Rick Cua: Mi lenne, ha magunk mögött hagynánk a múltat?

A gitáros-énekes dalszerző a ’80-as, ’90-es évek elején volt felkapott és ismert. Az újkori kortárs keresztény könnyűzene hegemóniájában már egyáltalán nem vállal szerepet. Ettől függetlenül az idén hetvennyolcadik életévét betöltő Rick Cua napjainkban is aktív. Hosszabb szünet után, a munkássága huszonötödik évfordulójára 2007-ben jelent meg új albuma.

Az amerikai keresztény rockénekes, basszusgitáros, gitáros dalszerző gyülekezetet is vezet. Pályafutása elején, 1980-ban tagja lett az Outlaws nevű déli rock zenekarnak, ám mindössze három évre. A kilépésétől kezdve azonban teljes zenei karrierjét a keresztény zenének szentelte.

A többszörös Dove- és Grammy-díjas előadó a zeneiparban is nagyon komoly feladatokat vállalt. Amikor éppen nem zenélt, 1998-ban az EMI keresztény kiadó kreatív ügynökségének alelnöke volt öt éven keresztül.

Az 1992-ben kiadott „The way love is” című album és a rajta hallható „What if” című dal még teljesen a nyolcvanas évek szellemében íródott, amely az úgynevezett arénarock mintapéldája.


Hirdetés

A dal üzenete múlhatatlan érték: mi lenne, ha megpróbálhatnánk úgy szeretni, hogy akár meg is halunk a másik emberért.

 

Forrás: Karc FM – Igéző; fotó: Facebook.

'Fel a tetejéhez' gomb