Racoti és Poznan, azaz Rákóczi és Pázmány
A személy- és családnevek fordításában és ferdítésében itt, Közép-Kelet-Európában nagy gyakorlatunk van. Nemcsak a magyar és a környező országok nyelvi szerkezetének alapvető különbségei nehezítik a dolgunkat, hanem az is, hogy a nyugati kereszténység határa nagyjából a Keleti-Kárpátoknál van, a középkori kancelláriák nyelve pedig ebben a kultúrkörben a latin volt. Így tudták aztán a Trianon utáni új állami berendezkedésben nagyjaink nevét könnyen „átfordítani”, hiszen Bethlen Gábor például valóban latin okleveleket adott ki, ahol nevét Gabriel Bethlenként írta alá mint „princeps Transylvaniae”. Ráadásul a fejedelmek sokszor csak a keresztnevüket használták latinul, ahogy azt a mellékelt példa is mutatja, így aztán könnyű volt teljesen történelmietlen módon, ám az új történelemcsinálók számára hasznosan, az utódállam nyelvén emlegetni őket, jóllehet ha ne adj Isten sírjukból felkelnének, valószínűleg hangosan tiltakoznának. Hiszen sokuk latinul sem tudott, azt csak a „deákok”, „deák nyelvre” (ami a latint fedte akkoriban) írták át.
Az is nyilvánvaló, hogy a történelmi családok neveiket a korabeli helyesírás szerint, de magyarul írták, így nagyon meglepte volna őket, ha például találkoznak a Trianon utáni ferdítési csodákkal: Racoți, Poznan (Rákóczi és Pázmány a tótoknál). Minden környező országból sorolhatnánk az ilyeneket, elég csak felütni egy-egy ottani történelemkönyvet. A ferdítés mellett fordítottak is: szóbeszédből tudom, hogy Trianon után egy bizottság járta Erdélyt, román „hivatalos” elnevezésekkel szórva meg nemcsak azokat a falvakat, amelyeknek addig is volt román nevük, de azokat is, amelyeknek nem. A bizottság nem volt valami kreatív, hiszen ezrével kellett volna új dolgokat kitalálni. A sajátosan magyar magánhangzók sem kedveztek ennek a munkának, így aztán a Ditró környéki Güdücből Ghiduț, Közrezből Chiozrezu, Tölgyesből meg Tulgheș lett. Szovátával, Koronddal éppenséggel még könnyű dolguk volt, Énlakával (Inlăceni), Firtosváraljával (Firtănuș) már annál nehezebb, Vármezőt pedig egyszerűen tükörfordították: Câmpu Cetății-ra. Ha volt valami értelme a magyar elnevezésnek, akkor leggyakrabban ez utóbbi módszert választották. Ha viszont magyarul is homályos volt a településnév jelentése, maradt a hangzásban hasonló románosítás. Manapság, a GPS és a Google korában jókat lehet derülni azon, hogy utazásaink során az elénk bukkanó hivatalos falunév táblák vajon milyen magyar elnevezéseket is takarnak. És ezek csak a magyar helységek, szegény bizottság hogy megszenvedhetett a szász elnevezésekkel!
A legtragikomikusabb azonban az volt, amikor a fantáziátlanság a műveletlenséggel párosult, ilyenkor születtek aztán az „igazi csodák”. Kinizsi Pált például Paul Chinezu-ra keresztelték, azaz Kínai Pálra. Nálam sokáig az a kolozsvári utcanév vitte a pálmát, ahol igen sokáig kellett gondolkodni azon, hogy vajon kiről nevezték el. B.N. Antal – állt a táblán rövidítve, nyilván, mert túl hosszúnak találták a nevet. Budai Nagy Antalt rövidítették így, mert fogalmuk sem volt arról, hogy a magyarban a vezetéknév áll az első helyen.
Kelemen László
