Harrach Péter a „keresztény szabadságról”
Filozófiai antropológiai alapok
A keresztény tanítás az emberről és szabadságáról nemcsak azért hiteles, mert évezredes, változatlan emberképből indul ki, hanem azért is, mert az ember természetéhez illeszkedik. A teológiai és filozófiai antropológia igazságainak fényében könnyebb világos képet alkotni egy olyan politikai fogalomról is, mint például a „keresztény szabadság”.
Azt azonban mindenekelőtt ki kell mondanunk, hogy erre is igaz, mármint a keresztény szabadságra, hogy ennek használata nem a személyes hitet feltételezi, hanem értékek elfogadását. Jelen esetben az emberi természet változatlanságának elfogadását. Ez ma azért fontos, mert a világ nyugati felében létezik egy súlyosan eltorzított emberkép, melynek egy sérült társadalom a következménye.
Bár a személyes hit nem feltétele a keresztény szabadság fogalma használatának, de a jobb megértéshez nem felesleges a teológiai megközelítés ismerete. Eszerint a Teremtő saját képére teremtette az embert mint egyetlen földi teremtményt, aki éntudattal rendelkezik, és szabad akarata van, vagyis az ember nem a természeti összefüggés láncszemeként létezik, hanem nyitott lehetőségek előtt áll. Tehát a Teremtő maga adta az embernek azt a lehetőséget, hogy szabadon dönthet, akár vele szemben is.
Tette ezt azért, hogy az ember a szabad isteni önközlésre szabad partneri választ tudjon adni.
Az erkölcsi értelemben rossz döntés azonban megköti ezt a szabadságot; ebből a kötöttségből az ember nem képes saját erejéből szabadulni. Megváltóra volt szüksége, hogy a bűn, a halál és a külső törvény kötöttségeiből szabaduljon.
A keresztény szellemű filozófiai antropológia ezért nemcsak a választás szabadságának tényét, hanem annak tartalmát is meghatározónak tartja, vagyis azt tanítja, hogy az ember szabadsága a jó választásában teljesedik ki. Akaratunk a jóra, sőt a végtelen jóra, a lét teljességére irányul. A rosszat – mivel az mindig valaminek a hiányát jelenti – nem direkt módon önmagáért nem választja az ember, hanem azért, mert lát benne valami jót.
Meg tudjuk különböztetni a választás és a döntés szabadságát. A választás folyamatos cselekvés, a döntés befejezett tény. A választás a külső világ lehetőségei között történik, a döntésben az egész ember benne van. Hátterében egy alapvető döntés van, alapirányultság. Úgyis fogalmazhatunk, hogy a döntés magasabb minőségű választás. Az ember a jó, a boldogság akarásán keresztül magát a létet akarja. Természetesen a környezet erősen befolyásolja akaratunkat, de nem determinálja azt, ahogy nem is teljesen független ettől, nem önkényes.
A keresztény emberkép meghatározó eleme valóban a szabad akarat, de természetesen vannak még más lényeges vonásai is. Ilyen a jó és rossz megkülönböztetésének képessége, vagyis az ember erkölcsi érzéke, lelkiismerete, ebből következően felelőssége. Másrészt az ember közösségi lény, önmagát csak a másokkal való kapcsolatában tudja megvalósítani. Biológiai lény, képes az élet továbbadására, mivel férfi és nő. Nem csak értelmes lény, de nyitott a transzcendensre is, van természetéből adódó vallási igénye.
Liberális demokrácia és kereszténydemokrácia
Hogyan érvényesülnek ezek az emberi vonások a liberálisnak nevezett mai nyugati demokráciákban? Miért tartjuk mi hitelesebbnek a kereszténydemokráciát? Miért beszélünk keresztény szabadságról?
