Semmi jót nem ígér az az összefogás, amit a gyűlölet tart össze

Kósa Lajos arra figyelmezetett, hogy sok dezinformációs kísérlet várható az ellenzéki pártok részéről. Mint mondta: nem lehet előre kiszámítani, hogy mely témákat erőltetik majd az ellenfeleik, hiszen eddig is összevissza beszéltek és helyezkedtek.

 A kampányfőnök szerint az ellenzék kormányellenes üzenetei az önkormányzati választásokon értelmezhetetlenek, hiszen a voksoláson nem születhet olyan eredmény, ami a kormány státusát érintené, mert helyhatósági választásokról van szó.

Kósa Lajos hangsúlyozta, a Fidesz-KDNP építkezni akar. Szépítenék és jobbá tennék a magyarországi településeket annak a programnak megfelelően, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök hirdetett meg, amikor azt mondta, hogy 2030-ra a magyar életszínvonal érje utol az európai uniós élvonalét. Ehhez összefogásra van szükség: szövetséget kell kötni a választókkal.

Arra biztatják az állampolgárokat, „ne adják a településük irányítását a Gyurcsány Ferenc és pártja, a Demokratikus Koalíció vezette ellenzék kezébe, mert azon az oldalon békétlenség van, háború és folyamatos gyűlölködés”, hanem a Fidesz-KDNP jelöltjeit támogassák a szavazatukkal. Megjegyezte nyolcmillióan élnek olyan településen, ahol fideszes jelöltre lehet voksolni, egyértelmű, hogy toronymagasan ők kínálják a legtöbb lehetőséget.


Hirdetés

Az ellenzéki összefogást a gyűlölet tartja össze, és ez meg is látszik rajta – jelentette ki. Ez nem valódi együttműködés, hanem békétlenkedő, reménytelen és sikertelenségre ítélt politikai erők valamiféle kooperációja – fűzte hozzá.

Kérdésre válaszolva a kampányfőnök kifejtette, fel vannak rá készülve, hogy sok helyen az ellenzék taktikája az lesz: magát „függetlennek valló és konzervatívnak feltüntetni próbáló” jelölt mögé áll be. Úgy vélekedett, nem kell mást tenni, mint felkeresni a választók mindegyikét, és figyelmeztetni erre.

Álláspontja szerint az önkormányzati választásokon a helyi lakosok legtöbbször személyesen ismerik a jelölteket, tehát hiába indul el például egy MSZP-s civilként, az emberek pontosan tudják róla, hogy kicsoda.

Helyben aztán végképp nem szabad a választópolgárokat lebecsülni – nyilatkozta Kósa Lajos a Magyar Nemzetnek.

Forrás: MTI

'Fel a tetejéhez' gomb