Rétvári Bence: 2010 után évről évre bővülnek az oktatásra fordítható források

Rétvári Bence közölte: jelentősen nőtt a szociális gyermekétkeztetésre fordítható forrás, 2010-ben 29 milliárd forintot költöttek, jövőre pedig már 82 milliárdot fordítanak erre a célra. Bővült a jogosultak köre is, a bölcsődés és óvodás korosztályból tízből immár nyolc-kilenc gyermeknek jár gyermekétkeztetés.

Kiterjesztették az ellátás időszakát, így a nyári mellett, a téli, a tavaszi és az őszi szünetben is biztosítják a szociális gyermekétkeztetést – sorolta az államtitkár. Több forrást fordítanak a napi nyersanyag-beszerzésre, továbbá nőtt azon települések száma, ahol az ellátást igénybe lehet venni – sorolta.

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a pedagógusok utánpótlásában is pozitív tendencia látható. Míg 2010-ben a pályaválasztók körében a tanárszakok jelentették a hatodik legnépszerűbb képzést, azok mára a harmadik legnépszerűbbé váltak – mutatott rá.

2010-ben 15 ezer 600-an jelentkeztek pedagóguspályára, ezzel szemben a legutóbbi időszakban mintegy 17 ezer 400-an választották ezt a képzést – ismertette.


Hirdetés

A Klebelsberg-ösztöndíjra térve Rétvári Bence elmondta, hogy ezt a célzott támogatást azok kaphatják meg, akik a pedagóguspályán belüli valamelyik hiányszakmát választják. Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) adataira hivatkozva jelezte azt is, hogy 2010 óta nőtt az ezer diákra jutó tanárok száma: 87 pedagógusról mára 96-ra növekedett számuk.

Forrás: MTI. Fotó: Vasarnap.hu.

'Fel a tetejéhez' gomb