Azt látjuk, hogy több nyugat-európai országban a média egyoldalúsága által támogatott véleménydiktatúra van. A személyes szabadságot ugyanis nemcsak külső kényszerrel lehet korlátozni, ahogy megtapasztaltuk a létező szocializmus idején, de lehet indirekt módon is, ahogy egyes keleti országokban az átnevelő intézményekben teszik, vagy az említett egyoldalú tájékoztatással, durván fogalmazva agymosással.
Ha igaz az, hogy az értelem és az akarat együttes működése határozza meg az emberi cselekvést, akkor az értelem befolyásolásával az emberi döntések is irányíthatók. Ennek a befolyásolásának sok eszközét alkalmazzák, ilyen a PC kötelezettség és tilalmi rendszer, amelyik tabukat és dogmákat tartalmaz. A liberálisnak nevezett demokráciákban ideológiai egyeduralom van, tolerancia csak szavakban érvényesül, a másként gondolkodóknak ez nem jár.
Mi a helyzet a felelősséggel? A liberális világban az emberi jogok szemlélete nem terjed ki a jogok párjára, az emberi kötelezettségekre, vagyis az emberi felelősségre. A keresztény gondolkodás szerint a jogoknak és kötelezettségeknek egészséges egyensúlyban kell lenniük. A másokért vállalt felelősség nagykorúságunk egyik ismérve. Akkor működik jól a társadalom, ha a jogokat másoknak biztosítjuk, és nem folyamatosan kiterjesztjük, s magunknak követeljük. Az pedig jelentősen torzítja az emberképet, ha egyes jogokat kiemelünk és abszolutizálunk.
Az ember férfinak és nőnek születik, együtt képesek az életet továbbadni. Kettejük kapcsolata a gyermekért vállalt közös felelősségben erősödik meg. Egymás boldogítása és a gyermek biztonsága olyan cél, ami a családi közösség szilárdságát erősíti. A liberális gondolkodásban nincs megkülönböztetett helye a családnak. A „nyílt társadalomban” pedig a családi hagyomány nem kívánt jelenség. A család alapját, a biológiai nem különbözőségét is próbálják relativizálni a gender-ideológia képtelenségeivel és az LMBTQ-kultusz erőltetésével.
Az ember közösségi lény mivolta a természetes közösségekben jelenik meg, de személyes vonásai is ott bontakoznak ki. A családban tanulja meg az egymás iránti felelősség gyakorlatát és az együttélés szabályait. Az egyházi közösségben az egyéni és társadalmi normákat, és ott lesz részese a transzcendens élménynek. A nemzethez tartozás tudata is gazdagítja az egyén világát, és tudatosítja a hagyományok erejét, az elődök tiszteletét és a következő generáció iránti felelősséget.
A már említett nyílt társadalom ideológiája kifejezetten kiiktatni igyekszik a társadalom életéből a közösségeket és a hagyományokat. A kultúrák együttélésének és szabad választásának gondolata éppúgy nélkülözi az emberi természet ismeretét, mint annak idején a kommunizmus víziója is nélkülözte azt. Az emberi természet és a keresztény emberkép fontos eleme a transzcendensre való nyitottság. Ennek biztosítéka a társadalom életében a vallás. A nyugati világban ma nincs vallásüldözés, de van vallásellenesség. Ez különösen igaz a kereszténységre. Alig titkolt igyekezettel próbálják kiiktatni az istenhitet a társadalom életéből, és elhallgatják kultúránk keresztény gyökereit is.
Konklúzió
Azok, akik ma liberálisnak nevezik magukat, eszmeiségük eredeti értékeit is feledik, az emberről és a társadalomról alkotott képük eltorzult, és ezt a képet mások szabadságával mit sem törődve erőltetik rá mindenkire. A „keresztény szabadság” ezzel szemben olyan világot jelöl, ahol az ember természetével összhangban lévő keresztény emberkép érvényesül, és ahol a nemzeti értékeket és hagyományokat tiszteletben tartják.
Harrach Péter
A szerző teológus és egyházjogász, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője
