Az előítéletesség gyakran pajzs, nem fegyver
Gyakran támadják az embert előítéletességgel, például amikor a bárminemű szexuális perverzióval rendelkező emberek Andrássy úton történő felvonulásáról van szó, de érdemes a dolgokat megfordítani, ugyanis rengeteg esetben éppen ezek az előítéletek jelentenek oltalmat.
Fodor-Horváth Zsófia erre azt az esetet hozza fel példának, amikor egy fiatal lány éjszaka sétál az utcán, mögötte pedig feltűnik egy csuklyás alak, aki egyre jobban közeledik felé.
Vajon a lány átmegy az út túloldalára, vagy kedvesen megkérdezi, hogy segíthet-e neki? Ha az előbbi, akkor előítéletes, ha meg az utóbbi, akkor jó hülye. Mert az ilyen kedvességekből szokott lenni a bokorba behúzás félholtra veréssel, nemi erőszakkal, vagy jó esetben egy sima rablás (…).
A cikk írója arra hívja fel a figyelmet, hogy hiába nem ismeri ez a fiatal lány az elkövetőt, külső jegyei alapján a bűnelkövetőkről kialakított sémáiba illeszkedik annak megjelenése, viselkedése. Ez valóban nevezhető előítéletnek, azonban
az illető éppen ezzel az előítéletességgel óvja meg magát egy potenciális támadástól.
Ugyanez érvényesül a politika területén is, például, hogy a baloldallal szembeni előítéletességünk azokból a tapasztalatokból táplálkozik, hogy
amikor csak tehetik, rárontanak nemzetünkre.
Fodor-Horváth Zsófia gondolatmenete konklúziójaként hangsúlyozza, legyen szó sötétben mögöttünk csoszogó csuklyás alakokról, baloldali politikusok ármánykodásáról, vagy akár egy idegen kultúra betöréséről, egyáltalán nem baj, ha merő óvatosságból a „jobb félni, mint megijedni” elv alapján cselekszünk. Ez egy krízishelyzetben kulcsfontosságú stratégia lehet. Ne szégyelljük, inkább legyünk büszkék rá!
A teljes írás a linkre kattintva olvasható el.
