak, milyen is az igazi, mély és magasabb rendű élet, amelyet a keresztény szabadság eszményére építettünk – mondta, megjegyezve: hátha az összezavarodott, tájékozódását vesztett és végzetes bajoktól gyötört Európának is mentőöv lesz ez.

A miniszterelnök kifejtette: Magyarországon létrejött egy új állam- és politikaelméleti modell, egy sajátos kereszténydemokrata állam. Ehhez – folytatta – két nagy lépés vezetett el, két rendszerváltás: az első 1990-ben megszüntette a szovjet világot, ez volt „a liberális rendszerváltás”, az elnyomástól való megszabadulás, a megszállástól való szabadság korszaka. Ez természetszerűleg liberális demokráciát eredményezett, amelynek középpontjában a valamitől való szabadság állt – tette hozzá, hangsúlyozva ugyanakkor: voltak, akik már akkor felismerték – „önök előbb, én később” –, hogy nem lesz elég azt megmondani, mitől akarunk szabadok lenni, arra a kérdésre is meg kell találni a választ, mire akarjuk használni a szabadságot.


Hirdetés

Ezért kellett megtörténnie a második rendszerváltásnak 2010-ben, amikor azt tettük, amit Antall József tanácsolt: kétharmados, alkotmányos forradalmat csináltunk”– mondta, úgy értékelve, hogy a második rendszerváltás kijavítja és kiteljesíti az elsőt, megadja annak értelmét. A kormányfő ezt nemzeti, illetve keresztény rendszerváltásnak nevezte, amely kereszténydemokráciát eredményezett, középpontjában a keresztény szabadsággal.

Orbán Viktor beszélt a liberális és a keresztény szabadság közti különbségekről, úgy fogalmazva, hogy míg az előbbi szerint mindent szabad, ami a másik szabadságát nem sérti, addig az utóbbi tanítása szerint amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, azt te se tedd másokkal.

A liberális szabadság szerint az egyéni teljesítmény magánügy, nem eshet a közösség erkölcsi megítélése alá;

a keresztény szabadság szerint viszont az az egyéni teljesítmény érdemel elismerést, amely a közösség javát is szolgálja: öngondoskodás és munka, saját egzisztencia megteremtésére való képesség, tanulás, egészséges életmód, adófizetés, családalapítás, gyermeknevelés, a nemzet dolgaiban és történelmében való eligazodás képessége, a nemzet önreflexiójában való részvétel – fejtette ki.

Azt is mondta, hogy a liberális szabadság álláspontja szerint a liberális demokráciáknak a liberális internacionalizmus jegyében végül össze kell olvadniuk, e világkormány európai pillére pedig az Európai Unió lenne összekapcsolódva „a Clinton-, Soros-féle Egyesült Államokkal”. „Ez volna a kizárólag a józan észre épülő liberális birodalom”, amelyet már Immanuel Kant német filozófus is javasolt – fűzte hozzá.

Ezzel szemben a keresztény szabadság azt tanítja – mutatott rá – , hogy a nemzetek szabadok, nem kényszeríthetők egy globális kormányzás törvényei alá, a birodalmak szükségszerűen elnyomják a nemzeteket, ezért veszélyesek, nem kívánatosak.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy noha ma még liberális korszellem uralkodik, de a világrend megbillent, geopolitikai átrendeződés és technológiai forradalom megy végbe. Az európai civilizáció döntő változás előtt áll, a liberális szabadságra épülő demokráciák pedig nem tudnak többé értelmet adni a kontinensnek – mondta, jelezve: a kereszténydemokrata válasz az új helyzetre az, hogy Európának világos civilizációs küldetése van, újra és újra meg kell alkotnia a keresztény szabadságot.

Forrás: MTI (fotó: Koszticsák Szilárd)

'Fel a tetejéhez' gomb