Rétvári: támogatni kell az anyatejes táplálást

Rétvári Bence az anyatejes táplálás világnapja alkalmából rendezett konferencián közölte: a kormány azon dolgozik, hogy Magyarország családbarát ország legyen, ahol a családok, a gyermekvállalás támogatása kiemelt ügy.

Megjegyezte, sok országban nem így gondolkodnak, és „a férfi és női mosdó mellé egy gender mosdót terveznek, míg a magyar kormány azon dolgozik, hogy a férfi és női mosdó mellé egy szoptató-pelenkázó helyiség is kerüljön”.

Az államtitkár kitért arra, hogy a kormány 2016-ban 50 százalékkal emelte a leadott anyatej literenkénti árát, így a korábbi 1800 forint helyett 2700 forintot kapnak azok az édesanyák, akik többlettejüket leadják.

Rétvári Bence beszélt a 2018-ban elindított bababarát kórházak kialakítására szánt 10 milliárd forintos keretösszegű pályázatról is. Mint mondta, eddig negyvennégy intézmény nyert el 6,3 milliárd forintot eszközfejlesztésekre, átalakításokra. A következő lépés a képzést, szemléletformálást helyezi előtérbe.


Hirdetés

Az Egészségügyi Szakmai Kollégium védőnői tagozata és a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége által közösen rendezett konferencián Bábiné Szottfried Gabriella tagozatvezető arról beszélt, hogy a négy éve életre hívott konferenciával az a céljuk, hogy a lehető legszélesebb körű összefogással, ismeretátadással támogassák a szoptatást, népszerűsítsék azt.

A szakember kiemelte, hogy az anyatej a legegészségesebb, a legmegfelelőbb táplálék egy újszülött számára, számos olyan bioaktív anyagot tartalmaz, amelyet más módon nem lehet pótolni.

A tagozatvezető felolvasta Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár – a konferencia fővédnöke – levelét, amelyben kitért arra, hogy a szoptatásra való képesség az anyák 92 százalékában megvan; európai összevetésben Magyarország a második helyen áll a 44 százalékos szoptatási aránnyal. A szoptatás maradéktalan teljesüléséhez a szakmai tudás, a civil kezdeményezés és együttműködés nagyban hozzájárulhat – írta az államtitkár.

Bábiné Szottfried Gabriella kiemelte ebben a segítésben a civil szervezetek szerepét, amelyek helyi szinten sokat tesznek azért, hogy minden csecsemő az igényeihez mérten, kellő időben jusson anyatejhez, és az édesanyák zavartalanul tudják szoptatni gyermeküket.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb