Száz érmet, közte 49 aranyat nyert a magyar csapat

Jusztin Ádám, a Maccabi VAC elnöke, a szervezőbizottság társelnöke az ország eddigi legnagyobb multisport-eseményének szerdai záró sajtótájékoztatóján elmondta:

ez az eredmény messze túlmutat az előzetes jóslaton, ami legalább harminc érem megszerzését vetítette előre.

A sportvezető ezt a teljesítményt kiemelkedőnek nevezte, emlékeztetve arra, hogy az elmúlt két évtizedben a Maccabi Európa Játékokon a magyar csapat általában három-öt aranyat, és összesen 20-23 érmet gyűjtött.

Meggyújtották a lángot a 15. Maccabi Európa Játékok nyitóünnepségén – MTI/Szigetváry Zsolt

„Komoly sportértékkel bíró mérkőzéseket láttam, és különösen annak örülök, hogy az általában dobogós bridzsversenyzőink hosszú évek küzdelme után most először aranyat tudtak nyerni. Valamint annak, hogy

a junior és felnőtt vízilabdacsapatunk visszavágva a korábbi vereségekért, kiváló játékkal az élen végzett”

– fogalmazott Jusztin Ádám.

Megemlítette azt is, hogy a vívás, mint mindig, most is hozta az elvárást, és ismét az egyik legeredményesebb magyar sportág volt.

Deutsch Tamás, az MTK elnöke, a játékok védnöki testületének vezetője

a „legek Maccabi Európa Játékának” nevezte a magyarországit, amelyen soha nem látott népes mezőny, 42 ország 2311 sportolója indult el. Közte a szintén rekordnak számító 208 magyar sportoló, akik olyan eredményeket értek el, amelyet korábban megközelíteni sem sikerült.

Hozzátette:

a száz éremmel a legeredményesebb európai nemzet lett a magyar,

összességében pedig csak a 75 arannyal, 43 ezüsttel és 37 bronzzal záró Egyesült Államok tudta megelőzni. A harmadik helyen Németország végzett (41-30-30), majd Nagy-Britannia és Litvánia következett a sorban.

A játékok záróünnepségének összefoglalója

Az MTK elnöke arról is beszámolt, hogy a 4,9 milliárd forintos állami támogatásból megvalósult hazai rendezésű Maccabi Európa Játékok legkevesebb 1,5 milliárd adóbevételt hozott az országnak és emellett több mint 5 milliárdos árbevételt a magyar gazdaság szereplőinek.

„A játékok tehát a magyar gazdaságnak is hasznos volt”

– emelte ki Deutsch Tamás. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a multisport-eseményre sok ezer külföldi vendég érkezett Budapestre, és a szurkolók, családtagok pozitív élményekkel távoztak innen. Beszédét azzal zárta, hogy a kormány megerősítette ígéretét, miszerint állami forrásból egy zsidó sportközpont létesül majd Budapesten, s reméli, a beruházás a következő esztendőkben elindul.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke, egyben a játékok felügyelőbizottságának elnöke a korábbi felszólalókhoz hasonlóan sikeresnek nevezte a magyarországi eseményt.

„Fantasztikus tíz napon vagyunk túl. Nagyon jó dolguk volt itt a sportolóknak, hiszen kiváló körülmények között, páratlan létesítményekben versenyezhettek”

– jelentette ki.

Motti Tichauer, az Európai Maccabi Szövetség elnöke, a játékok szervezőbizottságának elnöke ugyan nem vett részt a sajtótájékoztatón, de azt üzente, amit a záróünnepségen is elmondott, miszerint a budapesti volt a legnagyobb a Maccabi Európa Játékok eddigi történetében.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb