A Testnevelési Egyetemen újra felállították a Sportcsillagok Falát

Mocsai Lajos, a TE rektora köszöntő beszédében kiemelte: a 2015 októberi tragédia magában hordozta, hogy pótolni kell a dicsőségfalat, amely az intézményen belül méltó helyre kerül.

„Egy kézlenyomat szimbolikus jelentőségű, hiszen a szemeken kívül leginkább ez a testrész tükrözi egy ember sorsát, múltját, munkabíró képességét, személyiségét és a törekvéseit.

Óriási megtiszteltetés a TE-nek, hogy a kiemelkedő eredményeket elért magyar sportolók öröksége továbbra is az intézményben talál otthonra, és így tovább viheti ezt a hagyományt” – mondta.

Hozzátette: egy ilyen emlékfalnak köszönhetően különböző generációk találkoznak egymással, ami azért fontos, mert így van lehetőség egymás tiszteletére és eredményeinek elismerésére.
Kiemelte: a 160 eredeti lenyomat sem veszett el teljesen, azokból egy mozaikszerű összeállítást hoznak létre, melyet névsorral kiegészítve emlékoszlopon helyeznek el.


Hirdetés
Ennyi maradt a csarnokból (2015) – MTI/RUZSA ISTVÁN

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár hangsúlyozta: csaknem 30 év alatt olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki érmes magyar sportolók egész sora helyezte el a kézlenyomatát az eredeti Sportcsillagok Falán, melynek sérülésével felbecsülhetetlen eszmei kár érte az intézményt és a magyar sportot.

„Akinek fontos a sport, fontos sportolóinak a megbecsülése, eredményeinek ápolása is.

Nagy öröm, hogy ma ismét elkezdhetjük azt a munkát, amelynek köszönhetően ezt a szimbolikus falat újra átadjuk. Ezek az örök eredmények, sikerek így a mindennapokban is velünk élnek, bármikor meríthetünk erőt belőle” – mondta.

„A tehetségek nemzete vagyunk, de a sikerekért nagyon sokat kell dolgozni.

Meg kell mutatnunk a jövő generációinak az utat, a követendő példát, hogy elérhető célként ők is tovább tudják majd azt adni, nekik is legyen örökösük” – hangsúlyozta.

Hozzátette: az új Sportcsillagok Falával ismét útjára indul az az üzenet, amit ez a jelkép magában hordoz, és ami a sportkönyvekben már régóta ott van.

Az archív képen Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász (b) és Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető a Magyar Sportcsillagok Fala díjjal kezükben állnak, miután megörökítették kézlenyomatukat és aláírásukat a Magyar Sportcsillagok Falán 2012. október 1-jén. – MTI Fotó: Illyés Tibor

A lenyomatok a Képzőművészeti Egyetem restaurátori tanszékének segítségével készültek el. A keddi ünnepségen többek között megjelent Gergely Gábor, Kőbán Rita, Strocz Botond, Varga János, Martinek János, Szabó Bence, Kovács Ágnes, Balogh Gábor, Szabó Szilvia, Bóta Kinga, Viski Erzsébet, Kásás Zoltán, Kovács István, Haller Ákos, Szekeres Pál, Gedó György, Jónyer István, Radulovics Bojana, Sákovicsné Dömölky Lída, Marosi Paula.

MTI

A nyitóképen: Az elpusztult Sportcsillagok Fala az egyetem nagy előadótermében 2004. március 11-én. – MTI Fotó: Illyés Tibor

'Fel a tetejéhez' gomb