Szakértő: a mekkai zarándoklat a hitről, nem a politikáról szól

Augusztus 9-én kezdődik meg a háddzs, vagyis az iszlám híveinek öt-hat napon át tartó mekkai zarándoklata.
A szakértő ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az iszlám csak azok számára teszi kötelezővé a mekkai zarándoklatot, akik fizikailag képesek erre és anyagilag is megengedhetik maguknak. Szintén érdekesség, hogy a zarándoklat alatt a nők sem arcukat, sem kezüket nem fedhetik el, mivel ez megnehezítené a kapcsolatot istennel.
A zarándoklat egyébként az iszlám ötödik pillére a hit megvallása, a napi ötszöri ima, az adakozás és a ramadáni böjt mellett – ismertette Sógor Dániel.
MTI










