Ursula von der Leyen szerint sokszínűségben kell erősnek lennie az Európai Uniónak

A politikus a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában felidézte, von der Leyen azt mondta: bár régebben a föderális Európai Egyesült Államok híve volt, ma már azt gondolja, hogy a sokszínűségben kell erősnek lennie az Európai Uniónak. A Fidesz-KDNP-s EP-képviselő kemény csatákra számít ősszel.

Az EB új elnöke világosan beszélt arról, hogy akkor lehet erőssé tenni az uniót, ha minden tagállammal szemben egyenlő mércét alkalmaznak, ha egységet hoznak létre – mondta  Hidvéghi Balázs. Álláspontja szerint Ursula von der Leyen jól érzi, hogy gesztusokat kell tennie azok felé, akiket igaztalan vádakkal illettek az elmúlt években.

A  migrációról szólva  kifejtette: az EB erőltetett megoldást szorgalmazott: kvóta szerint akarta szétosztani az Európába érkezetteket, menedzselni és szervezni kívánta a bevándorlást a kontinensen. Ezek a törekvések még mindig elő-előkerülnek, azonban meg kell érteni, hogy a migrációval kapcsolatos döntéseknek nemzetállami szinten a helyük.

Hidvéghi Balázs kiemelte azt is, hogy a segítségnyújtásnak több formája lehetséges. Úgy is lehet szolidaritást mutatni, ha egy tagállam megvédi a közös európai határt, vagy éppen a bajba jutott térségeket támogatja, ahogyan azt Magyarország teszi.

A Fidesz-KDNP EP-képviselője kitért arra is, hogy az elmúlt években komoly megosztottság alakult ki az EU-ban. Mint fogalmazott: a közép-európai államokat „pécézte ki”, leckéztette egy baloldali, liberális koalíció. Hidvéghi Balázs szerint ez „halálos veszély”, ha ugyanis ez a helyzet állandósul, az előbb-utóbb az unió jelenlegi formájának végét jelentheti.

Sokakat megdöbbentett, hogy a Demokratikus Koalíció és a Momentum Mozgalom megtagadta a támogatást a kormánypárti magyar EP-bizottsági jelöltektől – mondta a politikus. Hozzátéve, több baloldali európai parlamenti képviselő is gyakorlatilag elnézést kért, ilyesmi ugyanis eddig nem volt szokás.

Hangsúlyozta: olyan pozíciókról van szó, amelyek a választási eredmény alapján járnak az egyes pártcsoportoknak. Az Európai Néppárt a Fidesz-KDNP-ből is jelölt, és alapvető normákat rúg fel a magyar ellenzék.

Szavai szerint a politikai nyomásgyakorlás nem ismeretlen az EP-ben. Azonban árulkodó, hogy azok a civil szervezetek, amelyek levelet írtak a néppártnak, hogy cseréljen le jelölteket, besorolhatóak a „Soros-birodalomba”, abba a baloldali, liberális, bevándorláspárti, multikulturalizmust erőltető csoportba, amellyel a kormánynak a legfőbb vitája van.

Megjegyezte:  nem csodálkozik, hogy „rátámadtak” az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában, de nyugodtan állnak a viták elébe, mert a magyarok elsöprő többséggel döntöttek a választásokon és megüzenték, hogy mit akarnak.

 Bárhogy is „hisztizik”, „áskálódik” a másik oldal, ragaszkodnak a kapott felhatalmazáshoz – mondta Hidvéghi Balázs.

Forrás: MTI   Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

'Fel a tetejéhez' gomb