Harmincegy embert szállított kisbuszban egy magyar sofőr az M3-ason

Harmincegy illegális bevándorlót találtak Polgárnál egy kisbuszban. Az 54 éves magyar sofőrnek embercsempészés miatt kell felelnie – közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel.

A közlemény szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai hétfőn az M3-as autópályán ekáer-ellenőrzésre (áruforgalmi ellenőrzésre) meg akartak állítani egy magyar kisbuszt, a sofőr azonban megpróbált elhajtani vele. Végül Polgár belterületén sikerült megállítani a gépkocsit, amelynek rakterében 29 férfi és két fiú ült a padlón.

A rendőrök igazoltatták a kisbusz utasait, akik közül 29-en afgán, ketten indiai állampolgárnak vallották magukat, de sem a személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni.

Az illegális bevándorlók előállítása és elszámoltatása még tart. A budapesti sofőrt embercsempészés bűntettének gyanúja miatt hallgatják ki.

Azt, hogy a migránsok melyik állam területéről érkeztek Magyarországra, a rendőrök – a nyomozás érdekeire hivatkozva – nem közölték.

MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre