Egy nehéz, éhínségtől, nyomortól, népvándorlástól és háborúktól sújtott évszázad utolsó évtizedében került Péter székébe az az ember, akit joggal neveznek így: „az utolsó római és az első középkori pápa”. Az egyházban pedig a „Nagy” megtisztelő jelzővel illetik – írja a Magyar Kurír.
Krisztus 64. földi helytartója Rómában született 540 körül, és itt is halt meg 604. március 12-én. Ősei régi római arisztokraták voltak. Ifjúkorában közigazgatási pályára készült, és gyorsan haladt egyre feljebb a hivatali méltóságok fokozatain. Harmincévesen már Róma prefektusa lett. A siker dacára azonban csendes magányra vágyott, hogy csak szellemi értékekkel foglalkozhasson. Lemondott a prefektusi tisztségről, és visszavonult atyja palotájába, amelyet kolostorrá alakított és Szent András apostol oltalma alá helyezett.
II. Pelagius pápa kiválasztotta és felszentelte a római egyház diakónusává, később kinevezte állandó képviselőjévé Konstantinápolyban. Az ő feladata volt, hogy biztosítsa az összeköttetést az Egyház nyugati és keleti része között. 585-586-ban tért vissza Rómába, lemondott hivataláról, és visszavonult az általa alapított kolostorba.
589-ben a Tiberis elöntötte Rómát, járvány pusztított, maga a pápa is életét vesztette. A római nép és a klérus egyetlen jelöltet látott csak: Gergelyt. Bár eleinte vonakodott a neki szánt feladattól, 590. szeptember 3-án püspökké szentelték. Gazdaságpolitikája rendkívül sikeres volt. Liturgikus szövegeket írt, irodalmi hagyatékában 854 levél maradt ránk. Mivel a középkor legolvasottabb írója volt, VIII. Bonifác negyedikként a nagy nyugati egyházatyák közé sorolta Szent Ambrus, Jeromos és Ágoston mellé, bár teológiailag nem volt önálló gondolkodó.
Gergely első pápai cselekedeteként könyörgő imát hirdetett Róma hét nagy bazilikájába a pestis megszűnéséért, és vezeklésként a sokat szenvedett római népért. Körmenetet is tartottak, melyen a pápa mezítláb ment végig a Lateránból a Szent Péter-bazilikába. Mikor a Tiberis felé közeledtek, csodálatos látványban volt részük: Hadrianus császár síremléke fölött megpillantották Mihály főangyalt, aki irgalmas tekintettel hüvelyébe helyezte lángoló kardját. És ezzel a várost sújtó csapások megszűntek. E jelenés emlékére áll ma is Mihály főangyal bronzszobra az Angyalvár tetején – olvashatjuk a Magyar Kurír pápát méltató írásában.
hirdetésA 8. századtól temetése napján ünnepelték, sírfeliratán ez áll: „Isten konzulja”. Mivel ez a nap a nagyböjtbe esik, ünnepét 1969-ben szeptember 3-ra helyezték át (ezen a napon szentelték püspökké Nagy Szent Gergelyt 590-ben). A Gergely név népszerűsége miatt azonban az ünnep eredeti helyén, március 12-énél szerepel.
A más népekkel és hitvallásúakkal szemben az alábbi követendő mondata vezérelte a Nagy pápát: „ha az ember föl akar jutni a magasba, nem érkezhet meg egyetlen ugrással, hanem egyik lépcsőfokról a másikra kell föllépdelnie”.
Kiemelt képünk forrása: commons.wikimedia.org
Forrás: jelesnapok.oszk.hu, magyarkurir.hu
