Vissza kell venni a liberálisok által kisajátított gondolatokat!

– Orbán Viktor beszédének kulcsszava a „keresztény szabadság” volt. Frakcióvezető úr mit gondol erről a kifejezésről?

– Ez a beszéd két dologról szólt: a jövőről és az eszmékről. Az utóbbi kategóriába tartozik a keresztény szabadság kérdése.

Nagyon fontos, hogy a liberálisok által kisajátított gondolato(ka)t visszavegyük. Ez jelen esetben hangsúlyosan vonatkozik a szabadságra, de ugyanígy az emberi jogokra, illetve a teremtésvédelemre, klímavédelemre is. Ez utóbbi kettő esetében folyamatosan próbálunk lépni a KDNP nevében, hiszen mi az emberi jogok értelmezésénél mindig a felelősséget tesszük a jog mellé, illetve a teremtésvédelmet illetően egy keresztény értelmezést vezetünk be – pontosabban újítunk meg, hiszen ennek a gondolatnak keresztény gyökerei vannak. 

Nagyon fontos, hogy erre az aktuális kihívásra hiteles keresztény választ tudjunk adni. Ahogyan a pápai dokumentumokban olvashatjuk, ez a válasz egyértelműen arról szól, hogy az embernek a felelősségét, minden értelemben érvényesülő felelősségét vegyük figyelembe. Tehát úgy érzem, hogy a miniszterelnök úr gondolatai a keresztény szabadságról, politikai felelősségről és a jövő építésről egyértelműen összhangban vannak a kereszténydemokrata elvekkel.


Hirdetés

– A miniszterelnök egy keresztény állam képét is felvázolta. Hol lehet szerepe ebben a KDNP-nek?

– A KDNP szerepe részben abban van, hogy az elvi kérdéseket egyértelműen megfogalmazza, valamint felvesse, illetve rámutasson azokra a fontos részletkérdésekre, amelyek – a liberalizmussal szemben – a mi szemszögünkből adhatnak válaszokat aktuálpolitikai kérdésekre.

Tehát az emberi jogok és a teremtésvédelem kérdésére keresztény válaszokat kell adni; ugyanígy régi-új értelmezést kell adni a demokráciának, amelynek szintén keresztény gyökerei vannak.

– Ön szerint a fiataloknak mit üzent Orbán Viktor?

– Ha engem kérdez, én irigylem őket, nemcsak a koruk miatt, hanem azért is, mert nagy lehetőségek előtt állnak, hiszen egy ilyen korszak építésében részt venni nagy kihívás. Örülök, hogy ez számukra megjelenik mint lehetőség.

'Fel a tetejéhez' gomb